Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Fáklyafény

Az áldás szó számunkra már megkopott. Gyakran csupán vallási formákat juttat eszünkbe, meg nem értett gyakorlatot, áldásra emelt kezet, elhangzó jókívánságot. A felszólításra: „Vegyétek az áldást!” – felállunk gépiesen, hogy ugyanolyan üres szívvel üljünk le, mint ahogyan hallgatjuk. Pedig Isten áldása sokkal több, mint szó, mint valamiféle jókívánság gépies gyakorlata.

Isten áldása minden jó, amit tőle kapunk. Az áldás szóban benne van minden Istentől jövő segítség. A fogalom gazdag tartalmát néhány általánosan használt szókapcsolat is megérezteti. Ha valaki áldott emlékezetű, akkor vele gazdagon megajándékozott volt az életünk. Hiányát fájón érezzük, amíg élünk, és haló porában is áldva emlegetjük, hiszen „az igaznak az emlékezete áldott” (Péld 10,7). A gyermekáldás fogalma is közismert még, bár lassan elfelejtjük. A régiessé váló gondolkodás szerint, aki gyermeket vár, áldott állapotban van. Ma már csak teherről beszélünk, terhességről, terhesgondozásról, és elfelejtjük, hogy áldott állapotban lenni azt jelenti: Isten ajándékát kérni, Isten áldásában részesülni (Zsolt 127,3). Máriát így áldotta meg Erzsébet: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!” (Lk 1,42). Isten ajándékainak teljességét Jézus hozta el, akit így köszöntöttek: „Áldott, aki jön!” (Mt 21,9). A példák megéreztetik, milyen gazdag tartalmú szó az áldás, és még inkább gazdag valóság. Nem csak liturgikus forma tehát, hanem minden Istentől jövő ajándék. Az áldás maga az élet, és mindaz, ami Istentől az életet fenntartja, gazdagítja. Mi semmit nem adhatunk Istennek, csupán áldhatjuk nevét, hálát adva bőkezű szeretetéért.

Zászkaliczky Péter (ny. ev. lelkész, Fót)

Regionális hozzárendelés: Fóti Evangélikus Egyházközség