evél&levél
Zarándokének – újra
Válasz Herényi Istvánnak az ifjúsági énekekkel kapcsolatban
Először is köszönöm Herényi Istvánnak a vitaindító gondolatokat a gyülekezeti énekről (Evangélikus Élet, július 4., 8–9. o.). Éppen ideje volt már ezt a kérdést megtárgyalni. Másrészt köszönöm az Evangélikus Életnek, hogy a vitának fórumot adott.
Jómagam az elejétől követem a gyülekezeti énekekről folyó vitát a lap hasábjain, de csak most ért meg bennem a gondolat, hogy én is hozzászóljak.
Herényi István testvérem cikkeiről egy már-már legendának számító rövid anekdota jut eszembe. A hetvenes években egy presbiter testvér (hogy evangélikus volt-e, vagy sem, nem tudom) szájából hangzott el a következő mondat, mikor megjelent a Szentírás új protestáns fordítása: „Ha Pál apostolnak jó volt a Károli-Biblia, akkor nekünk is jó lesz.” Azóta persze a protestáns egyházak tagjainak többsége az új fordítást használja.
A rendszerváltás után megjelent az Új ének, melyet azóta nagy örömmel és sok áldással használ egyházunk különböző alkalmakon. „…számomra az, hogy »új ének«, nem jelenti azt, hogy az Új ének gyűjteményből való, sőt azt sem jelenti, hogy könnyűzene” – szögezte le Herényi István Juhászné Szabó Erzsébet hozzászólására írt válaszában (Evangélikus Élet, augusztus 1., 13. o.). Ismét szeretnék köszönetet mondani testvéremnek, ezúttal ezért a mondatáért. Pontosabban az első feléért. Ugyanis számomra sem egyenlő az „új ének” az Új énekkel, és az a helyzet, hogy a mai magyar evangélikus ifjúság számára sem. Tudniillik már jó ideje (hangsúlyosabban a kétezres években) ifjúságunk egyre többet énekel más felekezetek, egyházak énekes gyűjteményeiből. És egyre kevesebbet az Új énekből.
Ezt a folyamatot nem szeretném minősíteni, és természetesen nem gondolom abszolút egyetemesnek, de ez tendencia, amelyet tudni kell kezelni, tudni kell vele élni. Éppen ezért döntött úgy a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz), hogy megszervezi egy új ifjúsági énekgyűjtemény összeállítását, amelyben mind szerkesztőként, mind dalszerzőként volt szerencsém részt venni.
Mielőtt valaki azt gondolná, hogy kitérek a vita elől, és csupán az új énekgyűjteményt, a Zarándokéneket népszerűsíteném a vita álcája alatt, visszacsatolok a témához. „Aki a korszellemmel köt házasságot, hamar megözvegyül” – írtuk Kierkegaard mondását a Zarándokének bevezetőjében. Tudatosan vállaltuk azt, hogy ezek az énekek (tudniillik a Zarándokének gyűjtemény) egy évtized múlva kimerülnek, és új énekekre lesz szükség. Kierkegaard az özvegység felől közelített, mi viszont a frissesség és a (pozitív értelemben vett) modernség felől közelítettünk. Igenis, tíz-húsz év múlva dobják majd ki ezeket az énekeket, és legyenek újak! Miért? Mert nem a l’art pour l’art ének a lényeg, hanem a közös ima, Isten közös dicsőítése és közösség egymással!
Félreértés ne essék, én nem védeni akarom a könnyűzenei egyházi énekeket. Tudniillik nincs rá szükségük. Arról vitázni, hogy van-e helyük a templomban, beengedjük-e ezeket az énekeket a templomba, nem érdemes. Ugyanis bent vannak a templomban, és evangélikus hívek százai (megkockáztatom: ezrei) énekelnek egy-egy ifjúsági éneket vasárnaponként.
Problémaként vetült fel ezeknek az énekeknek lutheránus jellege vagy ennek a jellegnek a feltételezett hiánya. Hadd mondjam el, hogy az Új ének szerzőinek túlnyomó többsége evangélikus, és a Zarándokének esetében sincs ez másképpen. Persze, ez nem feltételezi, hogy az adott lutheránus szerző egy specifikusan lutheránus tanítást zenésít meg, mint például az ubiquitas (Krisztus mindenütt jelenvalósága) vagy az úrvacsora kapcsán a real praesentia (Krisztus valóságos jelenléte az úrvacsorai jegyekben transzszubsztanciáció [átváltoztatás] nélkül), de lutheránus fa lutheránus gyümölcsöt terem.
Mellesleg Evangélikus énekeskönyvünk (EÉ) is elég vegyes. Ahogyan helyet kaptak benne református, katolikus, metodista és/vagy valamilyen felekezettel közös énekeink, ugyanígy az Új énekben és a Zarándokénekben is.
Lutheránusságunk nem abban nyilvánul meg, hogy csak lutheránus énekeket éneklünk, hanem abban, hogy sokat éneklünk, Igét olvasunk, valljuk a reformáció tanítását, építjük Isten országát stb. Másrészt lutheránusságunk alapja elsősorban Krisztus, másodsorban Luther. Krisztus sem tekintette szégyennek, hogy a nép nyelvén, stílusában és korának megfelelően tanítson, a Luther-énekek nem kis hányada pedig nemcsak a gregoriánból vett dallamokra épül, hanem a korabeli népszerű nóták, kocsmadalok zenéjének „megkeresztelése” krisztusi szövegekkel. Így vettük a bátorságot, hogy korunk dallamait és stílusát integráljuk az egyházi énekkincsbe.
„Két zenész egy istentiszteleten olyan, mint két dudás egy csárdában, különösen akkor, ha két eltérő zenei irányzat képviselői” – írta Herényi István testvérem válaszcikkében. Elsiklok afelett, hogy mi van akkor, ha van orgonista, kórus és fúvószenekar együtt egy istentiszteleten, mert gondolom, ez nem probléma. De hogy gitár és orgona, ne adj Isten, teljes könnyűzenei csapat és orgona?! Szerintem tökéletesen jól megférnek egymás mellett.
Számtalan példát látunk erre. „Erős vár”-t vagy „Jer, dicsérjük Isten”-t büszkén harsogó fiatalokat és gitárral éneklő időseket. Nem számít, hogy milyen hangszer, csak Istent dicsérje és a közösséget építse, legyen az kürt, lant, hárfa, dob, citera, fuvola, cintányér, emberi hang vagy bármi más (a felsorolást a 150. zsoltárból vettem).
És hogy vannak a gitáros énekek között „gagyik”? Bizony vannak, ezt nem lehet kivédeni, de nekem senki ne mondja, hogy az Evangélikus énekeskönyv minden éneke a zene magasiskolája!
Végezetül egy igét szeretnék megosztani Herényi István testvéremmel és mindenkivel, aki a cikket olvassa: „Ti pedig Krisztus teste vagytok és egyenként annak tagjai” – írja Pál apostol (1Kor 12,27). És ahogyan a tagok különböznek, úgy a tagok zenei ízlése is különbözik. És egyértelmű, hogy mind a hívő klasszikus zenész, mind a hívő könnyűzenész a fület szeretné magáénak tudni Krisztus testében. De hála a teremtő Istennek, aki a testre két fület rakott, ezen nem fogunk összeveszni. Az meg, hogy kié legyen a bal, és kié legyen a jobb, már egy másik vita témája…
Testvéri szeretettel:
Kovács Viktor hatodéves evangélikus teológushallgató, a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség könnyűzenei szakcsoportjának tagja, a Zarándokének belső szerkesztőbizottsági tagja