Oratio oecumenica

[Lel­kész:] Min­den­ha­tó Atyánk! Ma­gasz­ta­lunk té­ged, mert nagy vagy, és cso­dá­kat te­szel! Ki­für­kész­he­tet­len aka­ra­tod­dal fel­fe­ded a test­té lett Is­tent a ki­csi­nyek és alá­za­to­sak előtt, de el­ho­má­lyo­sí­tod azok lá­tá­sát, akik azt hi­szik, a te sze­med­del lát­ják a vi­lá­got.

Hall­gass meg, ké­rünk, ami­kor a leg­na­gyob­bat kér­jük tő­led. Éb­ressz ben­nünk vá­gyat, hogy éhez­zük és szom­jaz­zuk je­len­lé­te­det. És add, hogy fel­is­mer­jük a vi­lág vi­lá­gos­sá­gát, ha el­jön hoz­zánk. Elé­gítsd meg az utá­nad só­vár­gót, mert ér­te­ni sze­ret­nénk sza­vad, lát­ni ke­zed ha­tal­mát, érez­ni ve­ze­té­se­det. Elé­gíts meg min­ket!

[Lek­tor:] Kö­nyör­günk hoz­zád a gyer­me­ke­kért. Azo­kért, akik biz­ton­ság­ban nö­ve­ked­nek, és azo­kért is, akik nem tud­ják, mi­lyen ér­zés együtt él­ni sze­re­tet­ben. Jó­sá­god és gon­dos­ko­dá­sod kí­sér­je őket min­den út­ju­kon. Kö­nyör­günk hoz­zád a szü­lő­kért, akik fél­nek el­en­ged­ni gyer­me­ke­ik ke­zét és rád bíz­ni a rá­juk bí­zot­ta­kat. Vésd mé­lyen a szí­vük­be, hogy min­den sze­ret­tük és min­den kin­csük ná­lad van a leg­jobb he­lyen. Vi­seld gond­jukat az ár­vák­nak és el­do­bot­tak­nak. Nyu­god­jon ol­tal­mad a ma­gu­kat al­kal­mat­lan­nak ér­ző szü­lő­kön, hogy el ne csüg­ged­je­nek. Te vagy min­de­nek meg­újí­tó­ja és meg­tar­tó­ja! Újítsd meg mind­azt, ami meg­fá­sult a fel­nőt­tek­ben, és adj tisz­ta, szép sza­va­kat, ki­csi­nek és nagy­nak bé­kes­sé­get, sze­re­te­tet.

[Gyü­le­ke­zet:] Urunk, ké­rünk, hall­gass meg min­ket!

[Lek­tor:] Tarts min­ket szo­ro­san a ke­zed­ben, és űzd el min­den fé­lel­mün­ket! Kö­nyör­günk hoz­zád a csa­lá­dok­ból ki­ta­szí­tot­ta­kért. Azo­kért, akik nem fér­nek be­le övé­ik sze­re­te­té­be. Állj azok mel­lé, aki­ket meg­ve­tet­tek, akik ma­guk­ra ma­rad­tak, akik sö­tét­ség­ben jár­nak! Adj eny­hü­lést a szen­ve­dők­nek, bé­kes­sé­get a bé­két­le­nek­nek, pi­he­nést a meg­fá­rad­tak­nak. Ne hagyd el azo­kat, akik rád bíz­ták ma­gu­kat, és nem ér­zik kö­zel­sé­ge­det. Küldd őri­ző an­gya­la­i­dat oda, ahol nagy szük­ség van rá­juk.

Nyisd meg, ké­rünk, ál­dá­sod for­rá­sa­it, és ne hagyd, hogy egy is el­vesszen azok kö­zül, akik nél­kü­löz­ni kény­te­le­nek vi­lá­god­ban. Min­ket pe­dig in­díts jó­in­du­lat­ra, hogy szí­ve­sen ad­junk ab­ból, amink van, és ne for­dul­junk el azok­tól, akik kér­nek tő­lünk.

[Gyü­le­ke­zet:] Urunk, ké­rünk, hall­gass meg min­ket!

[Lek­tor:] Kö­nyör­günk hoz­zád a Lé­le­kért! Hogy for­mál­ja szí­vün­ket, ele­ve­nít­se meg gon­do­la­ta­in­kat, önt­sön erőt fá­radt tes­tünk­be-lel­künk­be. Hogy nyis­sa meg sze­me­in­ket a szen­ve­dők, gyen­gék, el­eset­tek meg­lá­tá­sá­ra. Hogy te­gye hal­ló­vá szí­vünket igéd­re, nö­vel­je ben­nünk a hi­tet, és épít­se köz­tünk a kö­zös­sé­get. Itass át min­ket is Szent­lel­ked­del, hogy ma­gunk is üze­net­té vál­junk. Adj gyü­le­ke­ze­te­ink­be is él­te­tő is­te­ni erőt.

Te­hoz­zád kö­nyör­günk, Urunk, hogy min­den idő­ben az­zal a bi­za­lom­mal for­dul­junk hoz­zád, amellyel a gyer­mek for­dul aty­ja fe­lé.

[Gyü­le­ke­zet:] Urunk, ké­rünk, hall­gass meg min­ket!

[Lel­kész:] Add, Uram, hogy bát­rab­ban, szol­gá­lat­ra ké­szen zör­ges­sünk, mert te meg­ígér­ted, hogy a zör­ge­tők­nek meg­nyit­ta­tik. Kö­szön­jük ne­ked, hogy Jé­zus Krisz­tus­ban fel­tár­tad előt­tünk ar­co­dat! Ál­dunk azért, mert atya­ként ha­jolsz hoz­zánk. Ámen.