e-világ
Kétezertizenegy
E sorok írója csak „fél füllel” figyelte a zenés blokkok közötti híreket és reklámokat, miközben rádiót hallgatva sétált be a Margit hídtól az Evangélikus Élet Üllői úti szerkesztőségébe. Az egyik rövidke szpot a kommunista időszak „ereklyéinek” árverezését hirdette; a bevételt a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak ajánlották fel. Az az információ volt a reklámban a leginkább meglepő, hogy az érdeklődőket nem egy külön weblapra irányították, hanem egy facebookos aloldalra (http://facebook.com/jotekonysag), miközben valójában az egész aukciót a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szervezte.
Persze azt kell mondani erre, hogy ez a helyes kommunikációs stratégia. Elvégre ha valakit szeretnénk megszólítani, annak egyik alapfeltétele, hogy legyenek emberek, sőt egészen pontosan elérhető távolságban legyenek megszólítható emberek. És ha a mai magyar webet nézzük, akkor a Magyarországon leglátogatottabb Facebook az a helyszín, amely ennek a követelménynek a leginkább megfelel. Ráadásul céges vagy intézményi aloldalt pofonegyszerű létrehozni, és a megszokott felhasználói felület garancia arra, hogy a látogatók otthon fogják érezni magukat rajta.
Hiába próbálna meg a minisztérium a saját honlapjának berkein belül ennyi látogatót elérni, már ott akadályba ütközne, hogy miként jegyeztesse meg a megfelelő címet egyetlen rádiós reklám meghallgattatásával. A facebook.com pedig szinte mindenkinek ismerősen hangzik már, a nagyon találóan kiválasztott „jótékonyság” utótag pedig jól megjegyezhető – magam is könnyen fel tudtam idézni napokkal később, a cikk írása közben.
Egyre többen látják a saját, egyedileg fejlesztett weboldalak végét. Manapság a legtöbb üzleti kommunikáció megoldható egy Facebook-oldal és egy Twitter-azonosító használatával, illetve esetleg egy rendszeresen karbantartott Tumblr- vagy Posterous-blog működtetésére lehet még szükség. Ráadásul ezek olyan szolgáltatások, amelyek nemcsak most állnak ingyenesen rendelkezésre, de későbbi fejlesztésükért sem a felhasználóknak kell fizetniük.
A webfejlesztésnek mindig is sarkalatos pontja volt, hogy a design és a használhatóság miképpen ötvöződjön egy adott oldalterven belül, és vitathatatlan, hogy korunk legnépszerűbb webes alkalmazásai azért működnek, mert inkább tekinthetők használati tárgynak, mint dísztárgynak. 2011-ben egyre kevésbé fog számítani, hogy egy oldal hogyan néz ki, inkább az kerül előtérbe, hogy miként lehet használni.
Ez részben a mobiltelefonos internethasználat tömeges elterjedésével párhuzamosan végbemenő folyamat. A mostani karácsonyi szezonban már tízezer forint alatti áron is elvihetők modern, Android operációs rendszerrel működő telefonok, és az ehhez kapcsolódó tarifákat is úgy alakították ki, hogy a készülékkel történő netezés igényeinek feleljen meg a legjobban.
Az okostelefonok viszonylag kicsi kijelzőjén nem szabad felvonultatni semmilyen felesleges sallangot, amely a használhatóságot rontja, ugyanis emiatt nem is fogják használni az emberek az adott alkalmazást vagy szolgáltatást. Ez a tendencia pedig óhatatlanul nyomokat fog hagyni a teljes interneten.
Az olyan új technológiák, mint a HTML5, a CSS3 vagy a Typekit, lehetővé teszik, hogy egy internetes oldal is olyan széles vizuális és tipográfiai eszköztárat használjon, mint amely a nyomtatott médiában már jó néhány éve rendelkezésre áll, de remélhetőleg az egyszerű felhasználói felületek iránti igény nem engedi majd elburjánzani a sokfajta betűtípust használó, csiricsáré oldalakat.
A weboldalak általában így is felettébb tarka képet fognak mutatni, hiszen a különféle megosztóikonok vagy a Facebook „Tetszik” gombja megtalálható lesz a legtöbb honlapon, amelynek az a célja, hogy eljuttassa üzenetét a látogatókhoz. Szerencsére ezek szintén megszokott formákat öltenek, így használatuk egyre természetesebbé válik mindenki számára.
Az olyan régi szavak pedig, mint a szörfölés vagy a böngészés, szép lassan kopnak majd ki a használatból, ahogyan egyre több és több időt töltünk valamely internetes oldal üzenetfolyamában. Legalábbis 2011 részben erről fog szólni.
Nagy Bence