Hírek, kitekintés
London, Nagy-Britannia. Külön imát költött a pénzügyi és gazdasági válság miatt elbocsátottak számára az anglikán egyház. Címe: Könyörgés a feleslegesnek nyilvánítottaknak. „Hallgasd meg, ahogy összezavarodva kiálltok, segíts tisztán gondolkodnom, és nyugtasd meg lelkem” – szól az ima. Egy másikkal azoknak a lelkén próbál könnyíteni az egyház, akiknek ugyan megmaradt a munkahelyük, ám feszültek, és bűntudatot éreznek elbocsátott kollégáik miatt. „Ki lesz a következő? Miként birkózom meg a növekvő munkahelyi nyomással?” – emelt ki részletet a Reuters ebből az imádságból. Becslések szerint az idén hatszázezren veszíthetik el állásukat Nagy-Brianniában.
Stuttgart, Németország. Ünnepségsorozat keretében emlékeztek meg Württemberg német tartomány evangélikusai a reformáció 475 évvel ezelőtti bevezetéséről. Ulrich herceg (1487–1550) a száműzetésben ismerkedett meg Luther tanításával, majd Hesseni Fülöp gróf segítségével 1534-ben kiűzte a császári csapatokat országából, amely által lehetővé vált a reformáció bevezetése.
Bejrút, Libanon. A világ legrégibb arab nyelvű evangélikus gyülekezete a libanoni fővárosban él és dolgozik. „Filemon-terv” néven menekülteket segélyező, tanácsoló szolgálatot indított, amely főleg szudáni menekülteket gondoz.
Mangalore, India. 175 évvel ezelőtt érkeztek Indiába a Bázeli Missziótársaság első misszionáriusai. Ebből az alkalomból ünnepségre került sor. Az előadók hangsúlyozták, hogy a misszionáriusok munkája milyen fontos volt India fejlődése szempontjából.
Ramallah, Palesztina. A Gázai övezet elleni hadműveletek mintegy ezerháromszáz ember életébe kerültek, és nagy veszteséget okoztak a szentföldi turizmusnak is. Nemrégiben egy palesztin szervezet alakult, amely az izraeli hatóságokat igyekszik meggyőzni arról, hogy a turizmusból származó előnyökből nekik is „kijár”. A Szentföldre utazó turisták kilencvenöt százaléka soha nem lép palesztin területekre, mert oda csak az izraeli hatóságok engedélyével lehet eljutni.
Stuttgart, Németország. A tartományi kormány javasolta Jehova tanúinak egyházként való elismerését. Ez igen nagy ellenállásba ütközött. Az evangélikus egyház óvott Jehova tanúinak felértékelésétől. Az uralkodó párt képviselője szerint nem ismerhető el az a közösség, amely „a demokratikus választásokat megveti, az egyéni szabadságról hallani sem akar, és tagjai számára még súlyos esetekben is tiltja a vérátömlesztést”. Az ilyen csoportot felelőtlenség lenne mindazokkal a jogokkal felruházni, amelyekkel az egyházak rendelkeznek.
Ostfildern, Németország. A Hamburgi Egyetem evangélikus teológiai karán tanító római katolikus Otto Hermann Pesch Katolikus dogmatika címmel jelentette meg legújabb könyvét. Alcíme sokat elárul a szerző hozzáállásáról: „Ökumenikus tapasztalatok alapján”. Pesch személye és tapasztalatai nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy mind a katolikus, mind az evangélikus tanításokat mindig két oldalról mérlegelje.
Washington, USA. Egy közvélemény-kutatás szerint minden második amerikai polgár legalább egyszer cserélt vallási felekezetet élete folyamán. Jelenleg minden hatodik amerikai már vallási hovatartozás nélkül él.
Berlin, Németország. Új püspököt választott a Berlin–Brandenburg–Oberlausitzi Evangélikus Egyház az ötvennégy éves Markus Dröge személyében. Az eddig Koblenzben dolgozó lelkész a nagy tekintélyű, most nyugdíjba vonuló Wolfgang Huber püspök utódja lesz.
Bonn, Németország. Elgondolkodtató adatokkal szolgált a bonni kutatóközpont a világszerte virágzó fegyverkereskedelemről. Miközben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagországai 920 milliárd dollárt költenek fegyverekre, addig alig 100 milliárd dollárt fordítanak fejlesztési segélyekre.
Stuttgart, Németország. A Württembergi Evangélikus Egyházban negyven év óta dolgozhatnak női lelkészek. Igen hosszú volt az út, amíg a lelkészséget mint tipikus férfifoglalkozást sikerült átalakítani és gazdagítani.
Addisz-Abeba, Etiópia. Az afrikai kontinens leggyorsabban növekvő evangélikus egyházai között még mindig a Mekane Yesus Egyház áll az élen. 2008-ban 17 millió fölé kúszott a taglétszáma, mert egy év alatt 158 047 új tagot vett fel soraiba.
