Keresztény szemmel
Névtelen levelek és hiteles információk
Két – egymással semmiféle kapcsolatban nem lévő – témát említek itt következő írásomban. Időszerűségük miatt mégis helyük van egymás mellett is ebben a cikkben, pár hét múlva ugyanis már elvesztenék frissességüket. Remélem, a kedves Olvasó is belátja, hogy a szó igazi értelmében közügyeinkről van szó.
Bizony igaz, hogy az elsővel kapcsolatban már közel tíz évvel ezelőtt kellett volna először megszólalnom, de legalább a 2006 elején indult Égtájoló rovat valamelyik első írásában szóba kellett volna hoznom. Valahogy mindeddig elmaradt. Hogy most mégis előveszem, annak azon kívül, hogy jobb későn, mint soha pótolni a mulasztásokat, az is az oka, hogy a pár nappal ezelőtt érkezett két levél miatt ismét aktuális a téma. Bizonyos névtelen levelekről van szó!
Püspöki szolgálatom első éveiben többször is volt részem ilyen anonim üzenetekben, aztán hosszabb ideig megritkultak az így érkezett bejelentések, most pár nap alatt ismét itt ez a kettő! Kezdettől fogva az volt az álláspontom, hogy bármi álljon is egy-egy ilyen üzenetben, ha az írója nem vállalja a nevét, akkor nem tudok, de nem is akarok a tudomásomra hozott információval bármit is kezdeni. Még akkor sem, ha az így érkező hírek nem tűnnek eleve koholmányoknak. Ugyanakkor a névvel vállalt híreknek mindig utánanéztem, és ha szükségesnek bizonyult, vizsgálatot is kezdeményeztem. Most – hetilapunk nyilvánosságát felhasználva – üzenni szeretnék azoknak a hittestvéreimnek, akiktől az említett két levél érkezett: Ha azt akarják, hogy bejelentésük nyomán illetékes püspökként bármilyen lépést is tegyek, akkor bizony vállalniuk kell arcukat, nevüket! Akár egyik diakóniai intézményünk működésével kapcsolatos a panasz, akár valamelyik lelkészünk feltételezett ügynökmúltját akarják „jóakaratúan” a püspök tudomására hozni.
Testvéreim! Ez így nem lehetséges! Ha azonban az egyházszeretet és a közösségünkért érzett felelősség, nem pedig a személyeskedő, alaptalan gyanúsítás és vádaskodás adta kezükbe a tollat, akkor vállalniuk kell nevükkel is észrevételeiket, véleményüket! Azt kérheti a panaszt tévő, hogy a püspök vagy más egyházi felettes ne hozza nyilvánosságra, hanem tartsa titokban a nevét. Gondolom, hogy püspök és esperes testvéreim is teljesítenék a diszkrécióra vonatkozó nyomatékos kérést, mint ahogy magam is jártam már el ilyen módon.
Persze az lenne az igazi, ha minden hivatalos bejelentés, panasztétel csak akkor születne meg, ha előtte végigjártuk az út első lépéseit is, amelyeket Jézus Krisztus Urunk jelöl ki egyháza számára: „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást.” (Mt 18,15–16) És csak ez után következne az, amivel mi oly gyakran kezdeni szoktuk…
A másik témáról írni nem esik nehezemre. Sőt különösen is kívánatosnak látom, hogy tisztázzak néhány kérdést, mert október 1-je óta időnként azt tapasztaltam, hogy az aznap tartott zsinati ülésszakon bejelentett szándékaimat itt-ott mintha félreértették volna. Vagy ami még rosszabbnak tűnt, néha az volt az érzésem, hogy az elmondott indokok mögött hátsó szándékot vagy ki nem mondott – és valójában nem is létező – összefüggéseket kerestek.
Mi is történt október 1-jén? Felszólalásomban bejelentettem, hogy a zsinat 2010. november 26-ára tervezett ülésszakával lemondok egyházunk elnök-püspöki tisztségéről. A szándékomat, illetve döntésemet indokolva két fő okot tártam a zsinat, majd a november 13-án Győrött tartott egyházkerületi közgyűlésünk elé is.
Egyházkerületünk, de talán egész egyházunk közvéleménye előtt is tudott volt már, hogy 2011 júniusában elérem a törvényeink által kijelölt nyugdíjkorhatár lehetséges legkésőbbi időpontját. A jövő év derekán a 65 éves kor után lehetséges két éves hosszabbítás is letelik, amellyel egyházkerületi közgyűlésünk javaslatára magam is éltem.
Hogy miért nem vártam meg elnök-püspökként tényleges nyugdíjba menetelemet? Egyszerűen azért, mert nem tartottam volna korrektnek sem egyházunk, sem az akkor még nem ismert utódom, de a kormányzati tárgyalópartnerek szempontjából sem, ha elnök-püspökként én képviselem egyházunkat a vártnál ugyan későbben, de lassan-lassan mégis csak egyre intenzívebbé váló megbeszéléseken, tárgyalásokon. Ez óhatatlanul azt jelentette volna, hogy én leszek az újrainduló vagy éppen most kiépülő kapcsolatokban a püspöki tanács részéről a kulcsszemély. Így annak, aki jó fél év múlva szükségképpen átveszi majd az elnök-püspöki feladat stafétabotját, a már beindult, esetleg intenzívvé váló folyamatokba kellett volna bekapcsolódnia. S akkor a szolgálat átadás-átvételhez kapcsolódó információátadás ellenére a személyes kapcsolatoknak, a tárgyalási témák belső ismeretének hiánya nehezebb helyzetbe hozta volna utódomat. Úgy vélem, ezt nem kell bővebben magyaráznom.
A döntésemet motiváló másik tényező is a közelgő nyugdíjba vonulásommal függ össze. Szeretném úgy lezárni püspöki szolgálatomat szeretett Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületünkben, hogy a tavasszal megválasztandó – és egyházkerületi közgyűlésünk döntése értelmében 2011. június 25-én a győri Öregtemplomban beiktatandó – utódomnak ne kelljen az elkerülhetetlennél több folyó üggyel kezdenie szolgálatát. Persze tudom, hogy egy élő közösség életében soha nincsenek olyan pontok, ahol ne lennének éppen elintézendő ügyek, megoldandó feladatok; mégis a lehető legkevesebbet szeretnék az új dunántúli püspökre hagyni. S e tervem megvalósítását is sokkal nehezebbé vagy tán éppen lehetetlenné tette volna, ha nyugdíjba menetelem napjáig „ragaszkodom” az elnök-püspöki feladatokhoz is.
Erről van tehát szó. S amikor most tiszta vizet öntöttem a pohárba, kérem egyházkerületünk gyülekezeteit, de egész egyházunk népét is, imádkozzunk azért, hogy a kerületben elindult püspökjelölési és -választási folyamat ékesen és jó rendben történjék, és a végeredményen is megnyugodjék Isten áldása!
Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület