Egyházunk egy-két hete
Kereszthordozó eltökéltség
Száz éve indult a győri diakonisszamunka
Egész napos konferenciával emlékezett meg a győri Evangélikus Szeretetház arról, hogy száz évvel ezelőtt a pozsonyi anyaházból érkezett két diakonissza nővér szolgálatba állásával elindult Győrben a diakonisszamunka. Az augusztus 16-ai jubileumi eseményen részt vett Norbert Denecke, a német evangélikus egyház főtanácsosa. Képviseltették magukat továbbá evangélikus egyházunk diakóniai intézeteinek munkatársai is.
A konferencia ünnepi istentisztelettel kezdődött a győri Öregtemplomban. Az igehirdetés szolgálatát Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke végezte. A liturgiai részben Karsay Lajos, a szeretetház lelkésze vett részt. A püspök Lk 9,23–24 alapján prédikált. Hogy állunk ma a gyülekezeti szeretetszolgálattal? Van-e tettrekészség a maiak között? – tette fel a kérdést Ittzés János. A tanítványi életben, a kereszthordozó életben nemcsak a kiválasztottaknak, hanem mindenkinek helyt kell állnia. Akkor lesz áldott ez az emlékezés, ha abból mai eltökéltségek születnek, és ha úgy emlékezünk, hogy testvéreink sorsát keresztként magunkra tudjuk venni.
A konferencia kezdetén köszöntötte a résztvevőket Ottófi Rudolf, Győr megyei jogú város alpolgármestere, Szabó György egyházkerületi felügyelő, Norbert Denecke egyházi főtanácsos, valamint Weltler Rezső, a diakonissza-anyaház lelkésze.
Első előadóként D. Keveházi László nyugalmazott lelkész, egyháztörténész emlékezett meg a győri diakonisszamunka kezdetéről. Győrben a gyülekezeti diakóniai szolgálatot már a diakonisszák megérkezése előtt gyakorolták, hiszen a szeretetházat 1885. december 8-án adták át rendeltetésének. A ház első lakója két munkaképtelen idős férfi és négy árva gyermek volt. Ezután érlelődött meg a gyülekezet belmissziói bizottságában a gondolat, hogy az árvaházi gyermekek és idősek gondozására diakonissza nővéreket kellene alkalmazni. A pozsonyi anyaháztól kértek két diakonisszát. 1910. február 9-én Huber Etelka és Frühwirt Auguszta nővérek személyében meg is érkeztek a pozsonyi küldöttek, akiket másnap, vasárnap vezetett be a szolgálatba Prőhle Henrik pozsonyi lelkész. Az előadó erről a témáról könyvet is írt, amelynek ezen a napon volt a bemutatója – a Luther Kiadó diakóniai füzeteinek legújabb köteteként, Isten nagy dolgokat kicsiny kezdetből szokott elindítani címmel jelent meg.
A diakonisszamunka örömteli indulásának felelevenítése után dr. Szilvásyné Peregi Eszter szociálpolitikai szakértő, a győri Evangélikus Szeretetház igazgatója – aki a ma élő diakonisszákról is megemlékezett, és köszöntötte őket – a diakonisszaközösségek feloszlatásáról és az azt követő megnehezült szolgálatról beszélt.
A diakonissza-anyaház megszűnése 1951 végén következett be; ötvenöt diakonisszának kellett egyházi vagy polgári foglalkozást találnia. Az egyházközség gondoskodott a diakonisszák pénzzel, bútorral, ruhával való ellátásáról, az anyaház épülete a gyülekezet kezelésébe került. Abban az időben huszonkilenc lakója volt a szeretetháznak.
A mögöttünk hagyott eseményeket felidéző előadások után Gregersen-Labossa György lelkész, az országos diakóniai bizottság elnöke a jelenre és a jövőre irányította a hallgatók figyelmét, amikor evangélikus egyházunk diakóniai szolgálatának lehetőségeiről, feladatairól és a kihívásokról szólt.
Ezenkívül még két szakmai előadás hangzott el. Először prof. dr. Iván László gerontológus, pszichiáter, országgyűlési képviselő beszélt az időskorúak életének szépségeiről és nehézségeiről, majd a demens betegek gondozásának, foglalkoztatásának gyakorlati kérdéseit vette sorra Csoó Lászlóné szociálpolitikai szakértő, a Zárdakert Idősek Otthona igazgatója.
A győri diakonisszamunka száz évvel ezelőtti elindulásának emléket állító konferencia Ócsai Zoltánnak, a Győri Evangélikus Egyházközség igazgató lelkészének zárszavával fejeződött be.
Kiss Miklós