Würzburg. Németország. Ez év májusában új fejezet nyílt a német protestantizmus történetében. Először ült össze közös tárgyalásra a nyolc lutheránus egyházat és a református egyházakat egyesítő szövetség – a VELKD és az UEK – az ország mind a huszonkét tagegyházát összefogó EKD-val, azaz a Német Evangéliumi Egyházszövetség vezetőivel.
Jereván, Örményország. Az örmény ortodox keresztények nem tartanak igényt a nyugatról beáramló „különböző színezetű prédikátorok” szolgálatára. Ezzel a megokolással nyújtott be három képviselő törvényjavaslatot a parlamentben. Csak olyanok működését engedné meg ez a javaslat, akik „Jézus Isten voltát és a Szentháromságot elismerik”. Főleg a Jehova tanúi ijesztettek rájuk, akik a vérátömlesztést tiltják. Emiatt egy év alatt állítólag több mint négyszáz ember követett el öngyilkosságot.
Tartu, Észtország. Gyászünnepségeket rendeztek abból az alkalomból, hogy kilencven évvel ezelőtt bolsevista forradalmárok harminckét balti német evangélikus lelkészt mészároltak le Rigában és Tartuban.
Bukarest, Románia. A parlament jogi bizottsága javaslatot készített, melynek értelmében mindig csak a többségi egyház kapja vissza az elkobzott egyházi javakat, ha egy településen román ortodox és görög szertartású, Rómát elismerő katolikus egyház is van. Ha ebből törvény lenne, az azt jelentené, hogy a Rómához hű görög szertartású katolikusok mindenütt ugyanúgy a rövidebbet húznák, mint a diktatúra idején, amikor valósággal bekényszerítették őket az ortodox államegyházba, amely a vagyonukat is bekebelezte.
Moszkva, Oroszország. A sztálinizmus terhes öröksége? 887 ezer ember ül az állami börtönökben, közülük 730 ezer úgynevezett „javítóintézetekben”. Nyolcezer-ötszáz fiatalkorút ítéltek „javításra” és 63 ezer a fogva tartott nők száma. Miattuk 797 gyermeket „gyerekotthonokban” gondoznak.
Rozsnyó, Szlovákia. Vladimír Filo lett a római katolikus Rozsnyói Egyházmegye új püspöke. Beiktatásán Erdő Péter magyarországi érsek reményét fejezte ki, hogy az új püspökkel – aki jól beszél magyarul – talán megoldódik a százezer szlovákiai magyar római katolikus anyanyelvi gondozása is.
Mukdahan, Thaiföld. Tizennyolc lutheránus gyülekezet képviselője tárgyalt a szorosabb együttműködésről és hittérítő tevékenységük fokozásáról. Tervük szerint az eddigi létszámukat több mint ötven százalékkal szeretnék egy éven belül emelni. Az ország 63 millió lakosának csupán egy százaléka keresztény.
Lima, Peru. Nilton Giese-t, a brazil evangélikus egyház egyik lelkészét választották meg a Latin-amerikai Egyházak Tanácsának új elnökévé. A tanács székelye az ecuadori Quitóban van, és száznegyven dél-amerikai és karibi egyházat képvisel.
Bréma, Németország. Az idei evangélikus egyházi napokon eldöntötték, hogy 2011-ben Drezdában, 2013-ban pedig Hamburgban találkoznak újból az evangélikusok. A római katolikusok úgynevezett katolikus napok nevű rendezvényére 2012-ben kerül sor Mannheimben. 2010-ben ökumenikus napokat rendeznek Münchenben.
Wiesbaden, Németország. A muszlim Navid Kermanit jelölték a hesseni tartományi kultúrdíjra. A jelölt a keresztről szóló keresztény tanítást nyilvánosság előtt „istenkáromlás”-nak és „bálványimádás”-nak csúfolta. Karl Lehmann bíboros, mainzi püspök és Peter Steinacker volt hesseni evangélikus egyházelnök heves tiltakozása következményének is betudható, hogy végül visszavonták Kermani jelölését.
Rio de Janeiro, Brazília. Ötven évvel ezelőtti statisztikák szerint az ország lakosságának kilencven százaléka tartozott a római katolikus egyházhoz. Még az államvezetés is büszkén vallotta, hogy Brazília a világ „legkatolikusabb országa”. Arányuk azonban 2008-ra már hetven százalékra csökkent. Kutatók szerint évenként kétmillió ember csatlakozik a pünkösdista mozgalmak valamelyikéhez. Képviselőik a parlamentbe is bekerültek már, ahol „bancada evangélica”, azaz evangéliumi frakció a nevük.
Berlin, Németország. A Német Történelmi Múzeumban nagyszabású kiállítás nyílt abból az alkalomból, hogy a protestáns világ Kálvin János genfi reformátor születésének ötszázadik évfordulóját ünnepli.
Összeállította: Gémes István