A közelmúlt krónikája

Sándor élete nagyon változatos volt. Szinte „a zarándok útján” haladt, sok baj, küzdelem és kísértés közepette, de mindig hűségesen az Úrra figyelve. 1958. március 6-án született Kolozsvárott, Ráduly Irma és Szolga Mózes második gyermekeként. Nővére, Teréz nyolc évvel volt idősebb nála.

Gyermekkora harmonikus és gondtalan volt. Az érettségi után a karosszérialakatos szakmát tanulta ki. Szakmája egyben hobbija maradt egész életében. Húszévesen hat hónap leforgása alatt veszítette el először édesanyját, később édesapját. Isten ekkor szeretetével hajolt le hozzá, és vigasztalta.

1. november 7-én megnősült, felesége Tőkés Judit. Rá egy évre megszületett első fiúgyermekük, Levente.

Ekkor még Erdélyben laktak, Kolozsváron. Amikor egyszer a buszmegállóban várakozott, több fiatal rátámadt, aminek következtében beteg lett. Néhány év múlva, 1986. októberében fény derült rá, hogy betegsége vesezsugorodás és veseelégtelenség. Ekkor kezdődött az élethalálharc. Az orvosok azt mondták: nem ő az első ember, aki huszonnyolc évesen meghal ebben a betegségben, nyugodjon bele a megváltoztathatatlanba.

Isten és a család nem nyugodott bele. Apósa és anyósa minden tőlük telhetőt megtettek, hogy leányuk férje életben maradjon.

1987-ben áttelepedett a kis család Magyarországra. A nyomorúságban Isten még jobban átölelte szeretetével.

Sándor a művesekezelés közben, 1988-ban jelentkezett az Evangélikus Teológiai Akadémiára. Tanulmányait unitáriusként kezdte, és úgy is fejezte be 1993-ban. A lelkészi diploma kézhezvétele után kétségbeesés gyötörte, mert úgy érezte, hogy nem tud megvigasztalni másokat, ehhez kevés a hite és adottsága. Jézus Krisztus tekintélye és isteni mivolta akkor már nőttön-nőtt a szívében, de igazán személyes Megváltója egy csendeshéten lett, amikor megbánva bűneit, bocsánatot kérve átadta szívét, életét Jézus Krisztusnak. Akkor megkérdezte unitárius püspökét, hogy így, Jézus-hitben végezheti-e a szolgálatot. Amikor erre „nem” volt a felelet, evangélikus lelkésszé lett.

Közben három évig tartó dialízis után transzplantálták, ami nagy öröm volt a családnak, hiszen újra egészségesen élhetett. A Transzplantált Betegek Egyesületének tagja lett, így részt vehetett úszóként a kanadai paraolimpián. 1990-ben megszületett második fiúgyermekük, Gergely.

Első szolgálati helye Ősagárdon volt. Ebben a kis nógrádi faluban tanultak meg sok mindent, ami a teológia gyakorlati megvalósítása volt. Itt sokan Sándor szolgálatára újultak meg és tértek meg. Tíz év után 2004 tavaszán kerültek Körmendre. Beiktatási igéje a Fil 4,13 volt: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” Itt egy évig működött még a beültetett második veséje. Azóta – hat évig – vese nélkül élt. Hetente háromszor utazott Szombathelyre, az egyenként hatórás dialízisre. Aztán egyre sűrűsödtek a komplikációk. 2008-ban Zalaegerszegen komoly szívoperáción esett át, amelyet orvosi hiba miatt egy hónap múlva meg kellett ismételni.

Mindezek ellenére az Úr valóban mindig kirendelte számára az elégséges erőt. Többen azt tanácsolták neki, hogy menjen nyugdíjba, de ő ezt nem akarta. Azt mondta: „Mi lenne életem értelme, ha nyugdíjba mennék? Sokaknak kell még hirdetni az örömhírt.” Buzgón hirdette Isten igéjét, és evangélizációkon, csendesheteken szolgált.

Körmenden kívül még három filia tartozott szolgálati területéhez: Hegyháthodász, Szarvaskend, Katafa. Az elmúlt karácsonyi istentiszteleten feltűnően sokan voltak a templomban. Még senki sem gondolta, hogy az volt az utolsó igehirdetése.

1. december 30-án hunyt el a szombathelyi kórházban. Hűséges szolgája volt az Úrnak. Szerető testvére volt a lelkipásztoroknak is, sok áldást kaptunk általa. Mindig az evangélium ügyére gondolt, és a szolgálatokat tervezgette. Sosem keseredett el, és megmaradt a reménysége. Ami most abban teljesedett be, hogy találkozhatott hazahívó, megváltó Urával.

Széll Bulcsú