Kultúrkörök

Nyel­ve­lés

A MÁV-ma­gyar és a pos­ta­ma­gyar után – e nyel­ve­ket ki­zá­ró­lag az adott szak­te­rü­let mun­ka­tár­sai ér­tik, ha ér­tik – újabb vad­haj­tást ho­zott édes anya­nyel­vünk egy­re te­re­bé­lye­se­dő bikk­fá­ja: az áen­té­esz­ma­gya­rét. Az aláb­bi (fa)gyön­gyö­ket egy kör­le­vél­ből idé­zem: „…meg­ha­tá­roz­zuk… az un. élet­vo­na­lat. Ez alatt azt a be­vé­telt ért­jük, ami fe­lett a ren­de­lés már nem vesz­te­sé­ges. Amennyi­ben a ren­de­lés az élet­vo­na­lon fe­lül van, a nye­re­ség 1/3-át a ren­de­lés kap­ja (=ösz­tön­ző), a 2/3-a köz­pon­ti amor­ti­zá­ció­pót­lás­ra és a fej­lesz­tés­re for­dít­juk.” S ezen új haj­tás leg­szebb vi­rá­ga: „…a ren­de­lé­sen dol­go­zó pont­ter­me­lők (sic!) ré­vén be­fo­lyó össze­ge­ket össze­ad­juk és azt a he­lyi kol­lek­tí­va ha­vi ja­vas­la­ta alap­ján oszt­juk meg az asszisz­ten­sek kö­zött.”

Ugye, ért­he­tő?

Ket­tő

Pis­ta bá­csi­tól, a ho­lo­kausz­tot túl­élt öreg bol­tos­tól hal­lot­tam elő­ször így hasz­nál­ni: „Igen­is nagys­asszony, ket­tő da­rab ren­del!”

Gyer­mek­ként még mu­lat­sá­gos­nak tar­tot­tam, de ami ma­nap­ság el­hang­zik – az már több ket­tő­nél! Ír­juk, ol­vas­suk, mond­juk, hall­juk: „Ket­tő da­rab me­net­tér­tit ké­rek…” (az ál­lo­má­son). „Krisz­tus har­minc­ket­tő éves ko­rá­ban…” (vizs­gán). „Az ex­pe­dí­ci­ó­nak ket­tő da­rab re­giszt­rált em­be­re volt…” (in­ter­jú­ban), és su­gá­roz­za ked­venc rá­dió­adóm „a sza­vak ere­jé­vel”: „Leg­kö­ze­lebb ti­zen­ket­tő óra­kor mon­dunk hí­re­ket.”

A pos­tás­kis­asszony még ki is ok­tat: mert fél­re­ért­he­tő, hi­szen könnyen le­het négy­nek vagy hét­nek hal­la­ni! Ezt az ér­ve­lést még el­fo­gad­nám, de mi­ért kell így is ír­nom: 2200, az­az ket­tő­ezer­ket­tő­száz fo­rint?

És ki az a vér­mes, bot­fü­lű ví­zi­lab­da­ra­jon­gó, aki a két­ezer­ti­zen­ket­tes olim­pia he­lyett hét­ezer­tiz­enket­tő­ben sze­ret­né ked­venc csa­pa­tát is­mét a do­bo­gó leg­ma­ga­sabb fo­kán lát­ni?!

Ozs­váth Sán­dor