Kultúrkörök

Az Evan­gé­li­kus Élet jú­li­us 18-ai szá­má­ban a Don Gi­o­van­ni ope­ra tör­té­ne­té­ről kö­zöl­tünk össze­ál­lí­tást, és az írás­ban több­ször fel­buk­kant Ce­sa­re Si­e­pi ne­ve. A ki­vá­ló olasz éne­kes a múlt hónapban hunyt el. Jó is­me­rő­je, a New York-i Met­ro­po­li­tan Ope­ra egy­ko­ri né­ző­té­ri fel­ügye­lő­je, Kré­nusz Jó­zsef em­lé­ke­zik a basszis­tá­ra.

1963-ban még a ré­gi Met­ben ta­lál­koz­tam ve­le elő­ször. Már el­ső fel­lé­pé­se­in meg­hó­dí­tot­ta az ame­ri­kai kö­zön­sé­get. Vér­be­li basszis­ta volt, Svéd Sán­dor­hoz ha­son­ló­an ma­gas hang­jai is tö­ké­le­te­sek vol­tak, így tud­ta Don Gi­o­van­ni ba­ri­ton sze­re­pét is pá­rat­lan si­ker­re vin­ni. Egy­ben ki­vá­ló szí­né­szi ké­pes­sé­gek­kel is bírt, a ren­de­zők mél­tó tár­sá­vá vált a jel­le­mek meg­for­má­lá­sá­ban, leg­több­ször to­vább ala­kí­tot­ta az alap­öt­le­te­i­ket. Nem vol­tak meg­rög­zött be­ideg­ző­dé­sei, Ma­ria Cal­las­hoz ha­son­ló­an min­den elő­adá­son meg tu­dott újul­ni.

Si­ke­rei a Met­ro­po­li­tan arany­kor­sza­ká­hoz kö­tőd­nek, ami­kor mel­let­te olyan basszis­ták fé­nyez­ték az in­téz­mény ne­vét, mint Nic­o­la Ros­si-Le­me­ni, Je­ro­me Hi­nes vagy Ge­or­ge Lon­don. No­ha Si­e­pi ne­ve Don Gi­o­van­ni­ként vo­nult be a ze­ne­tör­té­net­be, de Za­ka­ri­ás-, A vég­zet ha­tal­má­ban Pá­ter Gu­ar­di­a­no- és Me­fis­to­fe­le sá­tá­ni fi­gu­rá­já­nak ala­kí­tá­sát is a leg­job­bak kö­zött tart­ja szá­mon az utó­kor.

Iga­zi ju­ta­lom­já­té­ka volt Bo­risz God­unov sze­re­pe. A Rimsz­kij-Kor­szak­ov- és a Sosz­ta­ko­vics-fé­le fel­dol­go­zást is éne­kel­te, ak­kor még an­go­lul. Az orosz ope­ra tör­té­ne­té­nek ér­de­kes moz­za­na­ta, hogy kol­lé­gá­já­val, Gi­or­gio Toz­zi­val fel­vált­va ala­kí­tot­ták a szín­pa­don Pi­men és a cár sze­re­pét. No­ha iga­zi olasz basszus volt, a Par­si­fal­ban né­me­tül nagy si­ker­re vit­te Gurne­manz fi­gu­rá­ját, s egy­szer meg is je­gyez­te: „Eb­ben él­tem ki iga­zán lel­ki fan­tá­zi­á­mat.”

Köz­vet­len sze­mé­lyi­ség volt, a mű­vé­szek ked­velt ta­lál­ko­zó­he­lyén, a Met­ro­po­li­tan mel­let­ti Bill's bár­ban gyak­ran oda­ült az asz­ta­lunk­hoz, s me­sélt, anek­do­tá­zott. Nem volt ita­los em­ber, vi­szont szín­pa­don gyak­ran tar­tot­ta ke­zé­ben a po­ha­rat, mint egy ka­ba­lát, kul­ti­kus tár­gyat. A leg­több basszis­tá­hoz ha­son­ló­an ő is na­gyon so­kat do­hány­zott.

A kö­zön­ség bál­vá­nyoz­ta, ki­vá­ló já­té­ká­nak és meg­je­le­né­sé­nek kö­szön­he­tő­en a nők ra­jong­tak ér­te, de Si­e­pi pél­dás csa­lá­di éle­tet élt. Hi­tét őszin­tén gya­ko­rol­ta, sok­szor ta­lál­koz­tam ve­le mi­sén a Szent Pat­rick-ka­ted­rá­lis­ban. A jó­té­kony­ság is át­szőt­te éle­tét, szá­mos kon­cert­jét olasz ár­va­há­zak ja­vá­ra ad­ta. Mé­lyen ér­ző em­ber volt; ami­kor ba­rát­ja, a ki­vá­ló olasz ba­ri­to­nis­ta Et­to­re Bas­ti­a­ni­ni 1967-ben rák­ban meg­halt, a mo­soly he­tek­re el­tűnt az ar­cá­ról.

Ha­lál­hí­rét ol­vas­va a mo­soly most a mi ar­cunk­ról tű­nik el. Egy­szer meg­kér­tem, de­di­kál­ja ne­kem leg­ked­ve­sebb fo­tó­ját. Ce­sa­re öröm­mel ad­ta át, olyan sze­re­tet­tel, ahogy én is át­nyúj­tom most az Evan­gé­li­kus Élet ol­va­só­i­nak.

Le­je­gyez­te: Cser­mák Zol­tán