Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Nagy ér­dek­lő­dés­sel vár­ta a mint­egy hu­szon­öt fős hall­ga­tó­ság no­vem­ber 15-én az Evan­gé­li­kus Kül­misszi­ói Egye­sü­let őszi est­jé­re elő­adó­ként meg­hí­vott Haj­ga­to há­zas­pár él­mény­be­szá­mo­ló­ját. Az Ül­lői úti or­szá­gos iro­da ta­nács­ter­mé­be há­rom pi­ci gyer­me­ké­vel ér­ke­zett fi­a­tal há­zas­pár ele­ven, ze­né­vel, ké­pek­kel, ere­de­ti ru­ha­da­ra­bok­kal szí­ne­sí­tett elő­adá­sát mél­tán övez­te rend­kí­vü­li fi­gye­lem. A ze­ne­ta­nár Zol­tán és a kon­duk­tor No­é­mi fel­vált­va me­sélt Mon­gó­li­á­ról, az eg­zo­ti­kus, tá­vo­li or­szág­ról, a mon­gol nép­ről, a min­den­na­pok­ról, a vi­dé­ki élet ne­héz­sé­ge­i­ről, az eu­ró­pai em­ber szá­má­ra ne­he­zen meg­szok­ha­tó kom­fort­nél­kü­li­ség­ről, a jur­ták­ról, a mon­gó­li­ai val­lá­si hely­zet­ről, nem utol­só­sor­ban pe­dig az ed­di­gi evan­gé­li­zá­ci­ós pró­bál­ko­zá­sok­ról.

A ren­dez­vény kö­zös imá­val és ének­lés­sel kez­dő­dött, majd egy tíz­per­ces, per­gő rit­mu­sú szá­mí­tó­gé­pes dia­ve­tí­tést lát­hat­tak az egy­be­gyűl­tek Mö­rön vá­ro­sá­ról, a mon­gol csa­lá­dok hét­köz­nap­ja­i­ról, a jur­ta bel­se­jé­ről, a fél­si­va­ta­gos pusz­ták­ról, a nem­rit­kán mí­nusz negy­ven­fo­kos bel­ső-ázsi­ai tél­ről. A szebb­nél szebb ké­pek meg­te­kin­té­se közben a magyar fülnek fur­csa, ér­de­kes mon­gol nyel­ven el­hang­zott da­lok vol­tak hall­ha­tók.

A ké­pes „elő­étel” után jött az iga­zi fő­fo­gás: No­é­mi és Zol­tán ki­uta­zá­suk és ott-tar­tóz­ko­dá­suk tör­té­ne­tét osz­tot­ta meg a hall­ga­tó­ság­gal. Egy is­me­ret­sé­gi kö­rük­be tar­to­zó lel­kész sze­mé­lyes pél­dá­ján ke­resz­tül ta­lál­koz­tak a mon­gó­li­ai misszi­ós mun­ka le­he­tő­sé­gé­vel. Ké­sőbb ki­de­rült, hogy rá­juk vár az el­kez­dett mun­ka foly­ta­tá­sa. Ek­kor még nem tud­ták, hogy a ki­uta­zá­suk­kal kap­cso­la­to­san fel­me­rü­lő gon­dok ho­gyan ol­dód­nak meg, az is­te­ni gond­vi­se­lés ered­mé­nye­ként azon­ban min­den ne­héz­ség el­há­rult, és be­le­kezd­het­tek éle­tük nagy ka­land­já­ba a ha­zánk­nál ti­zen­hat­szor na­gyobb te­rü­le­tű, szá­muk­ra ad­dig szin­te is­me­ret­len tá­vo­li or­szág­ban.

A kö­zön­ség be­te­kin­tést nyer­he­tett a mai Mon­gó­lia éle­té­be, szo­ká­sa­i­ba, hall­hat­ott a tár­sa­dal­mi fe­szült­sé­gek­ről, az ok­ta­tás, a kul­tú­ra hely­ze­té­ről. Az elő­adók rá­vi­lá­gí­tot­tak ar­ra, hogy mi­ért vi­rág­zik az al­ko­ho­liz­mus, mi­ért eszik a mon­gol em­ber fo­lya­ma­to­san cuk­rot és faggyút. Azt is ért­he­tő­en el­ma­gya­ráz­ták, mi­ért épít az itt élő eu­ró­pai em­ber jur­ta he­lyett könnyű­szer­ke­ze­tes há­zat és he­ten­te tölt­he­tő víz­tar­tályt. A hall­ga­tók be­le­kép­zel­het­ték ma­gu­kat egy olyan vi­lág­ba, ahol a ké­nyel­met az áram meg­lé­te je­len­ti, ahol nincs ve­ze­té­kes víz, gáz, csa­tor­na, in­ter­net, ahol nem lét­fon­tos­sá­gú a köz­ok­ta­tás, a ta­nu­lás, és egész­ség­ügyi el­lá­tás­ról is csak nyo­mok­ban be­szél­he­tünk.

