Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
Mostani hatrészes sorozatunkban Illés próféta történetét elevenítjük fel. Minden részhez tartozik egy rejtvény is. Oldjátok meg, és a helyes megfejtéseket összegyűjtve küldjétek el szerkesztőségünk címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjátok rá: Gyermekvár.
– Add nekem a szőlődet, hadd legyen az én kertem, mert közel van a házamhoz. Adok neked helyette egy jobb szőlőskertet, de ha akarod, akkor pénzben fizetem meg az árát.
A szomszéd azonban hallani sem akart a dologról.
– Az Úr őrizzen meg attól, hogy odaadjam neked az atyai örökségemet!
A királyt nagyon elkeserítette a válasz, annyira, hogy ágynak esett, és semmit nem evett.
Jezábel királyné azonban azt mondta a férjének.
– Hogy szomorkodhat így egy király? Nem te vagy Izráel uralkodója? Kelj fel, egyél, és légy jókedvű! Majd én megszerzem neked azt a szőlőt.
Nagyon gonosz volt Jezábel, és semmitől sem rettent vissza. Levelet írt Aháb nevében, lepecsételte a király gyűrűjével, majd elküldte azoknak a véneknek és nemeseknek, akik egy városban laktak Nábóttal. A levélben pedig ez állt:
– Hívjátok össze a népet, hirdessetek böjtöt! Nábót üljön előre, vele szembe pedig állítsatok két hitvány embert! Ez a két ember vádolja meg Nábótot azzal, hogy átkozta az Istent és a királyt. Ha ez megtörtént, vigyétek őt a városon kívülre, és kövezzétek halálra!
A levél címzettjei mindent úgy is tettek, ahogyan a királyné megírta nekik. A végén levélben értesítették Jezábelt.
Aháb király pedig birtokba vette az áhított szőlőt.
Az Úr elküldte hozzá Illést, és megüzente neki, hogy tudja, mi történt Nábóttal. Ezért meg fogja őt büntetni: ahol a kutyák felnyalták Nábót vérét, ugyanott fogják Ahábét is. Sőt még a hozzátartozói is mind meg fognak halni.
A király, amikor ezt meghallotta, zsákruhába bújt, és böjtölni kezdett. Az Úr tudta, hogy sok rossz dolognak Aháb felesége volt az okozója, és látta, a király mennyire megbánta mindazt, ami történt. Ezért megígérte, hogy a veszedelem Aháb fiainak az idején fog bekövetkezni.
Oldjátok meg a keresztrejtvényt, és megtudjátok, milyen az Úr.