Élő víz

Az új ke­nyér ün­ne­pé­re

Min­den­na­pi ke­nye­rün­ket add meg ne­künk ma, Is­te­nünk!
Nem ké­rünk most tő­led mást, csak ezt.
Aján­dé­kozz meg, ké­rünk, na­pon­ta a ke­nyér­rel, amely az éle­tet je­len­ti,
alap­ve­tő táp­lá­lé­kun­kat, ame­lyet so­ha nem le­het meg­un­ni iga­zán.
Aján­dé­kozz meg a ke­nyér­rel, amely úgy ta­nít min­ket a hol­nap re­mé­nyé­re,
hogy min­dig az az­na­pit, az egy nap­ra va­lót kér­het­jük tő­led.
Add, hogy so­ha ne fe­led­jük: te tar­tod ke­zed­ben jö­ven­dőn­ket.
A sok ap­ró ga­bo­na­szem­ből őrölt liszt s a be­lő­le sü­tött ke­nyér
hadd em­lé­kez­tes­sen min­ket ar­ra, hogy em­be­rek­ként, te­remt­mé­nye­id­ként
mi is össze­tar­to­zunk szép vi­lá­god­ban.
Te­remts kö­zöt­tünk egyet­ér­tést, Is­te­nünk, hogy test­vér­ként te­kint­sünk egy­más­ra!
Ér­lelj min­ket, az­után őrölj meg, hogy éle­tünk pró­bá­in át
iga­zi táp­lá­lék­ká le­hes­sünk egy­más szá­má­ra!
Add, hogy ne lás­sunk ín­sé­get: sem sze­ret­te­ink, sem em­ber­tár­sa­ink,
sen­ki, aki szer­te a föl­dön él.
Tégy min­ket késszé, hogy meg­osszuk a szük­sé­get szen­ve­dők­kel, amit tő­led ka­punk.
A bú­za­szem, ame­lyen Krisz­tus ar­cát fe­dez­ték föl a ré­gi­ek,
em­lé­kez­tes­sen min­ket ar­ra, hogy ti­éd ez a vi­lág, s hoz­zád tar­to­zunk mind­annyi­an.
Is­te­nünk! Add ne­künk min­den nap az Élet Ke­nye­rét:
add, hogy Jé­zus Krisz­tus test­vé­rünk, meg­vál­tónk és re­mény­sé­günk le­gyen
most és min­den­kor. Ámen.