Fel­sé­ges Úr, min­den­ha­tó s jó min­de­nek fe­lett!
Ti­ed a di­cső­ség, di­csé­ret, ál­dás
és min­den tisz­te­let!
Min­den Té­ged il­let, Fel­ség, egye­dül
s nincs em­ber, aki Té­ged mél­tón em­le­get.
Di­csér­jen s áld­jon, én Uram
ke­zed­nek min­den al­ko­tá­sa,
kü­lö­nö­sen bá­tyánk-urunk, a Nap,
ki nap­palt ád, vi­lá­gít és min­ket meg­vi­dá­mít.
Fé­nyes ő és ékes ő és su­gár­zó rop­pant ra­gyo­gá­sa
fel­sé­ges ar­cod kép­má­sa.
Áld­jon, én Uram, asszony-né­nénk, a Hold és min­den csil­la­gok,
ki­ket az ég­re szór­tál és szé­pek most és ked­ve­sek és
csil­lo­gók.
Áld­jon, én Uram, a mi öcsénk, a Szél,
az Ég s a Lég s a Hó s a Hő s a de­rűs és bo­rús idő,
kik ál­tal él­tetsz min­dent, ami él.
Áld­jon, én Uram, hú­gunk, a Víz,
oly tisz­ta, hasz­nos, jól­eső, alá­za­tos és ked­ves ő.
Áld­jon, Uram, mi test­vé­rünk a Tűz,
kit vi­lá­gul az éj­sza­ká­ba gyúj­tasz.
Szép­sé­ges és ha­tal­mas, erős és fel­vi­dult az.
Áld­jon, Uram, mi Föld­anya-né­nénk,
ki tart és táp­lál min­ket, hogy meg­él­nénk,
ki fü­vet hajt és gyü­möl­csöt te­rem és sok szí­nes
vi­rág­gal élénk.
Áld­jon, én Uram,
min­den em­ber, kit há­bo­rú­ság, baj, gyöt­re­lem ért,
de tűr és meg­bo­csát sze­rel­me­dért.
Bol­do­gok, kik min­dent bé­kén vi­sel­nek,
Te nyúj­tasz ne­kik, Fel­ség, egy­ko­ron ba­bért.
Áld­jon, én Uram,
mi nő­vé­rünk, a tes­ti Ha­lál,
ki min­den élő em­bert meg­ta­lál.
Akik ha­lá­los bűn­ben hal­nak meg, jaj azok­nak,
bol­do­gok, akik szent­sé­ges aka­ra­tod­hoz iga­zod­nak,
nem tesz kárt ben­nük má­so­dik ha­lál.
Di­csér­jé­tek s áld­já­tok az Urat,
s ad­ja­tok há­lát Ne­ki,
s rop­pant alá­zat­tal szol­gál­ja­tok Ne­ki!
(Dsi­da Je­nő for­dí­tá­sa)

As­si­si Szent Fe­renc