Cantate

A hu­ma­niz­mus a re­ne­szánsz idő­sza­ká­ban a mű­ve­lő­dés egyik meg­ha­tá­ro­zó irány­za­ta volt. Ez az esz­me ki­vált­képp az iro­da­lom­ban és az ok­ta­tás­ban ho­zott nagy je­len­tő­sé­gű vál­to­zá­so­kat, de még a teo­ló­gi­á­ba is „be­le­avat­ko­zott”. A re­for­má­ció és a hu­ma­niz­mus ugyan­is sok te­kin­tet­ben egy­mást erő­sí­tet­ték, rá­adá­sul a leg­több re­for­má­tor egy­ben hu­ma­nis­ta is­ko­lá­zott­sá­gú is volt.

A hu­ma­nis­ta szel­le­mű is­ko­lák tan­anya­gá­nak alap­ve­tő ré­szét ké­pez­te az an­tik vers­mér­té­kek ok­ta­tá­sa, még­hoz­zá az ének se­gít­sé­gé­vel. Eze­ket a ta­nu­lá­si se­géd­esz­köz­ként fel­hasz­nált dal­la­mo­kat hu­ma­nis­ta met­ri­kus éne­kek­nek ne­vez­zük.

Ilyen ta­ní­tó cé­lú dal­lam­ból ala­kult ki he­ti éne­künk, a Szent, örök Is­ten, nin­csen ho­va len­nem (EÉ 431) dal­la­ma is, mely Hon­te­rus Já­nos re­for­má­tor, lel­kész, is­ko­lai rek­tor 1548-ban ki­adott tan­köny­vé­nek egyik da­rab­ja. A 32 la­tin nyel­vű ódát és a hoz­zá­juk tar­to­zó 21 kó­rus­le­té­tet tar­tal­ma­zó Odae cum har­mo­ni­is cí­mű tan­köny­vet a Ma­gyar­or­szá­gon leg­na­gyobb ha­tást ki­fej­tő met­ri­kus ének­ki­ad­vány­ként tart­juk szá­mon.

He­ti éne­künk dal­la­má­nak őse Eheu fu­ga­ces Pos­tu­me, Pos­tu­me szö­veg­kez­det­tel az al­ka­i­o­szi stró­fa ta­ní­tá­sá­hoz szol­gált min­tá­ul. Ez az ere­de­ti­leg ./-./–/-../-./-// lük­te­té­sű an­tik sor­kép­let – mely­nek ta­lán leg­hí­re­sebb pél­dá­ja Ber­zse­nyi Dá­ni­el A ma­gya­rok­hoz (I.) cí­mű ver­se („Rom­lás­nak in­dult haj­dan erős ma­gyar!”) – nép­ének­ként –../–/…./–// rit­mu­sú­vá egy­sze­rű­sö­dött. Ez­ál­tal bár az an­tik vers­for­ma ép­pen lé­nye­gét, jel­leg­ze­tes lük­te­té­sét ve­szí­tet­te el, még­is ez a szük­ség­sze­rű át­rit­mi­zá­ló­dás te­het­te csak al­kal­mas­sá e da­ra­bo­kat a gyü­le­ke­zet­ben va­ló kö­zös ének­lés­re.

Az Eheu fu­ga­ces dal­la­mát kez­det­ben a Di­csérd az Is­tent mos­tan, ó, én lel­kem kez­de­tű, a 146. zsol­tárt fel­dol­go­zó pa­ra­frá­zis­ra éne­kel­ték, ké­sőbb a re­for­má­tus egy­ház egye­te­mes fő­gond­no­ki tisz­tét be­töl­tő Rá­day Pál­nak a Meg­hó­dol lel­kem te­né­ked, nagy Fel­ség cí­mű ének­szö­ve­gé­vel kap­cso­ló­dott össze, s él ma is a re­for­má­tus gya­kor­lat­ban.

Éne­kes­köny­vünk­ben Túr­me­zei Er­zsé­bet (1912–2000) szö­ve­ge hor­doz­za e dal­la­mot. A di­a­ko­nissza köl­tő­nő ál­do­zat­kész, fá­rad­ha­tat­lan mun­ká­já­val éle­te vé­gé­ig a Fé­bé Di­a­ko­nissza­egye­sü­let kö­te­lé­ké­ben szol­gált, emel­lett ver­se­i­nek el­ső pub­li­ká­lá­sa (1938) óta, még a dik­ta­tú­ra em­bert pró­bá­ló éve­i­ben is ki­tar­tó­an foly­tat­ta köl­tői te­vé­keny­sé­gét. Az evan­gé­li­kus éne­kes­könyv szer­kesz­té­sé­hez 105 ének­szö­veg meg­írá­sá­val, il­let­ve for­dí­tá­sá­val já­rult hoz­zá, me­lye­ken ke­resz­tül ma is szol­gál­ja és meg­szó­lít­ja egy­há­zát.

Fe­ke­te Ani­kó