Az el­múlt he­tek­ben nagy vissz­han­got vál­tott ki a ma­gyar mo­zik­ban is be­mu­ta­tott, Bá­tho­ry Er­zsé­bet­ről szó­ló film. Az óri­á­si költ­ség­ve­tés­sel ké­szült al­ko­tás nem ki­sebb fel­adat­ra vál­lal­ko­zik, mint hogy igaz­sá­got szol­gál­tas­son a gróf­nő ügyé­ben. A szép­sé­ge ér­de­ke­ké­ben vér­ben für­dő fő­ne­mes le­gen­dá­ja ked­velt té­má­ja a pony­va­iro­da­lom­nak, a tör­té­nel­mi hű­ség a hát­bor­zon­ga­tó s így ol­va­só- és né­ző­csa­lo­ga­tó vád hát­te­ré­ben ál­ta­lá­ban nem szo­kott ér­vény­re jut­ni. Ju­raj Ja­ku­bis­ko ren­de­ző úgy igyek­szik cá­fol­ni a vá­da­kat, hogy lá­to­más­sze­rű­en még­is­csak be­csem­pé­szi azo­kat film­jé­be, ugyan­ak­kor a va­ló­ság­ban Thur­zó György ná­dor és a bé­csi ud­var int­ri­ká­ja­ként lát­tat­ja a vád­eme­lés té­nyét.

A ma­gyar­or­szá­gi kri­ti­kák a leg­több eset­ben azon­ban nem is a tör­té­nel­mi té­nyek­kel, még csak nem is a film mű­vé­szi szín­vo­na­lá­val fog­lal­koz­tak, ha­nem azon ke­se­reg­tek, hogy a film gya­kor­la­ti­lag ma­gyar köz­re­mű­kö­dők nél­kül ké­szült. A fa­nyal­gás olyan szem­pont­ból ért­he­tő, hogy va­ló­ban saj­ná­la­tos a nagy for­má­tu­mú, kosz­tü­mös, a ma­gyar tör­té­ne­lem fe­je­ze­te­it fel­dol­go­zó ha­zai fil­mek lát­vá­nyos hi­á­nya.

Ám ha ar­ra gon­do­lunk, hogy az el­múlt év leg­né­zet­tebb szlo­vák film­jé­ben a ma­gyar tör­té­ne­lem egy for­du­la­tos sza­ka­szá­ról van szó, hogy a film­ből vi­lá­go­san ki­de­rül: a szlo­vá­ki­ai tá­ja­kon va­la­ha a ma­gyar tör­té­ne­lem ese­mé­nyei ját­szód­tak, ak­kor ne­héz a fa­nyal­gás­sal mit kez­de­ni, il­let­ve az okát egész má­sutt kell ke­res­ni. Az ok vé­le­mé­nyem sze­rint nem más, mint az el­múlt idő­szak­ban meg­rom­lott ma­gyar–szlo­vák vi­szony, a szlo­vá­ki­ai nyelv­tör­vény be­ve­ze­té­sé­nek kö­vet­kez­té­ben ki­ala­kult ért­he­tő­en rossz ma­gyar­or­szá­gi köz­han­gu­lat.

Több­ször el­hang­zott már, hogy ne­künk, ma­gyar­or­szá­gi evan­gé­li­ku­sok­nak sa­já­tos ér­de­kelt­sé­günk van az ügy­ben. Hár­mas, ma­gyar–né­met–szlo­vák nem­ze­ti­sé­gi gyö­ke­re­ink tu­da­tá­ban nem le­he­tünk más­ban ér­de­kel­tek, mint a ma­gyar–szlo­vák vi­szony ja­ví­tá­sá­ban. Ugyan­ak­kor per­sze nagy fi­gye­lem­mel kö­vet­jük a hi­tü­ket ma­gyar anya­nyel­vü­kön meg­él­ni kí­vá­nó hit­sor­so­sa­ink hely­ze­tét. Azt sze­ret­nénk, hogy szü­lő­föld­jü­kön va­ló­ban ott­hon érez­hes­sék ma­gu­kat, ahogy tet­ték ezt őse­ik év­szá­za­do­kon át. Nem le­het más re­mény­sé­günk, mint hogy a ma­gyar­or­szá­gi és a szlo­vá­ki­ai evan­gé­li­ku­sok ké­pe­sek a köl­csö­nös­ség je­gyé­ben tá­mo­gat­ni or­szá­ga­ik­ban a ki­sebb­sé­gi nyelv hasz­ná­la­tát.

