Egyházunk egy-két hete

Egész na­pos kon­fe­ren­ci­á­val em­lé­ke­zett meg a győ­ri Evan­gé­li­kus Sze­re­tet­ház ar­ról, hogy száz év­vel ez­előtt a po­zso­nyi anya­ház­ból ér­ke­zett két di­a­ko­nissza nő­vér szol­gá­lat­ba ál­lá­sá­val el­in­dult Győr­ben a di­a­ko­nissza­mun­ka. Az au­gusz­tus 16-ai ju­bi­le­u­mi ese­mé­nyen részt vett Nor­bert De­nec­ke, a né­met evan­gé­li­kus egy­ház fő­ta­ná­cso­sa. Kép­vi­sel­tet­ték ma­gu­kat to­váb­bá evan­gé­li­kus egy­há­zunk dia­kó­ni­ai in­té­ze­te­i­nek mun­ka­tár­sai is.

A kon­fe­ren­cia ün­ne­pi is­ten­tisz­te­let­tel kez­dő­dött a győ­ri Öreg­temp­lom­ban. Az ige­hir­de­tés szol­gá­la­tát Itt­zés Já­nos, a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház el­nök-püs­pö­ke vé­gez­te. A li­tur­gi­ai rész­ben Kar­say La­jos, a sze­re­tet­ház lel­ké­sze vett részt. A püs­pök Lk 9,23–24 alap­ján pré­di­kált. Hogy ál­lunk ma a gyü­le­ke­ze­ti sze­re­tet­szol­gá­lat­tal? Van-e tett­re­kész­ség a ma­i­ak kö­zött? – tet­te fel a kér­dést Itt­zés Já­nos. A ta­nít­vá­nyi élet­ben, a ke­reszt­hor­do­zó élet­ben nem­csak a ki­vá­lasz­tot­tak­nak, ha­nem min­den­ki­nek helyt kell áll­nia. Ak­kor lesz ál­dott ez az em­lé­ke­zés, ha ab­ból mai el­tö­kélt­sé­gek szü­let­nek, és ha úgy em­lé­ke­zünk, hogy test­vé­re­ink sor­sát ke­reszt­ként ma­gunk­ra tud­juk ven­ni.

A kon­fe­ren­cia kez­de­tén kö­szön­töt­te a részt­ve­vő­ket Ot­tó­fi Ru­dolf, Győr me­gyei jo­gú vá­ros al­pol­gár­mes­te­re, Sza­bó György egy­ház­ke­rü­le­ti fel­ügye­lő, Nor­bert De­nec­ke egy­há­zi fő­ta­ná­csos, va­la­mint Welt­ler Re­zső, a di­a­ko­nissza-anya­ház lel­ké­sze.

El­ső elő­adó­ként D. Ke­ve­há­zi Lász­ló nyu­gal­ma­zott lel­kész, egy­ház­tör­té­nész em­lé­ke­zett meg a győ­ri di­a­ko­nissza­mun­ka kez­de­té­ről. Győr­ben a gyü­le­ke­ze­ti dia­kó­ni­ai szol­gá­la­tot már a di­a­ko­nisszák meg­ér­ke­zé­se előtt gya­ko­rol­ták, hi­szen a sze­re­tet­há­zat 1885. de­cem­ber 8-án ad­ták át ren­del­te­té­sé­nek. A ház el­ső la­kója két mun­ka­kép­te­len idős fér­fi és négy ár­va gyer­mek vol­t. Ez­után ér­le­lő­dött meg a gyü­le­ke­zet bel­misszi­ói bi­zott­sá­gá­ban a gon­do­lat, hogy az ár­va­há­zi gyer­me­kek és idő­sek gon­do­zá­sá­ra di­a­ko­nissza nő­vé­re­ket kel­le­ne al­kal­maz­ni. A po­zso­nyi anya­ház­tól kér­tek két di­a­ko­nisszát. 1910. feb­ru­ár 9-én Hu­ber Etel­ka és Früh­wirt Au­gusz­ta nő­vé­rek sze­mé­lyé­ben meg is ér­kez­tek a po­zso­nyi kül­döt­tek, aki­ket más­nap, va­sár­nap ve­ze­tett be a szol­gá­lat­ba Prőh­le Hen­rik po­zso­nyi lel­kész. Az elő­adó er­ről a té­má­ról köny­vet is írt, amely­nek ezen a na­pon volt a be­mu­ta­tó­ja – a Lu­ther Ki­adó dia­kó­ni­ai fü­ze­te­i­nek legújabb kö­te­te­ként, Is­ten nagy dol­go­kat ki­csiny kez­det­ből szo­kott el­in­dí­ta­ni cím­mel je­lent meg.

