Szegényebbek lettünk…
In memoriam Cseri Gyula (1941–2010)
Meghalt Cseri Gyula református lelkész 2010. március 21-én a Majna menti Frankfurt egyik római katolikus kórházában. A mondat minden szaván hangsúly van.
Súlyos és hosszadalmas betegség után halt meg. Hosszú éveken át aggódva lestük, hogy meddig bírja még hordozni a szenvedés terhét. Egyik utolsó találkozásunkkor – miközben a gyilkos kór szinte emberfeletti erőfeszítésre kényszerítette őt – higgadt és alapos beszélgetésben körvonalazta teológiai látásait és még elintézendő feladatait. Beszélgetésünknek egy pillanatig sem volt témája a saját betegsége. Azóta is sokat imádkoztunk érte ahhoz, aki – hitünk szerint – nemcsak terheket rak ránk, de azok elhordozásában is segít.
Németországba kerülése után hamar bekapcsolódott a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók (KÉMELM) munkájába. Gyakran hívtuk meg előadónak, és a Református Lelkigondozó Közösség javaslatára megbíztuk őt, hogy az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferenciának, Szigethy Sándor evangélikus lelkész mellett, legyen a református ifjúsági lelkésze. Kettejük nagyon jó együttműködése következményeként csaknem egy évtizeden át szervezett Sándorral együtt igen magas színvonalú és lelki erősítést jelentő nagyheti konferenciákat. Hosszú éveken át volt lapunknak, az Útitársnak szerkesztőbizottsági tagja. Istennek adunk hálát a sok jó szolgálatért, amellyel gazdagított bennünket.
Hitvallásos, református alkat és őszintén útkereső ökumenikus kolléga volt Cseri Gyula. Előadásain, cikkein áttűzött, hogy a kereszténység melyik családjából jött. Ugyanakkor nagy megértéssel és tapintattal, lehetőleg mindig a megegyezést és a békességet keresve fogadott minden hatást azoktól, akik nem feltétlenül a reformáció későbbi talaján állva gondolkoztak. Az ökumenét nem divatként, időről időre megkóstolhatóként használta, hanem igyekezett a maga módján a létrejöttéhez és sikeréhez hozzájárulni. Magyar ökumenikus találkozóinknak így lett az egyik legkompetensebb előkészítője.
Felüdítő volt, hogy Gyulában nem olyan külföldre szakadt, menekült lelkipásztorral találkoztunk, aki maga mögött hagyta volna a teológiai tudományt. Gyula ízig-vérig teológus volt, s az is maradt haláláig. Kérdésekhez sem divatos, sem hazafias, sem hangulatkeltő szemüvegeket nem használt. Amikor megszólalt, annak mindig teológiai alapja volt, s ez kapott egész szemléletében prioritást. Akár frankfurti beszélgetésünkben kerestünk keretet a külföldi magyar protestáns lelkigondozásnak, akár Hannoverben feszegettük a Németországi Protestáns Egyház (EKD) szűk kereteit, akár baráti beszélgetésben, mindig gonddal vettük górcső alá magyarországi evangélikus és református egyházaink diktatúra nyomorította évtizedeit. Gyulát kizárólag mindezek teológiai vetülete, megalapozottsága és az annak szellemében történő megoldás érdekelte. Ahogy ő mondogatta: „Krisztus királysága mindenben.”
Cseri Gyula még szolgálatát tekintve sem tartozott a szokvány emigrációs lelkészek közé. Nem is tartozhatott, mert őt ugyanúgy kötötte az egyház múltbeli hagyománya, mint ahogy a hagyomány adta, ősi evangéliummal ő ma akart szolgálni, segíteni, erősíteni. El sem tudtuk volna őt képzelni másutt, csak magyar vagy felekezeti kolónia szigetvilágában. Ott, ahová Isten állította, nyelvi, felekezeti határok fölé emelkedve igyekezett a legjobbat adni. Volt német lelkész, afrikai teológiai előadó, felvidékiek magyar tanítója, lengyelek beszélgető- és segítő partnere, külföldre szakadt magyarok lelkipásztora. Emberek által gyártott határaink fölött is Úr a Krisztus király.
Szerettük szerénységét és humorát, értékeltük nagy látókörét és barátságát, és – bevalljuk – tanácstalanul voltunk kénytelenek állni betegsége előtt.
Isten irgalmába ajánlva őt szomorúan búcsúzunk Cseri Gyula testvérünktől.
Elmenetelével szegényebbek lettünk.
Gémes István