A nyu­ga­ti ma­gyar­ság kö­ré­ben annyi szép pél­da is­mert a jó gya­kor­lat­tá vált több­nyel­vű­ség­re. Fin­nek és své­dek, né­me­tek és dá­nok, Svájc és Ka­na­da pol­gá­rai ké­pe­sek a nyel­vi to­le­ran­cia tör­vé­nyi biz­to­sí­tá­sá­ra, őszin­te meg­élé­sé­re. Mi­ért len­ne ez Ma­gyar­or­szág és Szlo­vá­kia, két eu­ró­pai uni­ós tag­ál­lam ese­té­ben le­he­tet­len? Lás­suk be: nem ilyen el­len­té­tek­re szá­mí­tot­tunk, ami­kor az EU-tag­ság­ra ké­szül­ve ér­ték­kö­zös­ség­ről, a ha­tá­rok le­bon­tá­sá­ról be­szél­tünk.

S ha a po­li­ti­kai va­ló­ság, a vá­lasz­tá­si kam­pá­nyok he­ve – kü­lö­nö­sen a szlo­vá­ki­a­ié – már mos­tan­ság is az el­len­té­tek fel­ol­dá­sát gát­ló ki­je­len­té­se­ket pro­du­kál, mi, ma­gya­rul vagy ma­gya­rul is be­szé­lő evan­gé­li­ku­sok ve­szít­het­jük el utol­já­ra a ja­ví­tás le­he­tő­sé­gé­be ve­tett bi­zo­dal­mun­kat. Re­mény­sé­günk ar­ra is irá­nyul, hogy a nyá­ron Stutt­gart­ban sor­ra ke­rü­lő lu­the­rá­nus vi­lág­gyű­lés va­ló­ban test­vé­ri lel­kü­let­tel tud szá­mos ége­tő kér­dés­ről esz­mét cse­rél­ni. Még in­kább bí­zunk azon­ban ab­ban, hogy a szlo­vá­ki­ai test­vé­re­ink ál­tal a zsol­nai zsi­nat négy­szá­za­dik év­for­du­ló­já­nak meg­ün­nep­lé­sé­re ren­de­zen­dő jú­ni­us vé­gi ta­lál­ko­zó va­ló­ban kö­zös ün­nep le­het. A Thur­zó György ál­tal el­nö­költ szi­nó­dus tet­te meg an­nak ide­jén az el­ső lé­pést a ma­gyar­or­szá­gi evan­gé­li­kus egy­ház­szer­ve­zet ki­ala­kí­tá­sá­ra, így ez évi zsol­nai össze­gyü­le­ke­zé­sünk szép al­kal­ma le­het lu­the­rá­nus ke­resz­tény kö­zös­sé­günk meg­élé­sé­nek.

A ko­ra nyá­ri kon­fe­ren­cia és az ige­hir­de­té­si al­kal­mak ter­mé­sze­te­sen alig­ha szá­mol­hat­nak ak­ko­ra ér­dek­lő­dés­sel, mint a Bá­tho­ry Er­zsé­bet­ről szó­ló szlo­vák film. A Thur­zó György tör­té­nel­mi és egy­ház­tör­té­ne­ti sze­re­pé­ről al­ko­tott ké­pünk per­sze to­vább éle­sed­het, ám a ta­lál­ko­zás cél­ja messze nem az, hogy pusz­tán szí­nes­ben és szé­les vász­non ve­tít­sünk a kö­zös tör­té­ne­lem fon­tos­sá­gá­ról, ha­nem sok­kal in­kább az, hogy a szür­ke hét­köz­na­pok hit­éle­té­ben biz­to­sít­suk egy­más meg­be­csü­lé­sét, sa­já­tos­sá­ga­i­nak el­fo­ga­dá­sát – a vi­lá­gi tör­vé­nyes­ség és a fe­le­ba­rá­ti sze­re­tet je­gyé­ben.

Prőh­le Ger­gely