Kultúrkörök

Ket­tős meg­le­pe­tés – ez a két szó ju­tott eszem­be, ami­kor ki­ol­vas­va be­csuk­tam a leg­utób­bi szá­zad­for­du­ló ame­ri­kai ke­resz­tény best­sel­le­rei kö­zé tar­to­zó, ma­gya­rul nem­rég meg­je­lent kö­te­tet.

Már több köny­vet ol­vas­tam Phi­lip Yan­cey­től – az ötö­dik kö­te­tét fog­hat­juk ke­zünk­ben ma­gyar nyel­ven –, de ez a mű­ve na­gyon el­tér a töb­bi­től. Meg­szok­tam, hogy „el­ső kéz­ből” ka­pom tő­le az őszin­te és mély gon­do­la­to­kat a ke­resz­tény­ség alap­ve­tő és ki­ke­rül­he­tet­len kér­dé­se­i­ről. Mind­eze­ket olyan meg­fo­gal­ma­zás­ban, amely tel­jes mér­ték­ben le­fe­di a jé­zu­si bib­li­kus va­ló­sá­got, még­is a mi nyel­vün­kön szól.

A stí­lus és az ér­té­kes gon­do­la­tok ma­rad­tak, de eb­ben a kö­tet­ben „má­sod­kéz­ből” ka­punk min­dent: tu­laj­don­kép­pen a szer­ző szű­rő­jén ke­resz­tül is­mer­het­jük meg más em­be­rek hi­tét, éle­tét. Nem klasszi­kus élet­raj­zok­kal ta­lál­juk te­hát szem­be ma­gun­kat, sok­kal in­kább im­pul­zív sze­mé­lyes val­lo­má­sok­kal, na­gyon kü­lön­bö­ző hát­te­rű em­be­rek éle­té­nek egy-egy sza­ka­szá­ról. Yan­cey­hez és so­kunk­hoz ha­son­ló­an a könyv ala­nyai is olyan bol­dog­ság­ke­re­sők, akik­nek sor­sát Jé­zus ál­lí­tot­ta új út­ra, mert a ve­le va­ló ta­lál­ko­zás fel­for­gat­ta az éle­tü­ket. A szer­ző szá­má­ra ezek az em­be­rek pél­da­ké­pek.

Pél­da­ké­pek­re min­den­ki­nek szük­sé­ge van, val­lá­si meg­győ­ző­dés­től, fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zás­tól, kor­tól és nem­től füg­get­le­nül. Tő­lünk, ke­resz­té­nyek­től azon­ban azt vár­ják el a kí­vül­ál­lók, hogy egyet­len pél­da­ké­pünk Jé­zus le­gyen. Ez ön­ma­gá­ban még nem baj, de azt ne fe­lejt­se el sen­ki, hogy mind­annyi­unk­nak szük­sé­günk van olyan, kö­zöt­tünk élő, tö­ké­let­len sze­mé­lyek­re is, akik ha­tás­sal van­nak ránk, akik ala­kít­ják hi­tün­ket, mert ta­lál­ko­zá­suk Jé­zus­sal mind­egyi­kük éle­tét alap­ve­tő­en meg­vál­toz­tat­ta. Azok, akik­ről Phi­lip Yan­cey szól, kü­lön­bö­ző szak­te­rü­le­te­ken dol­goz­nak, a sa­ját te­rü­le­tü­kön ki­ma­gas­ló­an a leg­job­bak, s ezt ők mind hi­tük­nek tu­laj­do­nít­ják. A szer­ző azon­ban rá­vi­lá­gít az eu­ró­pai, ázsi­ai, ame­ri­kai kul­tu­rá­lis és val­lá­si össze­füg­gé­sek­re és az ezek­ből fa­ka­dó hi­bák­ra, ame­lyek­be „sze­rep­lői” is be­le­es­tek oly­kor.

A ti­zen­há­rom név kö­zül nem biz­tos, hogy mind­egyik is­me­rő­sen cseng az ol­va­só szá­má­ra. Ezek kö­zé tar­to­zik pél­dá­ul Ro­bert Cole­sé és C. Eve­rett Ko­o­pé. Ro­bert Coles el­is­mert ame­ri­kai pszi­chi­á­ter, aki meg­fi­gyel­te, hogy a pró­fé­ták és Jé­zus ta­ní­tá­sai mi­ként ele­ve­ned­nek meg pél­dá­ul az Egye­sült Ál­la­mok dé­li ál­la­ma­i­ban egy­re in­kább tért nye­rő pol­gár­jo­gi moz­ga­lom pré­di­ká­to­ra­i­nak tü­zes be­szé­de­i­ben. C. Eve­rett Ko­op pe­dig se­bész­or­vos, volt or­szá­gos tisz­ti fő­or­vos, akit egy­sze­rű­en „Ame­ri­ka in­ter­ne­tes há­zi­or­vo­sa­ként” is­mer­nek a ten­ge­ren­tú­lon: hi­te se­gít­sé­gé­vel pró­bál jó­zan dön­té­se­ket hoz­ni.

Mar­tin Lu­ther King­ről vagy Ma­hat­ma Gan­dhi­ról is jó új­ra ol­vas­ni egy új meg­kö­ze­lí­tés­ből, hi­szen egyes hí­vő kö­rök­ben nem tekintik őket egy­han­gú­lag Is­ten esz­kö­ze­i­nek.

Tolsz­toj és Dosz­to­jevsz­kij éle­té­nek és iro­dal­mi mun­kás­sá­gá­nak vizs­gá­la­ta so­rán Yan­cey pro­vo­ka­tív, ugyan­ak­kor fáj­dal­mas kér­dést bon­col­gat – sa­ját­ját és so­ka­két: mi­ért nem mű­kö­dik olykor a hit a gya­kor­lat­ban, mi­ért ural­ko­dik még min­dig a go­nosz a vi­lá­gon?

Bi­zo­nyos, hogy Yan­cey vas­kos kö­te­te kon­ti­nen­se­ket át­íve­lő, iz­gal­mas hit­kér­dé­se­ket fe­sze­ge­tő ta­lál­ko­zá­sok so­ro­za­ta. Azt azon­ban ne vár­juk tő­le, hogy má­so­két meg­is­mer­ve sa­ját ví­vó­dá­sa­in­kat könnyebb lesz meg­él­ni. Ab­ban viszont meg­erő­söd­he­tünk, hogy jé­zu­si bol­dog­ság­ke­re­ső­nek len­ni a leg­ér­tel­me­sebb lét­for­ma.

Grend­orf-Ba­logh Me­lin­da