Kultúrkörök
Akik a kánok földjén jártak
Nagy érdeklődéssel várta a mintegy huszonöt fős hallgatóság november 15-én az Evangélikus Külmissziói Egyesület őszi estjére előadóként meghívott Hajgato házaspár élménybeszámolóját. Az Üllői úti országos iroda tanácstermébe három pici gyermekével érkezett fiatal házaspár eleven, zenével, képekkel, eredeti ruhadarabokkal színesített előadását méltán övezte rendkívüli figyelem. A zenetanár Zoltán és a konduktor Noémi felváltva mesélt Mongóliáról, az egzotikus, távoli országról, a mongol népről, a mindennapokról, a vidéki élet nehézségeiről, az európai ember számára nehezen megszokható komfortnélküliségről, a jurtákról, a mongóliai vallási helyzetről, nem utolsósorban pedig az eddigi evangélizációs próbálkozásokról.
A rendezvény közös imával és énekléssel kezdődött, majd egy tízperces, pergő ritmusú számítógépes diavetítést láthattak az egybegyűltek Mörön városáról, a mongol családok hétköznapjairól, a jurta belsejéről, a félsivatagos pusztákról, a nemritkán mínusz negyvenfokos belső-ázsiai télről. A szebbnél szebb képek megtekintése közben a magyar fülnek furcsa, érdekes mongol nyelven elhangzott dalok voltak hallhatók.
A képes „előétel” után jött az igazi főfogás: Noémi és Zoltán kiutazásuk és ott-tartózkodásuk történetét osztotta meg a hallgatósággal. Egy ismeretségi körükbe tartozó lelkész személyes példáján keresztül találkoztak a mongóliai missziós munka lehetőségével. Később kiderült, hogy rájuk vár az elkezdett munka folytatása. Ekkor még nem tudták, hogy a kiutazásukkal kapcsolatosan felmerülő gondok hogyan oldódnak meg, az isteni gondviselés eredményeként azonban minden nehézség elhárult, és belekezdhettek életük nagy kalandjába a hazánknál tizenhatszor nagyobb területű, számukra addig szinte ismeretlen távoli országban.
A közönség betekintést nyerhetett a mai Mongólia életébe, szokásaiba, hallhatott a társadalmi feszültségekről, az oktatás, a kultúra helyzetéről. Az előadók rávilágítottak arra, hogy miért virágzik az alkoholizmus, miért eszik a mongol ember folyamatosan cukrot és faggyút. Azt is érthetően elmagyarázták, miért épít az itt élő európai ember jurta helyett könnyűszerkezetes házat és hetente tölthető víztartályt. A hallgatók beleképzelhették magukat egy olyan világba, ahol a kényelmet az áram megléte jelenti, ahol nincs vezetékes víz, gáz, csatorna, internet, ahol nem létfontosságú a közoktatás, a tanulás, és egészségügyi ellátásról is csak nyomokban beszélhetünk.
Az előadás végén az egybegyűltek kérdezhettek az előadóktól. A válaszok – egyebek mellett – kitértek az ország vallási helyzetére is. A közel hárommilliós ország fő vallásai a buddhizmus és a sámánizmus. Mellettük jelen van a kereszténység is, aránya azonban az összlakosságon belül kevesebb mint egy százalék. Az országban elméletileg szabad a vallásgyakorlás, de ez helyenként csak részleteiben valósulhat meg. A külföldi missziók próbálkoznak új dolgok bevezetésével: például igyekeznek meghonosítani a kertészkedést, a zöldségtermesztést és -fogyasztást, valamint új munkahelyteremtő beruházásokat is igyekeznek megvalósítani, csökkentve a möröniek között magas munkanélküliséget, segítve megélhetésüket.
Ottlétük alatt számukra a legnagyobb problémát – mondták el az előadók – az étkezéssel kapcsolatos nehézségek, az orvosi ellátás hiánya, a mongol nyelv tanulása és használata, valamint a helyi lakosok kényelmes, néhol nemtörődöm hozzáállása és „időtlenségük” jelentette. Szintén jelentős gond a gyermekek iskoláztatása, vizsgáztatása is. Elszigeteltségükre, magárahagyatottságukra egy nagyon is jellemző adat: hosszas számolgatás után öt, Mongóliában élő magyart tudtak megnevezni, akikkel egy év alatt találkozhattak.
A fiatal házaspár három gyermekével mindezek ellenére visszavágyik a mongol pusztákra, saját kezükkel épített házukba. Terveik szerint júliustól újabb egy évet töltenek el a möröni gyülekezetben, folytatva zenetanári, konduktori munkájukat, közben tovább terjesztve az evangéliumot a kánok kései utódai között.
Az est végén a közösség imádsága a Hajgato családért, nehézségeik leküzdéséért, a mongol nép megsegítéséért szólt. Az imák után a közös ének a mongol puszták felé szállt.
A résztvevők valamennyien élményekkel és új ismeretekkel gazdagodva térhettek haza a jól sikerült, közel másfél órás előadás után, természetesen várva a folytatást a szimpatikus, elszánt, missziós munkáját elhívatásként végző velencei házaspártól. És persze sokan levonták az est tanulságát: mennyire nehéz az egymástól oly távol álló kultúrák találkozása és közeledése egymás felé – Krisztusban mégis lehetséges.
Petrik István