A di­a­ko­nissza­mun­ka öröm­te­li in­du­lá­sá­nak fel­ele­ve­ní­té­se után dr. Szil­vásy­né Pe­re­gi Esz­ter szo­ci­ál­po­li­ti­kai szak­ér­tő, a győ­ri Evan­gé­li­kus Sze­re­tet­ház igaz­ga­tó­ja – aki a ma élő di­a­ko­nisszák­ról is meg­em­lé­ke­zett, és kö­szön­töt­te őket – a di­a­ko­nisszakö­zös­sé­gek fel­osz­la­tá­sá­ról és az azt kö­ve­tő meg­ne­he­zült szol­gá­lat­ról be­szélt.

A di­a­ko­nissza-anya­ház meg­szű­né­se 1951 vé­gén kö­vet­ke­zett be; öt­ven­öt di­a­ko­nisszá­nak kel­lett egy­há­zi vagy pol­gá­ri fog­lal­ko­zást ta­lál­nia. Az egy­ház­köz­ség gon­dos­ko­dott a di­a­ko­nisszák pénz­zel, bú­tor­ral, ru­há­val va­ló el­lá­tá­sá­ról, az anya­ház épü­le­te a gyü­le­ke­zet ke­ze­lé­sé­be ke­rült. Ab­ban az idő­ben hu­szon­ki­lenc la­kó­ja volt a sze­re­tet­ház­nak.

A mö­göt­tünk ha­gyott ese­mé­nye­ket fel­idé­ző elő­adá­sok után Gre­ger­sen-La­bos­sa György lel­kész, az or­szá­gos dia­kó­ni­ai bi­zott­ság el­nö­ke a je­len­re és a jö­vő­re irá­nyí­tot­ta a hall­ga­tók fi­gyel­mét, ami­kor evan­gé­li­kus egy­há­zunk dia­kó­ni­ai szol­gá­la­tá­nak le­he­tő­sé­ge­i­ről, fel­ada­ta­i­ról és a ki­hí­vá­sok­ról szólt.

Ezen­kí­vül még két szak­mai elő­adás hang­zott el. Elő­ször prof. dr. Iván Lász­ló ge­ron­to­ló­gus, pszi­chi­á­ter, or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő be­szélt az idős­ko­rú­ak éle­té­nek szép­sé­ge­i­ről és ne­héz­sé­ge­i­ről, majd a de­mens be­te­gek gon­do­zá­sá­nak, fog­lal­koz­ta­tá­sá­nak gya­kor­la­ti kér­dé­se­it vet­te sor­ra Csoó Lász­ló­né szo­ci­ál­po­li­ti­kai szak­ér­tő, a Zár­da­kert Idő­sek Ott­ho­na igaz­ga­tó­ja.

A győ­ri di­a­ko­nissza­mun­ka száz év­vel ez­előt­ti el­in­du­lá­sá­nak em­lé­ket ál­lí­tó kon­fe­ren­cia Ócsai Zol­tán­nak, a Győ­ri Evan­gé­li­kus Egy­ház­köz­ség igaz­ga­tó lel­ké­szé­nek zár­sza­vá­val fe­je­ző­dött be.

Kiss Mik­lós