A hét témája

A gyűjtőfogház zsúfolásig tele volt. Lelkésszé avatásának 24. évfordulóján vitték oda, az ítélet kihirdetése után négy nappal. A folyosón függő falitábla azt mutatta, hogy azon az osztályon 98 fogoly számára volt hely. De az eredeti szám át volt húzva, s mellé krétával új szám került: 346. A zárkák padlóján éppen csak hogy volt hely négy szalmazsák számára, s ezen öt-hat vagy több rabnak kellett osztoznia. Néhány nap múltával elvették tőle a Bibliáját, „biztonsági okokból”, s nem is kapta többé vissza.

Másfél hónap után a szegedi Csillag börtönbe szállították. A politikai foglyokat itt külön osztályban helyezték el, s ezen szigorúbb volt a szabályzat, mint a börtön többi részében. Három hétig „megfigyelés alatt” magánzárkában volt, s úgy került egy nagyobb zárkába, amelyet aztán 15 római katolikus paptársával osztott meg a Szegeden töltött 15 hónap alatt.

Első dolga volt, hogy mindjárt megérkezésekor arra kérte fogolytársait, ne engedjék, hogy az egyházaik közötti ellentétek tönkretegyék köztük a fogolytársi viszonyt. Jézus Krisztus és az ő evangéliuma összeköti őket mint keresztény testvéreket, az ő szolgálatában állnak, s éppen a hozzá való hűség juttatta őket erre a közös sorsra. Ez a „bemutatkozó beszéd” igen jó talajba hullott, s a zárkában az idő múltán nemcsak barátság, de keresztény testvéri közösség is kialakult.

Munkájuk kenderfonásból állt, s ezt egyikük sem találta megalázónak, sőt ellenkezőleg, örültek neki, hogy idejüket munkával tölthetik. A kellemetlen inkább az volt, hogy a munkát ott helyben, a zárkában kellett végezniük – míg a többi rab külön munkahelyre vonult dolgozni. Minden reggel először a szalmazsákokat kellett egymásra rakni, hogy helye legyen a fonószékeknek és egyéb munkaeszközöknek. Ezt még el lehetett tűrni. A kellemetlen az volt, hogy amikor a munkával járó port és piszkot este össze kellett seperniük, alig látták egymást a porfelhőben, s utána ugyanott kellett aludniuk.

Ordass gyerekkorától fogva hozzá volt szokva a kétkezi munkához, s nagyobb megerőltetés nélkül tornászta fel magát „kiváló munkássá”. Ez azzal járt, hogy havi 28 forint „fizetést” kapott, míg a többiek csak 7–20 forintig vitték. A december 25-i „fenyőfaünnepségen” még külön utalványt is kapott egy kalácsra – ezt azonban nem használta fel.

Kezdetben a raboknak hetenként egy ötkilós csomagot volt szabad elfogadniuk. Akinek volt pénze, újságra is előfizethetett. Szépirodalmat vagy teológiai könyveket is lehetett küldeni nekik, a cenzúrán keresztül. Kéthetenként istentiszteleten vehettek részt, a papok minden vasárnap is. Naponként kétszer sétálhattak a börtön udvarán, s havonként egyszer fogadhattak látogatót, tízperces beszélgetésre, egy őr jelenlétében. Havonként „bevásárlást” is végezhettek a börtön üzletében, ahol kenyeret, gyümölcsöt, lekvárt lehetett venni.

Egy idő után a csomagok súlyát két kilóra szállították le. Olvasnivalót csak ideológiai irodalom formájában kaphattak, a börtön könyvtárából. Ezt a lehetőséget aztán jól kihasználták a papi zárka lakói, s este, villanyoltás után élénken megvitatták az olvasottakat.

Később a kétkilós csomagok már csak kéthetenként jöhettek, s minden olvasnivalótól eltiltották őket, a katolikus papoktól elvették breviáriumaikat is, s le kellett adni minden ceruzát, tollat, írópapírt is. Ordassnak nem volt mit leadnia, mert Bibliáját már a gyűjtőfogházban elvették tőle. Még később már sem csomagot nem kaphattak, sem látogatójuk nem lehetett, rabruhát kellett viselniük, s végül még a munkát is leállították.

