|
Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Dunántúli Harangszó
- Archívum
- 2004
- 12
- ÁDVENT 4. VASÁRNAPJA
Fáklyafény
ÁDVENT 4. VASÁRNAPJA
„Várom az Urat, várja lelkem, és bízom ígéretében.” (Zsolt 130,5)
Meg kell tanulni vágyakozni az után, ami a mienk. Ádvent ennek a várakozásnak a megszentelése.
Pilinszky János foglalja össze ezzel hitünk ádventi titkát. Gyermekkorunkban éltünk így – fejti ki a gondolatot. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. Várakozásunk ettől semmivel nem volt kisebb, erőtlenebb. Az a gyermek, aki a hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Aki jól várakozik, nem elviselhetetlen számára a hetek, órák, percek szenvtelen vonulása, hiszen a várakozásban éli már a beteljesedés örömét is. Aki valóban tud várni, abban megszületik a mélységes türelem, mely szépségében és jelentésében semmivel sem kevesebb annál, amire vár – vallja a költő.
Az ádventi várakozás ilyen: vágyakozás Jézus után, aki már a mienk.
A mienk, mert eljött. Közénk született azon a betlehemi éjjelen. Benne Isten jött hozzánk közel. Jézus a megérkezett Úr, aki a mienk azért is, mert eljön. Mint mindig, hozzánk is közelít. S aki várja, nem hiába várja, s ebben a várakozásban övé már a beteljesedés öröme is.
Isten ígéretét is Urunk viszi egyszer a színről színre látás teljességére. S mi az üdvösség teljessége után is úgy vágyakozhatunk, mint ami már a mienk.
Zászkaliczky Péter (ny. ev. lelkész, Fót)
Regionális hozzárendelés:
Fóti Evangélikus Egyházközség
|