Az elő­adás vé­gén az egy­be­gyűl­tek kér­dez­het­tek az elő­adók­tól. A vá­la­szok – egye­bek mel­lett – ki­tér­tek az or­szág val­lá­si hely­ze­té­re is. A kö­zel há­rom­mil­li­ós or­szág fő val­lá­sai a budd­hiz­mus és a sá­má­niz­mus. Mel­let­tük je­len van a ke­resz­tény­ség is, ará­nya azon­ban az össz­la­kos­sá­gon be­lül ke­ve­sebb mint egy szá­za­lék. Az or­szág­ban el­mé­le­ti­leg sza­bad a val­lás­gya­kor­lás, de ez he­lyen­ként csak rész­le­te­i­ben va­ló­sul­hat meg. A kül­föl­di misszi­ók pró­bál­koz­nak új dol­gok be­ve­ze­té­sé­vel: pél­dá­ul igye­kez­nek meg­ho­no­sí­ta­ni a ker­tész­ke­dést, a zöld­ség­ter­mesz­tést és -fo­gyasz­tást, va­la­mint új mun­ka­hely­te­rem­tő be­ru­há­zá­so­kat is igye­kez­nek meg­va­ló­sí­ta­ni, csök­kent­ve a mö­rö­ni­ek kö­zött ma­gas mun­ka­nél­kü­li­sé­get, se­gít­ve meg­él­he­té­sü­ket.

Ott­lé­tük alatt szá­muk­ra a leg­na­gyobb prob­lé­mát – mond­ták el az elő­adók – az ét­ke­zés­sel kap­cso­la­tos ne­héz­sé­gek, az or­vo­si el­lá­tás hi­á­nya, a mon­gol nyelv ta­nu­lá­sa és hasz­ná­la­ta, va­la­mint a he­lyi la­ko­sok ké­nyel­mes, né­hol nem­tö­rő­döm hoz­zá­ál­lá­sa és „időt­len­sé­gük” je­len­tet­te. Szin­tén je­len­tős gond a gyer­me­kek is­ko­láz­ta­tá­sa, vizs­gáz­ta­tá­sa is. El­szi­ge­telt­sé­gük­re, ma­gá­ra­ha­gya­tott­sá­guk­ra egy na­gyon is jel­lem­ző adat: hosszas szá­mol­ga­tás után öt, Mon­gó­li­á­ban élő ma­gyart tud­tak meg­ne­vez­ni, akik­kel egy év alatt ta­lál­koz­hat­tak.

A fi­a­tal há­zas­pár há­rom gyer­me­ké­vel mindezek ellenére vissza­vá­gyik a mon­gol pusz­ták­ra, sa­ját ke­zük­kel épí­tett há­zuk­ba. Ter­ve­ik sze­rint jú­li­us­tól újabb egy évet töl­te­nek el a mö­rö­ni gyü­le­ke­zet­ben, foly­tat­va ze­ne­ta­ná­ri, kon­duk­to­ri mun­ká­ju­kat, köz­ben to­vább ter­jeszt­ve az evan­gé­li­u­mot a ká­nok ké­sei utó­dai kö­zött.

Az est vé­gén a kö­zös­ség imád­sá­ga a Haj­ga­to csa­lá­dért, ne­héz­sé­ge­ik le­küz­dé­sé­ért, a mon­gol nép meg­se­gí­té­sé­ért szólt. Az imák után a kö­zös ének a mon­gol pusz­ták fe­lé szállt.

A részt­ve­vők va­la­mennyi­en él­mé­nyek­kel és új is­me­re­tek­kel gaz­da­god­va tér­het­tek ha­za a jól si­ke­rült, kö­zel más­fél órás elő­adás után, ter­mé­sze­te­sen vár­va a foly­ta­tást a szim­pa­ti­kus, el­szánt, misszi­ós mun­ká­ját el­hí­va­tás­ként vég­ző ve­len­cei há­zas­pár­tól. És per­sze so­kan le­von­ták az est ta­nul­sá­gát: mennyi­re ne­héz az egy­más­tól oly tá­vol ál­ló kul­tú­rák ta­lál­ko­zá­sa és kö­ze­le­dé­se egy­más fe­lé – Krisz­tus­ban még­is le­het­sé­ges.

Pet­rik Ist­ván

::Nyomtatható változat::