Gyermekvár

Utolsó részéhez értünk öt­ré­szes so­ro­za­tunknak, amely­ben az ál­la­tok, kü­lö­nös­kép­pen is a ma­da­rak nagy ba­rát­ja és is­me­rő­je, Sch­midt Egon bá­csi me­sélt a kö­rü­löt­tünk élő ál­la­tok­ról. Min­den al­ka­lom­mal két ál­lat­ról ol­vas­hattat­ok, kö­zülük az egyik ma­dár volt. A Bu­dai Ti­bor gyö­nyö­rű raj­za­i­val il­luszt­rált is­mer­tetés vé­gén min­dig ta­lál­hat­tatok három-három kér­dést. A he­lyes vá­la­szoknak utá­na kellett ke­res­ne­tek. A meg­fej­té­se­ket össze­gyűjt­ve küld­jé­tek be szer­kesz­tő­sé­günk cí­mé­re (1085 Bu­da­pest, Ül­lői út 24.). A bo­rí­ték­ra ír­já­tok rá: „Me­sél­nek az ál­la­tok”.

Borz

Jel­leg­ze­tes szí­ne­ze­tű ra­ga­do­zó, ha va­la­hol ta­lál­koz­tok ve­le, biz­to­san fel­is­me­ri­tek. Éj­sza­kai élet­mó­dú, szür­kü­let­kor in­dul va­dász­ni. La­za ta­la­jú er­dők­ben él, újab­ban meg­je­lent az al­föl­di aká­co­sok­ban is. Amíg az avar­ban ke­res­gél, foly­to­no­san szu­szog, dör­mög ma­gá­ban, akár egy zsém­bes öreg­em­ber.

Ma­ga ás­ta ko­to­rék­ban la­kik, ezért ked­ve­li a la­za ta­la­jo­kat. A borz­vár­nak több ki­já­ra­ta is le­het, né­ha va­ló­sá­gos több­eme­le­tes la­bi­rin­tust ké­pez a föld alatt. Gyak­ran csa­lá­dok, akár több ge­ne­rá­ció él­nek együtt, a na­gyobb borz­ko­to­rék egyik ré­szé­be né­ha a ró­ka is be­köl­tö­zik.

A borz tisz­ta­ság­ked­ve­lő ál­lat, a be­já­rat kö­ze­lé­ben kis­ mé­lye­dés­ben kü­lön ürí­tő­he­lye („WC-je”) van. Min­den­evő, nö­vé­nyi és ál­la­ti ere­de­tű táp­lá­lé­kot egy­aránt fo­gyaszt. Sok föl­di­gi­lisz­tát eszik, de meg­fog­ja az ap­ró rág­csá­ló­kat, sze­re­ti a sző­lőt, tor­kos­ko­dik a ku­ko­ri­ca­táb­lá­ban, ahol pe­dig tó van a kö­zel­ben, bé­kák­kal la­kik jól.

A nős­tény­nek éven­te egy­szer, már­ci­us–áp­ri­lis­ban két-négy köly­ke van. A ki­csi­nyek sze­mei egy hó­na­pos ko­ruk­ban nyíl­nak, há­rom hó­na­pig szop­nak, és fél­éves ko­ruk­ra vál­nak tel­je­sen ön­ál­lók­ká. Ek­kor vagy el­kó­bo­rol­nak, vagy ma­rad­nak a csa­lá­di kö­zös­ség­ben.

Kér­dé­sek:

• Meg­te­le­ped­het a borz park­ban is?
• Mit gon­dolsz, mi­lyen sú­lyú egy borz?
• Va­jon al­szik té­li ál­mot?

Sü­völ­tő

Ha­zánk­ban csak kis szám­ban, a na­gyobb lu­co­sok­ban költ, ősz­től ta­va­szig vi­szont sok­fe­lé meg­fi­gyel­he­ti­tek. Egyes évek­ben nagy szám­ban ér­ke­zik, más­kor ke­ve­seb­bet lát­ni.

A be­ha­va­zott ága­kon ülő pi­ros al­só­tes­tű hí­mek fes­tői lát­ványt nyúj­ta­nak. Nem fé­lénk ma­da­rak, az em­bert vi­szony­lag kö­zel­re be­vár­ják, rö­vid füttyen­tés­sze­rű hí­vo­ga­tó­ju­kat utá­noz­va a tár­sa­i­tól el­sza­kadt sü­völ­tőt oda le­het csa­lo­gat­ni.

Ál­ta­lá­ban töb­ben van­nak együtt, halk pittye­gő han­gok­kal tart­ják a kap­cso­la­tot egy­más­sal. Sze­re­tik a ju­har ter­mé­sét, vas­kos cső­rük­kel a fa­gyal fe­ke­te bo­gyó­it mor­zsol­gat­ják, de lát­tam sü­völ­tőt fel­mag­zott csa­lá­non is. Né­ha a té­li ete­tőn is fel­buk­kan­nak, ahol él­ve­zet­tel pat­tint­gat­ják meg a nap­ra­for­gó­ma­go­kat.

A pá­rok több­nyi­re két­szer – má­jus­ban és a nyár fo­lya­mán – köl­te­nek. Sű­rű fe­nyő­ágak kö­zött épí­tett fész­kük­ben egy­szer­re öt-hat fi­ó­kát ne­vel­nek. A fi­a­ta­lok két­he­tes ko­ruk után tud­nak re­pül­ni, utá­na egy ide­ig még a szü­le­ik­kel jár­nak.