Útitársunk, a Biblia
Hídépítés
Malakiás próféta könyve
Ne tévesszen meg bennünket, hogy Malakiás könyve az Ótestamentum legvégén áll, mintha szerzője az utolsó próféta lenne. Szerzőnk valószínűleg a Kr. e. 5. században dolgozott, Ezsdrás és Nehémiás kortársa lehetett. Zsidó írásmagyarázók talán ezért is gondolták, hogy a Malakiás név mögött Ezsdrást kell gyanítanunk. Mert a próféta neve ezt jelenti: „az én követem”. Az Ótestamentum görög fordítása így toldotta meg a melek („követ”) szót, és lett belőle „Isten követe”.
Papi ember írhatta a könyvet, aki ismeri a papokat és a lévitákat, akit igen zavarnak a templomi istentiszteleteken történő szabálytalanságok, a templomi ajándékokkal való visszaélések, a tisztátalan, hitvány áldozatok. Fájlalja, hogy a papok elhanyagolják a nép pásztorolását. Figyelmezteti őket: ne csaljanak, és ne tanítsanak hamisan. Emlékezteti őket legelemibb és legfontosabb rendeltetésükre: „…a pap ajkai őrzik az Isten ismeretét, és tanítást várnak szájából, hiszen a Seregek Urának követe ő!” (2,7) A próféta ugyanakkor a társadalmi bajok fölött sem hunyt szemet. Különösen erőteljesen ítélte el a házastársi hűtlenséget és válást, akárcsak a zavaros időkben elszaporodott varázslókat. A többi prófétához hasonlóan ő sem hallgathatja el azt a sok szégyent, amelyet a nép von magára hamis esküvéssel, napszámosok, özvegyek és árvák megzsarolásával. Felemelte szavát az elharapódzott idegenellenességgel szemben, amely valószínűleg a délről egyre gyakrabban bevándorló edomiták ellen is irányult.
Hat, Isten és népe közötti „párbeszéd” köré csoportosítja a mondanivalóját, a nép szava azonban inkább egy lázadó kamasz hetvenkedéseire emlékeztet: „Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket?” Isten panaszát, hogy megvetik a nevét, azzal hárítják el, hogy „mivel vetettük meg nevedet?”, és így tovább. Egyenlőtlen és tiszteletlen párbeszéd ez, amelyre a próféta csak „fenyegető jövendöléssel” válaszolhat (1,1). Amikor ugyanis Isten népe iránti szeretetéről vitatkoznak, Isten világosan utal arra, hogy nem vér szerint vagy származási jogok mentén gyakorolja a szeretetét. Ő ebben is önállóan dönt, ahogy a testvérpáron, Ézsaun és Jákóbon megmutatta: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem…” (1,2)
Ez késztette Pál apostolt is arra, hogy hangsúlyozza Isten minden nép iránti irgalmát. Római levelében kifejtette, hogy „nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak… Vagyis nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei (…), hogy az Istennek kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön… úgy, ahogyan meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.” (Róm 9,6–13) Isten az ő kegyelmében szabad, s nem engedi magát megkötözni sem a mi emberi teljesítményeinkkel, sem elvárásainkkal; ez könyvünk egyik fontos üzenete.
A 3. fejezet első verse szerint Isten elküldi követét, hogy jövetele útját egyengesse. Ez a „Malakiás”, ez a követ hivatott arra, hogy a hamarosan eljövő Úrra irányítsa a nép tekintetét. Az útkészítés, amelyet a régi próféták közül Ézsaiás is jövendölt, itt újra időszerűvé válik. De igen nehéz lenne a követet és útkészítését valakivel is azonosítani. Erre nézve sok-sok találgatás látott már napvilágot. Nagy segítség ebben az evangéliumokból ismert Keresztelő János alakja, akire Ézs 40,3-at alkalmazták az evangélisták: „Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját …” (Mt 3,3) Márk pedig egy pillanatra sem találgat, hogy kiről van itt szó, amikor evangéliumát ezzel a félreérthetetlen mondattal kezdi: „Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete, amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: Íme elküldöm előtted követemet (…) Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mk 1,1–3) S utána Keresztelő munkáját írja le.
Az üzenet világos: Keresztelő az útkészítője az Úrnak, aki nem más, mint a názáreti Jézus. S amikor a bebörtönzött Keresztelőnek kétségei támadnak, hogy igazán Jézus-e az, akinek ő, a prófétai utasításnak megfelelően, az útját készítette, akkor Jézus megnyugtatja nemcsak Jánost, de a gyanakvó zsidókat is: „Ő az, akiről meg van írva: íme, én elküldöm követemet, aki elkészíti előtted az utat, bizony mondom néktek: nem támadt asszonytól születettek között nagyobb Keresztelő Jánosnál.” (Mt 11,10–11)
Malakiás könyve ajánl még egy további azonosítást: „az Úr közelgő nagy és félelmetes napja előtt” Isten azt ígéri, hogy „én pedig elküldöm hozzátok Illés prófétát” (3,23). Illésről azt közlik az Írások, hogy Isten a mennybe ragadta el, s Izrael népe szentül meg volt győződve afelől, hogy egyszer újra megjelenik a földön. Amikor pedig Jézus három tanítványával a megdicsőülés hegyén járt, nekik is megjelent Illés, Mózessel együtt. Az ámuló tanítványok kérdésére – miért kell előbb Illésnek eljönnie? – Jézus felelete világos: ő is Keresztelő Jánosra gondol, hiszen „Illés már el is jött, és azt tették vele, amit akartak, ahogyan meg van írva róla” – mondja (Mk 9,2-13). Bizony, Jánossal gonoszul bántak el, pedig ő volt Jézus Krisztus Malakiás által is megjövendölt útkészítője.
S bár a próféta könyve az Ótestamentum utolsó helyén áll, éppen ezzel ver hidat az Ó- és Újtestamentum között. Meghirdeti nekünk azt, akit mi Megváltóként és a világ Üdvözítőjeként tisztelünk.
Gémes István