Franciaország
Fennállásának nyolcvanadik évfordulóját ünnepelte 2007. november 4-én a Párizsi Magyar Protestáns Egyház.
A megemlékezés ünnepi istentisztelet keretében történt; az igét Tóth Miklós, a Nyugat-európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat titkára hirdette Mt 28,16–20 alapján. Az ünnepségen a gyülekezet megemlékezett 1956. november 4-éről is. Az istentisztelet kezdetén Albert Camus-nek A magyarok vére című, a forradalom és szabadságharc leverése után született megindító írása hangzott el franciául és magyarul. Külön említést nyert néhai Kulifay Imre református lelkész áldozatos szolgálata, aki a második világháború alatt és után odaadással végezte igehirdetői szolgálatát civil kenyérkereső tevékenysége mellett.
Az igehirdetés után Kiss Boáz, a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának titkára köszöntötte a gyülekezetet a zsinat nevében. Tóth Miklós a Nyugat-európai Református Lelkigondozó Szolgálat jókívánságait tolmácsolta, s egyben kiemelte Anne-Marie Heddad gondnoknak a szolgálat keretében végzett jelentős munkáját.
Az ünnepi istentisztelet et a templom gyülekezeti termében kiválóan előkészített fogadás követte, amelyen a jelenlevők a késő esti órákig együtt maradtak.
Beküldő: Anna-Marie Heddad – Párizs, Franciaország