Egy­más ter­hét hor­doz­zá­tok…

Bár a tu­do­mány mai ál­lá­sa sze­rint a kö­zép­kor­ban élt Sebal­dus re­me­te nem­igen for­dul­ha­tott meg „ma­gos Bu­da vá­rá­ban”, még­is­csak ta­lá­lunk össze­füg­gést az em­lí­tett egy­há­zi sze­mé­lyi­ség és tör­té­nel­mi hely­szín kö­zött: im­már hu­szon­öt éve an­nak, hogy a Szent Sebal­dus­ról el­ne­ve­zett nürn­ber­gi temp­lom gyü­le­ke­ze­te fel­vet­te a kap­cso­la­tot a bu­da­vá­ri evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet­tel. A vi­szonyt a két fél az­óta is szor­gal­ma­san ápolja. A két gyü­le­ke­zet kö­zött szá­mos kép­ze­let­be­li híd épült az el­múlt év­ti­ze­dek­ben, ide­ért­ve az if­jú­sá­gi kö­rök part­ne­ri vi­szo­nyát, va­la­mint a fel­nőtt gyü­le­ke­zet tag­jai kö­zött a hi­va­ta­los ta­lál­ko­zó­kon köt­te­tett szá­mos ba­rát­sá­got.

Nürn­berg vá­ro­sát elő­ször 1050-ben em­lí­tik hi­va­ta­lo­san. Eb­ben az idő­ben élt Sebal­dus is, aki az el­ső lel­ki­pász­to­ra volt a nürn­ber­gi vár lá­bá­nál fek­vő egy­ház­köz­ség­nek, és akit cso­da­té­te­le­i­nek kö­szön­he­tő­en – me­lyek­ről kü­lön­bö­ző le­gen­dák ma­rad­tak fenn – jó négy­száz év­vel ké­sőbb szent­té avat­tak.

A Sebal­dus ál­tal ala­pí­tott fa­ká­pol­na idő­vel szűk­nek bi­zo­nyult, ezért 1230-ban meg­kez­dő­dött a mai Sebal­dus-temp­lom épí­té­se. A temp­lom több fá­zis­ban épült, ezért ta­lál­ha­tók meg raj­ta a ro­mán és a gó­ti­kus stí­lus je­gyei is. Az épü­le­tet ren­ge­teg fest­mény és szo­bor, az ab­la­ko­kat pe­dig szá­mos kép dí­szí­ti.

Nürn­berg vá­ro­sa 1525-ben el­ső­ként csat­la­ko­zott a re­for­má­ci­ó­hoz, így vált a St. Sebald-temp­lom is evan­gé­li­kus­sá. Az ál­ta­lá­nos gya­kor­lat­tal el­len­tét­ben a már re­for­mált nürn­ber­gi­ek meg­tar­tot­ták szent­ké­pe­i­ket. A temp­lo­mot ez­után még jó két­száz­öt­ven évig az ak­ko­ri nürn­ber­gi pol­gá­rok ba­rokk íz­lé­se jel­le­mez­te. 1945-ben Nürn­berg bel­vá­ro­sá­nak 80%-át le­bom­báz­ták, így a St. Sebald-temp­lo­mot is ak­ko­ra ká­rok ér­ték, hogy a hí­vek csak ti­zen­egy év múl­va tud­ták új­ra hasz­ná­lat­ba ven­ni. Ezért a St. Sebald is tagja annak a nem­zet­kö­zi kö­zös­ségnek, amely­hez a há­bo­rú so­rán Eu­ró­pá­ban le­rom­bolt temp­lo­mok gyü­le­ke­ze­tei tar­toz­nak. A kö­zös­ség cél­jai kö­zé tar­to­zik a bé­ke és az erő­szak­men­tes­ség meg­te­rem­té­se.

A Bu­da­vár­ral va­ló vi­szony 1983-ban jött lét­re, ami­kor dr. Nagy Gyu­la püs­pök meg­lá­to­gat­ta vá­ro­sun­kat egy öku­me­ni­kus ma­gyar kül­dött­ség­gel. Ez a ta­lál­ko­zó el­ül­te­tett egy fát, amely azóta te­re­bé­lyessé nőtt. A kap­cso­la­tok szo­ro­sabb­ra fo­nód­tak: lel­ké­sze­ink, pres­bi­te­re­ink, gyü­le­ke­ze­te­ink fel­nőtt tag­jai és a kó­ru­sok lá­to­gat­ták egy­mást. Ti­zen­hét éve pe­dig a fi­a­ta­lok kö­zöt­ti vi­szony a test­vér­kap­cso­lat egyik leg­fon­to­sabb osz­lo­pa, él­te­tő­je.

Mi­ért ta­lál­ko­zunk új­ra és új­ra? Mit nye­rünk mind­két gyü­le­ke­zet­ben e min­ket össze­kö­tő test­vér­kap­cso­lat­ból? Nem­igen le­het er­re a kér­dés­re csu­pán egy vá­laszt ad­ni. Min­den részt­ve­vő kü­lön-kü­lön át­él­te e kap­cso­lat szín­gaz­dag­sá­gát. Az is biz­tos, hogy min­den vá­la­szo­ló töb­bet em­lí­te­ne meg an­nál, hogy jól érez­tük ma­gun­kat, és me­leg ven­dég­sze­re­tet­ben volt ré­szünk: nem mint tu­ris­ták utaz­tunk Ma­gyar­or­szág­ra, ha­nem mint ba­rá­tok. Nem­csak Bu­da­pest lát­vá­nyos­sá­ga­it néz­tük meg, ha­nem a bu­da­vá­ri csa­lá­dok és a gyü­le­ke­zet éle­té­nek is tény­le­ge­sen a ré­szesei le­het­tünk. Gon­dol­koz­tunk azon is, hogy mi az, ami­ben kü­lön­bö­zünk – pél­dá­ul a men­ta­li­tás –, és így ta­nul­tunk egy­más­tól, gaz­da­gí­tot­tuk egy­mást, kri­ti­ku­san fi­gyel­tük a sa­ját, nor­má­lis­nak tar­tott szo­ká­sa­in­kat, meg­sze­ret­tük és né­ha el­sa­já­tí­tot­tuk a mást is, imád­koz­tunk egy­má­sért. Bi­zony, iga­zi test­vé­rek­ké vál­tunk, akik egy­más örö­me­it és ter­he­it nem csak is­me­rik, ha­nem imád­ság­ban és cse­le­ke­de­tek­ben hor­doz­zák a ne­he­zet, és együtt ün­nep­lik az öröm­te­lit – leg­kö­ze­lebb idén ok­tó­ber­ben, ami­kor kap­cso­la­tunk ne­gyed­szá­za­dos ju­bi­le­u­mát ül­jük meg. Célunk, hogy ez a ta­lál­ko­zó ne csak vissza­te­kin­tés le­gyen, ha­nem Is­ten ál­dá­sá­val és ve­ze­té­sé­vel híd­fő is kö­zös jö­vőnk fe­lé.

­Szi­lárd gyö­ke­rek kötnek ben­nün­ket a föld­höz, mé­lyen egy kö­zös – leg­alább hu­szon­öt éves – múlt­ban. Ko­ráb­bi kap­cso­la­tok­ról nem me­sél a tör­té­ne­lem. De ki tud­ja? Sebal­dus test­vé­rünk­ről ke­vés biz­to­sat tu­dunk. Ta­lán még­is járt a bu­dai Vár­ban…?

Hol­ger Man­ke teo­ló­gus­hall­ga­tó, Nürn­berg