Testvérek innen és túl
Evangélikus testvér-gyülekezeti kapcsolatok a Kárpát-medencében címmel 2009 szeptembere és decembere között négyrészes előadás- és beszélgetéssorozatot szervez az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) és a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek). Minden hónap második csütörtökén egy-egy határon túli evangélikus közösség, illetve anyaországi testvérgyülekezete mutatkozik be a budapesti józsefvárosi evangélikus templomban.
A szeptemberi, első összejövetelnek, amelyen a felvidéki Gömör és Budaörs képviselői voltak a meghívottak, különös színezetet adott, hogy ugyanazon a napon – a kialakult külpolitikai helyzetre tekintettel – találkozott a két ország kormányfője. (Az alkalomról az Evangélikus Élet szeptember 20-ai száma bővebben tudósít. – A szerk.)
Októberben – Zászkaliczky Péter nyugalmazott lelkész áhítata után – az erdélyi Fazekasvarsánd és az anyaországi Lovászpatona evangélikus közösségeinek testvérkapcsolatáról szólt Horváth Csaba és Dechertné Ferenczy Erzsébet, a két gyülekezet lelkipásztora.
Az erdélyi lelkész otthoni, mindennapi helyzetüket az Úrtól az imádságára kapott igei válasszal úgy jellemezte, hogy a szekularizált környezetben az Isten olyan próba elé állítja hitüket, szolgálatukat, mint amilyen Dániel és két társa számára a tüzes kemence volt. „Hiszem azt, hogy a megpróbáltatások tüzes kemencéjében számunkra is ott van az angyal” – fejezte be gondolatébresztő előadását.
A magyarországi lelkésznő hosszan mesélt gyülekezetük több testvérkapcsolatáról és arról, hogy mindegyik milyen sok örömmel és testvéri kötelékkel ajándékozta meg a közösséget. Az alkalom végén a hallgatóságnak lehetősége nyílt hozzászólásaik elmondására.
Boda Zsuzsa