Egyházunk egy-két hete

Ha pontatlan is, szin­te köz­hely­, hogy ad­vent a vá­ra­ko­zás idő­sza­ka. Hogy mi­ért jó vár­ni? Mert iz­gal­mas, mert va­la­mi jó ígé­re­te fo­gal­ma­zó­dik meg ben­ne. Mind­azok, akik no­vem­ber 26-án a ba­la­ton­szár­szói Evan­gé­li­kus Kon­­fe­ren­cia- és Missziói Ott­hon­ban össze­gyűl­tek, a „vá­ra­ko­zás vá­rá­sá­ra” ér­kez­tek.

A Bu­da­pest­ről és Pest kör­nyé­ki te­le­pü­lé­sek­ről, ja­va­részt Nagy­tar­csá­ról ér­ke­ző mint­egy öt­ven­fős tár­sa­ság hoz­zá­ve­tő­leg fe­lét tíz­éves­nél fi­a­ta­labb gye­re­kek tet­ték ki. A leg­fi­a­ta­labb részt­ve­vő fél­éves, a leg­idő­sebb ki­lenc­ven­négy éves volt. Olyan csa­lád is volt, ahon­nan négy ge­ne­rá­ció kép­vi­se­lő­je ér­ke­zett az al­ka­lom­ra.

A hét­vé­ge lel­ki ve­ze­tő­je, Smi­dé­li­usz Gá­bor áhí­ta­ta­in az aj­tó té­má­ját jár­ta kör­be. Az aj­tó szép, hí­vo­ga­tó kép, mely a be­lé­pés szim­bó­lu­ma­ként ér­tel­mez­he­tő. Ad­vent is ilyen be­lé­pés, egy új egy­há­zi esz­ten­dő kez­de­te, ami­kor Is­ten ma­ga biz­tat ben­nün­ket, hogy bát­ran lép­jünk át az ál­ta­la ki­tárt aj­tón. Az aj­tó adott eset­ben azon­ban fé­lel­me­tes kép is le­het. Az aj­tó, amely mö­gött nem tud­juk, mi rej­tő­zik. Fé­lünk az is­me­ret­len­től és a bi­zony­ta­lan­tól. Ép­pen en­nek a fé­le­lem­nek a le­küz­dé­sé­hez kell az ad­ven­ti hit, hogy Jé­zus, a sza­ba­dí­tó szü­le­tik meg ne­künk ka­rá­csony­kor.

Az el­mél­ke­dé­se­ket a „el­várt­nál” min­dig hosszabb ének­lés előz­te meg és kö­vet­te, ugyan­is min­den­ki­nek nagy él­ményt je­len­tett a szár­szói há­zi­gaz­da, Végh Sza­bolcs és Gá­bor lel­kes, ugyan­ak­kor pro­fi ze­ne­kí­sé­re­te. Az in­téz­mény­ve­ze­tő több íz­ben is né­pi hang­sze­re­ket ra­ga­dott, és azo­kon kí­sér­te is­mer­tebb és ke­vés­bé is­mert ka­rá­cso­nyi éne­ke­in­ket.

Aki járt már Ba­la­ton­szár­szón az evan­gé­li­kus üdü­lő­ben, az nyil­ván tud­ja, ta­pasz­tal­ta, hogy az ott el­töl­tött idő nem­csak a lé­lek­nek, ha­nem a test­nek is egy­faj­ta bal­zsam. A köz­is­mer­ten fi­nom szár­szói kony­ha re­me­ke­in kí­vül a hét­vé­ge részt­ve­vői a sa­ját ma­guk (no meg a sze­mély­zet) ál­tal (elő)ké­szí­tett, pa­rá­zson sült kür­tős­ka­lá­csot is meg­kós­tol­hat­ták, amit mé­zes­ka­lács­sü­tés kö­ve­tett. Eb­ben in­kább a gye­re­kek él­het­ték ki al­ko­tó­ked­vü­ket, de több fel­nőtt is ko­mo­lyabb mé­zes­bá­bok el­ké­szí­té­sé­re vál­lal­ko­zott. Volt, aki bet­le­he­met ké­szí­tett, volt, aki mé­zes­ka­lács­ház­zal pró­bál­ko­zott.

Mi­vel az ad­ven­ti vá­ra­ko­zás­ban fon­tos sze­re­pet kap a ko­szo­rú, a hét­vé­ge prog­ram­já­ból nem hi­á­nyoz­ha­tott az ad­ven­ti­ko­szo­rú-ké­szí­tés sem. Öröm volt lát­ni, ami­kor egy hosszú asz­ta­lon fel­so­ra­ko­zott a mint­egy húsz kü­lön­bö­ző stí­lu­sú, kü­lön­bö­ző íz­lést tük­rö­ző, igé­nye­sen el­ké­szí­tett négy­gyer­tyás asz­tal­dísz. A szer­ve­zők még ar­ra is le­he­tő­sé­get te­rem­tet­tek, hogy min­den­ki a sa­ját ma­ga ál­tal ké­szí­tett gyer­tyá­kat hasz­nál­ja fel, ugyan­is – tü­rel­mes részt­ve­vők­re gon­dol­va – a gyer­tya­már­to­ga­tás is a prog­ram ré­szét ké­pez­te.

A nagy­szá­mú gye­rek­se­reg köz­ben ví­gan ját­szott az elő­te­rek­ben és a hosszú fo­lyo­són. Ne­kik nem kel­lett kre­a­tív prog­ra­mo­kat ki­ta­lál­ni, ők ugyan­is ki­ta­lál­tak sa­ját ma­guk­nak. A tá­la­ló­ko­csi­ból egy­sze­ri­ben te­her­au­tó lett, a mű­anyag gye­rek­kád­ból ha­jó, a mos­dó­fel­lé­pők­ből bó­ják. Szü­lő­ként az em­ber nagy öröm­mel nyug­táz­hat­ja: Szár­szó va­ló­di gye­rek­ba­rát hely. Mert tény, hogy fon­tos a fel­sze­relt­ség is – az in­téz­mény ilyen szem­pont­ból is min­den igényt ki­elé­gít –, de a szem­lé­let még en­nél is fon­to­sabb. Azt hi­szem, aki járt már va­la­ha gye­rek­kel Szár­szón, ta­pasz­tal­hat­ta, hogy ez a hoz­zá­ál­lás mennyi­re je­len van itt.

A hét­vé­gén aj­tó­kon lép­tünk át. Az ebéd­lő­aj­tón, a kert­aj­tón, a sza­u­na­aj­tón. Ha­za­fe­lé hul­la­ni kez­dett a hó, es­té­re fe­hér lett a táj. Ad­vent van. A szár­szói aj­tó­kon ke­resz­tül be­lép­tünk az ad­vent­be.

Szűcs Pet­ra