Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Egyháztörténet

Hozzászólás a cikkhez

a híres körlevél bevezető sorai

Haubner Máténak, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület egykori főpásztorának élete 155 évvel ezelőtt végérvényesen összefonódott a történelemmel. Ekkor adta ki híres körlevelét, amely további sorsát is jelentősen meghatározta…

Haubner Máté 1794. szeptember 19-én született Veszprémben. Iskoláit szülővárosában, valamint Győrben kezdte el, majd a híres soproni Líceum „alma mater”-e fogadta be. Tanulmányait később Jénában folytatta, ahol tanárai külön is méltatták alapos teológiai és filozófiai felkészültségéért. Hazatérve nevelőtanárként három évet töltött Bécsben és Sopronban. Kortársai szerint itt erősödött meg karizmája, miután számos előkelő családdal lépett kapcsolatba. Ezekben az években ismerte meg későbbi feleségét is, Seybold Lujzát, Seybold Pál líceumi tanár lányát. 1821-ben Kis János szuperintendens – hivatali elődje – avatta lelkésszé, s kezdte meg működését az egyik legnépesebb dunántúli gyülekezetben, Szalónakon (ma az ausztriai Schleining). Különösen sokat tett a helyi iskola fejlesztéséért, de szónoklatai miatt is nagyon kedvelt lelkipásztor volt. Haubner munkásságának fénykora azonban Győrhöz kötődik, ahol 1829-től szolgált. A nagyvárosi gyülekezet komolyan igénybe vette a lelkész szolgálatát, hiszen a padsorokban a társadalom rendkívül széles rétege foglalt helyet. A kétnyelvűség miatt pedig naponta kétszer, ünnepnapokon pedig háromszor kellett német nyelvű istentiszteletet tartani. Az első időkben Haubner egyedül pásztorolta a győrieket. A kolerajárvány pusztításai alatt is egymaga látogatta a betegeket. Külön említést érdemel a győri lelkész azon szellemi tevékenysége is, amelyet a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap hasábjain fejtett ki. „A protestáns pap lelkipásztorkodása köréből” című írásában a következő olvasható: „Hogy szövevényes pályánknak rózsáit így tövisek nélkül nem szedhetjük, azon ne panaszkodjunk, mert ebben csak nagy Mesterünk sorsában osztozunk… Éppen abban álla a legnagyobb kincsünk, rangunk és méltóságunk, hogy ama jó pásztor példájára életünket adjuk a juhokért: mi adunk a világnak jót, anélkül, hogy béres módjára, annak javait kívánnánk. Szebb, hogy mi tesszük a világot adósunkká, mintha az tenne minket az ő adósává. Csak iparkodjunk mindent, amit tennünk kell, józan oknál fogva megtenni, és csak tudjunk állhatatosak lenni ott, ahol az engedékenység vétek….” A reformkori változásokat Haubner Máté aktív lelkészi szolgála-ta alatt kísérhette figyelemmel, 1846 októberétől pedig már a Du-nántúli Egyházkerület szuperintendenseként. Már az első évben meglátogatta szinte minden gyülekezetét. Munkáját – szolgatársai szerint – ezen a területen végezte a leghaté-konyabban. 1848 forrongó hónapjaiban a kormány többször is segítségül hívta az egyházak vezetőit, hogy nyugtassák meg a népet, és adjanak kellő felvilágosítást az eseményekről. Az evangélikus egyház képvi-selői végig kitartottak: akik nem a harctéren küzdöttek, a szószékről próbálták híveiket a haza ügye mellé állítani. Ebben példamutató volt Haubner is, aki 1848. december 3-án mint az egész kerülete iránt felelősséget érző főpásztor adta ki híres körlevelét. A lelkészekhez és tanítókhoz szóló iratban arra próbált rávilágítani, hogy a keresztyén embernek miért