Kezdetben havonként egy levelet küldhettek és kaphattak, de Ordass abban egyezett meg feleségével, hogy cenzúrán át nem leveleznek. Felesége később kórházba is került, s így a látogatások is elmaradtak. A külvilággal való kapcsolat minimálisra zsugorodott.

Ordass persze nem tudhatta, milyen feltűnést keltett letartóztatása külföldön, s mi mindent tettek a testvéregyházak vezetői, hogy ártatlan voltát bebizonyítsák, és híveik figyelmét felhívják a bebörtönzött magyar püspökre. 1948 karácsonyán a svéd rádióban közvetített istentiszteleten Gustaf Aulén püspök név szerint említette az imádságban volt tanítványát, Ordass Lajost, s messzi országokban imádkoztak érte egyházi vezetők és egyszerű hívek egyaránt.

Hírek a külvilágból rendszerint az őrökön keresztül szivárogtak be a börtönbe. De ezekről nem mindig lehetett tudni, mi bennünk a hiteles értesülés, mi a propaganda, és mi a rémhír. Gyakran egészen más módon szereztek tudomást arról, mi is történik a börtönön kívüli világban. A Csillag börtönbe érkező új foglyok kiléte mutatta meg, milyen új eredményeket is ért el a népi demokrácia. Egy időben csak kulákok érkeztek. Egy más időpontban csak malomtulajdonosok. Majd ékszerészek. Azt is könnyű volt felfedezni, amikor békekölcsönöket kellett jegyezni. Akik nem tették, ugyanolyan sorsra jutottak, mint akik nem akartak önként hozzájárulni, hogy üzletüket vagy gazdaságukat átvegye az állam.

Egyszer megtudták, hogy öt kulák érkezett a Csillag börtönbe, a vád ellenük az volt, hogy meggyilkolták a falu párttitkárát. Egy különbíróság halálra ítélte őket, s ott a börtönben mindjárt végrehajtották az ítéletet. Ilyen alkalmakkor a rabokat később költötték, mint máskor, s reggeli sétára nem volt alkalmuk. Két hétre rá egy újság jutott az egyik rabtárs kezébe, s abban olvashatták, hogy most elfogták a párttitkár gyilkosát, s bíróság elé állítják.

A fennálló gyakorlat szerint az olyan rab, aki büntetésének háromnegyedét kitöltötte, s nem volt kifogás viselkedése ellen, kérvényezhette a hátralevő büntetés eltörlését. Ennek értelmében Ordass kérvényezhette volna szabadon bocsáttatását 1950 márciusában. Amikor közeledett az utolsó „negyed”, kérdést kapott, hogy fog-e kérvényezni, de nemmel válaszolt. Tudta ugyanis, hogy aki ilyen kérvényt nyújt be, azt beidézik a börtön igazgatójához, s ideológiai vizsga alá vetik. Azt várják el, hogy mutasson az illető bűnbánatot elkövetett vétkei miatt, s fogadja meg, hogy híven fogja szolgálni a népi demokráciát. Egyik római katolikus paptársa kérvényezte ugyanis az utolsó „negyed” elengedését, és nagyon kellemetlen tapasztalatokat szerzett.

Egyházi hírek nem nagyon jutottak el a papi zárka lakóihoz. Amíg jutottak be hozzájuk újságok, addig azokban több állt termelési eredményekről és a népi demokrácia gazdasági fejlődéséről, mint egyházról és kereszténységről. Az egyházi anyag legfeljebb Mindszenty József elleni támadásokra korlátozódott, s utóbb azt is megtudták, hogy 1948 karácsony másodnapján letartóztatták. Az evangélikus egyházra vonatkozólag csak egy rövid kis hírt talált a Kis Újság egyik számában, s azon nagyon meglepődött. A lap ugyanis arról adott hírt, hogy az egyház egyezményt írt alá az állammal. Ez szükségképpen két dolgot jelentett: egyrészt, hogy az egyház ezek szerint önként átadta iskoláit az államnak, másrészt, hogy ezt valamilyen új egyházi vezetőségnek kellett elhatároznia. De részleteket nem tudott meg.