Egyházunk egy-két hete

Id. Kendeh György (1912–2000), Ordass Lajos püspök egykori munkatársa az 1950–60-as évek zűrzavaros időszakában mindvégig kitartott azok mellett az elvek mellett, amelyeket lelkiismerete diktált. Ennek a kitartásnak a következményeként – egyebek mellett – börtön, majd kitelepítés, a lelkészi hivataltól való megfosztás, később pedig a főváros területén való szolgálat megtiltása várt rá. Az Ordass Lajos Baráti Kör (OLBK) a tavaly szeptember 30-án megtartott utolsó ülésén határozta el, hogy emléktáblát állít a 2000. december 25-én elhunyt lelkésznek, aki egyik alapító tagja és tíz évig titkára is volt az OLBK-nak. Így került sor december 27-én id. Kendeh György utolsó szolgálati helyén, Kistarcsán, az Evangélikus Papnék Johannita Szeretetotthonában az emléktáblát avató ünnepségre.

„Közeledett 1948. Jött az Ordass Lajos elleni eljárás. A püspök előre megmondta, hogy olyan jelek mutatkoznak, amelyek arra figyelmeztetik: számolnia kell bizonyos erőszakos beavatkozással. Félre kellett őt állítani, mert nem hajlandó az erőszaknak engedni. A legégetőbb abban az időben az egyházi iskolák államosításának a kérdése volt. Ordass nem akarta az egyház népének megkérdezése nélkül iskoláinkat felajánlani és átadni. Hogy az útból félreállítsák, hamis váddal perbe fogták: külföldi adomány eltitkolásával gyanúsították. Két évre ítélték. 1950 tavaszán a büntetés ideje végéhez közeledett. Az egyháznak fel kellett készülnie arra, hogy a börtönből való szabadulása után ismét püspök lesz, mert ettől a címtől nem fosztotta meg őt senki. Egy ilyen egyházi eljáráshoz különbíróságot kellett létrehozni. E bíróság tagjainak megfélemlítése érdekében történt 1950. március 29-én dr. Keken András Deák téri lelkész, 30-án pedig az én letartóztatásom” – foglalta röviden össze id. Kendeh György meghurcoltatásának kezdetét és annak hátterét 1993-ban. Ifj. Zászkaliczky Pál vele készített interjúja két évvel később jelent meg a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) által kiadott, Nem voltam egyedül – Beszélgetések az evangélikus közelmúltról című interjúkötet első részében.

A kistarcsai emléktábla-avatón szintén ifj. Zászkaliczky Pál ismertette a tíz évvel ezelőtt elhunyt lelkész életrajzát. Az igei gondolatokat tolmácsoló Ittzés János püspök kiemelte: az emléktábla felállítói abból a régi adósságból igyekeznek törleszteni, amellyel a meghurcolt lelkésznek tartoznak. Kendeh György nem volt könnyű személyiség: sokan nem értették, sokan csökönyösnek tartották, sokak szemében oktalanul is kötötte magát a szavához. Pedig ő csak ahhoz a változatlan szeretetű Krisztushoz igazította lépteit, aki a szolgálatra elhívta – tette hozzá a püspök.

Az épület külső falán lévő emléktáblát dr. Boleratzky Lóránd és Herényi István, az OLBK első és második elnöke leplezte le, és Ittzés János püspök áldotta meg.

Az Ordass Lajos Baráti Kör minden vagyonát és jogait az időközben megalakult Ordass Lajos Alapítványra ruházta át adományként. – A szerk.)

Boda Zsuzsa

Id. Kendeh György 1912. január 23-án született Késmárkon. Édesapja Kirchknopf Gusztáv evangélikus lelkész, édesanyja Laukó Ilona volt. Születése után nem sokkal a család Kolozsvárra költözött. 1923-ban édesapját kiutasították Erdélyből, Magyarországra menekültek.

A Budapesti Evangélikus Gimnáziumban érettségizett 1931-ben, majd felvételt nyert a soproni teológiára, ahol 1935-ben fejezte be a tanulmányait. Raffay Sándor bányakerületi püspök szentelte lelkésszé.

1. szeptemberétől Szegeden, 1936 márciusától Cegléden volt segédlelkész. 1937 szeptemberétől állami ösztöndíjasként egy évet a svédországi Uppsalában töltött, majd onnan hazatérve mint segédlelkész szolgált Budapesten, a Deák téren. 1939 júniusában foglalta el első önálló lelkészi szolgálati helyét Nyáregyházán.

1939-ben megnősült, felesége Bendl Mária, három gyermekük született.

1943-ban és 1944-ben tizennyolc hónapos tábori lelkészi szolgálatot végzett kórházvonaton.

1. decemberében lelkésszé választották Kelenföldön. 1950. március 30-án letartóztatták. Huszonkét napot töltött az Államvédelmi Hatóság Andrássy úti börtönében, majd a Fő utcai börtönből tizenhat nap múltán fél évre Kistarcsára internálták. 1951 júniusában a Békés megyei Kamut melletti tanyákra telepítették ki feleségével és gyermekeivel együtt. A kitelepítés megszűnte után is ott maradtak, mert nem volt hova menniük. Öt kataszteri hold állami tartalékföldet művelt.

1955-ben költöztek Piliscsabára. 1956. október 6-án rehabilitálták, visszakerült Kelenföldre lelkésznek. A forradalom után a külföldről érkező segélyszállítmányok egyházon belüli elosztását szervezte.

1. október 23-án az Északi Evangélikus Egyházkerület Törvényszéke „egyházi közérdekből való áthelyezésre” ítélte. Novembertől a kistarcsai Özvegy Papnék Otthonának volt gondnoka. 1962-ben perújrafelvételt kért, de kérelmét az egyetemes egyházi bíróság elutasította. 1982 márciusától nyugdíjasként Budapesten élt. 1989-ben jogfosztottságát az egyház megszüntette.

Az 1988-ban megalakult Ordass Lajos Baráti Kör alapító tagja és tíz évig titkára volt.

1. december 25-én hunyt el.