kötelessége a nemzet ügye mellett síkra szállni: ”…főpásztori tisztemnél fogva különösen kötelezettnek érzem magamat Titeket, kedves lelkész és iskolatanító szolgatársaimat a Krisztusban…jelen levelem által igaz testvéri szeretettel felszólítani, hogy velem egyetértve ’s összefogva megújult erővel és egész tehetségünkből iparkodjunk keresztény szellemünket az által kitűntetni, hogy híveinket Honunk minél lelkesebb polgárai-vá, ’s nemzeti igazságos ügyünk minél hatalmasabb védőivé te-gyük.” A körlevélben továbbá hosszan kifejti meggyőződésének okait is: az evangélikusság hálával tartozik a kormánynak, hiszen az 1848-ban kiadott törvények, a hosszú elnyomás időszaka után, végre kedvező lehetőségeket adtak a protestánsoknak. A főpásztori levél egyik fejezetének mondata pedig egyértelművé tette a felszólítást: „Testvéreim! A haza iránti szeretet, – nemzeti kormányunk iránti hála, – ellenségeink gyűlölsége legyen hatalmas ösztönünk élni és halni kedves honunk védelmére!” Ez utóbbi mondat különösen is említést érdemel, hisz nemcsak a körlevélben foglalt el központi helyet, hanem később a szuperintendens ellen indított per irataiban is. Fontos azonban kiemelni, hogy Haubner nem a fegyveres harcra akarta felszólítani a híveit, hanem a hazafias példamutatásra, a haza iránti hűségre és a kormány melletti feltétlen kiállásra. A körlevél a horvát támadás visszaverése és Windischgrätz offenzívájának megindulása között jelent meg. Abban az időszakban, amikor nagy szükség volt a támogatásra. Haubner Máté bátor tettéért – csakúgy mint még két evangélikus szuperintendens – szabadságának elvesztésével fizetett. A kétéves pozsonyi, majd tiroli várfogságot hamarosan a „tétlenség-börtöne” követte. Ekkor ugyanis a rendőrkormány a „köznyugalom iránti tekintetből” Sopronba irányította, ahol hat évet töltött hivatal és foglalkozás nélkül. A parancs célja az volt, hogy megszűntessenek minden kapcsolatot, amely a szuperintendenst egykori gyülekezeteihez kötötte. A száműzetés 1856-ban érhetett véget, amikor Haubner – hosszas közbenjárással – szolgálatot vállalhatott Nagygeresden. 1860-tól újabb enyhülés mutatkozott a politikai életben, amely jelentősen befolyásolta Haubner Máté további sorsát is. Végre sza-badon visszaköltözhetett Győrbe, és betölthette a szuperintendensi tisztségét. A lelkében megviselt – családi tragédiákkal is terhes – főpásztor azonban nem végezte sokáig szolgálatát. 1865-ben, az éves kerületi ülésen – a jelenlévők számára váratlanul – jelentette be lemondási szándékát. Élete utolsó éveit visszavonultan s talán békességben töltötte Sopronban fia, az ismert orvos, dr. Haubner Rezső otthonában. Több heti gyengélkedés után, 1880. szeptember 12-én halt meg. Hamvai felett – hivatali utódja – Karsay Sándor mondott búcsúbeszédet. Egy évvel később az éves kerületi közgyűlés gyászünnepéllyel kezdődött, amelyen Poszvék Sándor, Haubner Máté életrajzírója, a soproni teológia tanára, a következőképpen emlékezett meg a fő-pásztorról: „A kincs, melynek előmutatására megnyíltak előtte a szívek, nem volt örökség, hanem a szó szoros értelmében szerze-mény, a kegyességtől áthatott, férfias, keresztyén pásztori jellem. Ez tette őt tiszteletre méltóvá hívei és a világ előtt; úgy egyházi, mint társadalmi téren.”

Dombi Éva (irodavezető, tanár, Győr)

Regionális hozzárendelés: Gy?ri Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::