A hét témája

A „Ve­zess, Jé­zu­sunk…” kez­de­tű ked­ves éne­künk egyik so­ra a cím­adó­ja an­nak a könyv­nek, mely most je­lent meg id. Joób Oli­vér (1910–1969) evan­gé­li­kus lel­kész éle­té­ről, szü­le­té­sé­nek szá­za­dik év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból.

Joób Oli­vér föl­di élet­út­ja Ózd­ról in­dult, és a har­mincöt éves nyír­egy­há­zi szol­gá­lat után az ost­ffy­asszony­fai ha­lá­los bal­eset­tel sza­kadt meg. A Ten­ger har­con át cí­mű köny­vet fia, Joób Oli­vér – aki ma­ga is lel­kész – nap­ló­jegy­ze­tek, fenn­ma­radt le­ve­lek, jegy­ző­köny­vek alap­ján ál­lí­tot­ta össze.

Az el­ső, ami ol­va­sá­sa köz­ben meg­ra­gad ben­nün­ket, az, ahogy Is­ten igé­je for­mál­ta egy-egy igén és a rend­sze­res ige­ol­va­sá­son ke­resz­tül Joób Oli­vért és egész éle­tét.

A kon­fir­má­ci­ói ige in­dí­tot­ta el a lel­ké­szi szol­gá­lat fe­lé: „Ezt a pa­ran­cso­la­tot adom né­ked (…), hogy vi­téz­ked­jél (…), meg­tart­ván a hi­tet és jó lel­ki­is­me­re­tet, me­lyet né­me­lyek el­vet­vén, a hit dol­gá­ban ha­jó­tö­rést szen­ved­tek…” (1Tim 1,18–19) Sok­szor na­gyon ne­héz dön­té­sek után ta­pasz­tal­hat­ta meg Is­ten ve­ze­té­sét. Az igén ke­resz­tül szólt új­ra Is­ten in­gyen va­ló ke­gyel­me, ahogy el­fo­gad Jé­zus Krisz­tus ér­de­mé­ért. A mai ol­va­só­nak re­mény­sé­get és bá­to­rí­tást ad, hogy Is­ten vál­to­zat­la­nul igé­jén ke­resz­tül, Lel­ké­vel mun­kál­ko­dik szí­vünk­ben, az egy­ház­ban és azok éle­té­ben is, akik el­sod­ród­tak Is­ten­től.

A má­sik, amit meg­ért­he­tünk a könyv­ből, hogy az ige vi­lá­gos­sá­gá­ban rótt élet­út ten­ger har­cot je­lent. Er­re utal a könyv cí­me. A ten­ger harc ví­vó­dást is je­lent: „Mi­kor pe­dig meg­fáj­dul a szí­vem az iga­zi, ko­moly teo­ló­gi­ai tu­do­mány után, eszem­be jut, hogy én jó­for­mán gyer­mek­ko­rom­tól az egy­ház ro­bo­to­sa vol­tam, ta­nul­ni nem ma­radt időm.”

A ten­ger harc ül­döz­te­tést is je­len­tett a párt­ál­la­mi ha­ta­lom ré­szé­ről, ami­nek tra­gi­kus csúcs­pont­ja, hogy a ha­lá­los bal­ese­tet nem kö­vet­te bí­ró­sá­gi tár­gya­lás, és oko­zó­ja büsz­kén be­szélt ar­ról, hogy pa­pot ütött el, hoz­zá­té­ve: „…így leg­alább eggyel ke­ve­sebb van be­lő­lük.” Az ol­va­só még­is bá­to­rí­tást kap a küz­del­mek­hez az­zal, hogy le­het az élet­út ne­héz, ta­lán tor­zó­nak tű­nő, még­is tel­jes, mert Is­ten­hez ve­zet, Jé­zus Krisz­tus­ban.

A har­ma­dik, amit a könyv alap­ján Joób Oli­vér élet­út­já­ból ki­emel­he­tünk, Tú­róczy Zol­tán püs­pök hoz­zá fű­ző­dő atyai ba­rát­sá­ga. Ez­zel kap­cso­lat­ban em­lí­tést ér­de­mel­né­nek a kor­szak püs­pök­vá­lasz­tá­sai, zsi­na­tai, új egy­há­zi tör­vé­nyei és Or­dass La­jos püs­pök el­íté­lé­se.

A ki­lenc­ven­hat ké­pet tar­tal­ma­zó könyv rend­kí­vül sok adat is­mer­te­té­sé­vel mu­tat­ja be a nyír­egy­há­zi gyü­le­ke­zet éle­tét, de olyan ese­mé­nyek­ről, mint a vi­lág­há­bo­rú ide­jén tör­tént el­hur­co­lá­sok, az úgy­ne­ve­zett ma­len­kij ro­bot, nem ír bő­veb­ben. Az élet­rajz rész­le­tes ké­pet nyújt Joób Oli­vér püs­pö­ki tit­kár­ként, misszi­ói, gyü­le­ke­ze­ti és igaz­ga­tó lel­kész­ként vég­zett szol­gá­la­tá­ról. Be­mu­tat­ja a lel­kész­csa­lád hét­köz­nap­ja­it is, és em­lí­tést tesz a csa­lád­nak a re­for­má­ci­ó­ig vissza­nyú­ló gyö­ke­re­i­ről.

Rő­zse Ist­ván