Egyházunk egy-két hete

Iga­zi nyá­ri hő­ség tet­te pró­bá­ra mind­azo­kat, akik au­gusz­tus 14-én dél­előtt a szik­rá­zó nap­sü­tés­ben a kon­do­ro­si evan­gé­li­kus temp­lom fe­lé igye­kez­tek. A ha­rang hang­ja vi­szont nem a tes­tet, ha­nem a szí­vet és a lel­ket me­len­get­te, hi­szen ün­ne­pi is­ten­tisz­te­let­re hí­vott. Igye­ke­zett is a szép­szá­mú gyü­le­ke­zet Ri­bársz­ki Ákos lel­kész­ava­tá­sá­ra a temp­lom hű­vö­sé­be.

Ri­bársz­ki Ákos Bé­kés­csa­bán szü­le­tett, gyer­mek­éve­it Kon­do­ro­son töl­töt­te, a nyolc­osz­tá­lyos gim­ná­zi­u­mot Bé­kés­csa­bán jár­ta, ez­után ment az Evan­gé­li­kus Hit­tu­do­má­nyi Egye­tem­re. Az egye­te­mi kép­zés ha­tod­évét az oros­há­zi gyü­le­ke­zet­ben vé­gez­te, ahol De­ák Lász­ló volt a men­to­ra.

Éle­té­nek jó kí­sé­rői vol­tak: a csa­lád­ja – édes­any­ja és test­vé­re – mel­lett fon­tos sze­re­pet töl­tött be egy­ko­ri ta­ní­tó né­ni­je, Da­ri­da Fe­renc­né, Ba­ba né­ni, aki ezen az al­kal­mon a tá­vol­ból, le­vél­ben kö­szön­töt­te a haj­da­ni kis­is­ko­lást.

A lel­ké­szi pá­lya vá­lasz­tá­sá­nak gon­do­la­ta a gim­ná­zi­u­mi évek alatt szü­le­tett meg Ákos­ban. A „be­érést” Né­meth Mi­hály lel­kész se­gí­tet­te elő, de ha­tás­sal vol­tak rá az őt sze­re­tet­tel kö­rül­ve­vő kö­zös­sé­gek: a gyü­le­ke­ze­tek, az is­ko­la­tár­sak, az egye­te­mi ta­ná­rok, ba­rá­tok, lel­ké­szek – olyan tár­sak és kí­sé­rők, aki­ken ke­resz­tül meg­ta­pasz­tal­ha­tó volt Ákos szá­má­ra Is­ten je­len­lé­te. Nem is vé­let­le­nül vá­lasz­tot­ta or­di­ná­ci­ói meg­hí­vó­já­ra a „Ne félj, mert én ve­led va­gyok, ne csüg­gedj, mert én va­gyok Is­te­ned! Meg­erő­sí­te­lek, meg is se­gít­lek, sőt győ­zel­mes job­bom­mal tá­mo­gat­lak” ézsa­i­á­si igét.

A lel­kész­ava­tást vég­ző Gáncs Pé­ter, a Dé­li Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke a fent em­lí­tett ige alap­ján ar­ról szólt, hogy nagy fel­adat előtt áll az if­jú lel­kész. Erő­re, tá­masz­ra lesz szük­sé­ge, me­lyet Is­ten­től kap­hat, kap meg. „Ve­led va­gyok” – mond­ja az Úr, s ez az ígé­ret össze­csen­gett az Út­mu­ta­tó az­na­pi ószö­vet­sé­gi igé­jé­vel: „Ma­ga az Úr megy előt­ted, ő lesz ve­led.”

Ho­gyan va­ló­sul meg Is­ten ígé­re­te? – tet­te fel a püs­pök a kér­dést. Csak­is Jé­zus Krisz­tus­ban, aki, mint az em­mau­si úton is, együtt megy az őt kö­ve­tők­kel, be­tér a ház­ba, aho­vá be­hív­ják, és aho­vá ő be­tér, ott az al­ko­nyat el­le­né­re is vi­lá­gos lesz. Hi­szen ott is, a fo­ga­dó­ban, ami­kor Jé­zus meg­tör­te a ke­nye­ret, kezd­tek a ta­nít­vá­nyok vi­lá­go­san lát­ni, fel­is­mer­ték őt. Fon­tos a tu­dás, de sok­kal több, ha fel­is­mer­jük, hogy Jé­zus Krisz­tus az él­te­tő, a min­den­na­pi ke­nyér.

„Le­gyél te is, Ákos, Krisz­tus­ból min­den­nap táp­lál­ko­zó, Krisz­tus­sal me­nő, ve­le élő ta­nít­vány! El­ső szol­gá­la­tod – ezen az is­ten­tisz­te­le­ten – az lesz, hogy úr­va­cso­rát adsz. To­vább­adod, amit Jé­zus Krisz­tus­tól kap­tál” – for­dult a püs­pök a fel­ava­tan­dó lel­kész­je­lölt­höz. „Ezért imád­koz­zunk – mond­ta a gyü­le­ke­zet­nek –, hogy Ákos a ke­nyér­nek, az élő Jé­zus Krisz­tus­nak to­vább­adó­ja le­gyen!”

Az ün­ne­pi is­ten­tisz­te­le­tet – me­lyen a li­tur­gi­ai szol­gá­la­tot a püs­pök mel­lett Tus­ka Ti­bor, a kon­do­ro­si gyü­le­ke­zet lel­ké­sze és dr. Szent­pé­tery Pé­ter, az Evan­gé­li­kus Hit­tu­do­má­nyi Egye­tem tan­szék­ve­ze­tő do­cen­se vé­gez­te – a kö­szön­té­sek zár­ták.

Wisz­ki­densz­ky And­rás