Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Dunántúli Harangszó
- Archívum
- 2004
- 11
- Halotti beszéd
Versek
Halotti beszéd
Látjátok, feleim, szem'tekkel, mik vagyunk. Por és hamu vagyunk. Emlékeink szétesnek, mint régi szövetek. Össze tudod még rakni a Margit-szigetet?
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avítt kacat. A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat. Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt. A „pillangó”, a „gyöngy”, a „szív” – már nem az, ami volt, Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt És megértették, ahogy a dajkaéneket A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg. Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké, A gyereknek Toldi-t olvasod és azt feleli: oké. A pap már spanyolul morogja koporsónk felett: „A halál gyötrelmei körülvettek engemet!...” Az ohiói bányában megbicsaklik kezed, A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet. A tyrreni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát, Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát. Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon, A tested is emlékezik, mint távoli rokon. Még felkiáltasz: „Az nem lehet, hogy oly szent akarat...” De már tudod! Igen, lehet... És fejted a vasat Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már. Minden katorga1 jeltelen, halottért sírni kár. A konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét, Látnivaló, untatja a sok alkotmány és pecsét. – Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby Fényképe áll az asztalán. Ki volt neki Ady? Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene? Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme? „Az nem lehet, hogy annyi szív...” Maradj nyugodt. Lehet. Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú üzenetet. Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál, Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál. Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek. Még azt hiszed, élsz?... Valahol?... És ha máshol nem is, Testvéreid szívében élsz?... Nem, rossz álom ez is. Még hallod a hörgő panaszt: „Testvért testvér elad...” Egy hang aléltan közbeszól: „Ne szóljon ajakad...” Egy másik nyög: „Nehogy, ki távol sír e nemzeten...” Még egy hörög: „Megutálni is kénytelen legyen.” Hát így. Keep smiling2. És ne kérdjed senkitől: miért? Vagy: „Rosszabb voltam, mint ezek?"... Magyar voltál, ezért. És észt voltál, litván, román... Most hallgass és fizess. Elmultak az asztékok is. Majd csak lesz, ami lesz. Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet, A rádioaktív hamu mindent betemet. Tűrd, hogy már nem vagy ember ott, csak osztályidegen, Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten, Tűrd, hogy az Isten tűri ezt, s a vad, tajtékos ég Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcseség. Mosolyogj, amikor a pribék3 kitépi nyelvedet, Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet. Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat, Ne mukkanj, amikor a boss4 megszámolja fogad. Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt – Mert az maradt. Zsugorian még számbaveheted És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet, És elszáradnak idegeink, elapad vérünk, agyunk, Látjátok, feleim, szem'tekkel, mik vagyunk? Íme, por és hamu vagyunk.
Posillipo, 1950br>
száműzetés, munkatábor Mosolyogj! főnök kegyetlen katona
Márai Sándor (1900-1989)
|