Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Egyéb

Hozzászólás a cikkhez

Az Apostoli Hitvallás, egyházaink közös és legelső hitvallása, ezzel a mondattal kezdődik: „Hiszek egy Istenben!” Ezzel a vallástétellel azt a legmélyebb meggyőződésünket valljuk meg: a körülöttünk levő, látható anyagi világon és a bennünk létező, láthatatlan szellemi-lelki világunkon kívül létezik egy egészen más, érzékszerveink és értelmünk számára egyaránt megközelíthetetlen, végső valóság. Ez a titokzatos valóság Isten, a legfőbb Valóság, minden más létező és minden élet forrása.

Az Ószövetség kinyilatkoztatása ezt a titkot, hogy kicsoda Isten, még nem tárja fel teljesen az embervilág előtt. Amikor szent akaratát, a Tízparancsolatot közli Izrael népe számára az égő csipkebokor lángjai közül, Mózes kérdésére, ki szól hozzá, Isten ezt válaszolja a bibliai ige szerint: „Vagyok, aki vagyok... a Vagyok (az Ószövetség eredeti héber nyelvén Jahve) küldött” (2Móz 3,14). Isten az, aki öröktől fogva mindörökké van, létezik és minden más mulandó lét és élet végső forrása. Ez Isten első és legnagyobb titka a Szentírás kinyilatkoztatása, igéje szerint. Ennek a titoknak a nagysága miatt Izrael népének vallása tiltja a szent „Jahve”, Isten neve kimondását, és helyette a Biblia szövegének olvasásakor mindig más kifejezéseket használ (az Úr, az Örökkévaló, a Fenséges stb.). Isten neve kimondásának ez a tilalma már hiányzik az Újszövetség kinyilatkoztatásában. Mert azt, hogy kicsoda Isten, maga Isten Fia, a Názáreti Jézusban emberi testbe öltözött Megváltó és Szabadító tárja föl az egész embervilág számára. Őbenne, egyedül a Názáreti Jézus igéjében ismerhetjük meg a legnagyobb titkot Isten felől: „Az én Atyám és a ti Atyátok”. Maga adja az övéi, tanítvá-nyai és követői ajkára ezt a csodálatos leleplezést Isten titkáról: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” (Mt 6,9). A Názáreti Jézus, az emberi testbe öltözött Isten Fia, egész igehirdetése ezt a legnagyobb örömhírt, az Újszövetség eredeti görög nyelvén evangéliumot, hozta el a bűn és halál rabsá-gában vergődő embervilágnak: Isten az Atya, a szerető mennyei Atya, ellene lázadó és őt megtagadó, tékozló és koldusbotra, nyomorúságok mélyére került fiát hazaváró, minden bűnét megbocsátó, kegyelmes és szerető mennyei Atya. Isten legmélyebb titkát a Jézushoz legközelebb álló, szeretett János apostol pedig így írja le, tárja föl előttünk: „Az Isten szeretet, és aki a szere-tetben marad, az az Istenben marad és az Isten is őbenne” (1Jn 4,16). Isten legmélyebb titka, a teljes Szentírás isteni igéjének a szíve és lényege a nagy örömhír: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). A második nagy titok Isten felől a Szentírás igéjében ez: Isten – minden létezés és élet örök forrása – nem személytelenül létezik, mint a csillagok, a tengerek vagy a hegyek. Isten élő személy, közelebbről három önálló személy teljes egységben: Szentháromság – egy örök Isten. Isten személyes létezése nyilvánvaló minket megszólító, személyesen nekünk szóló igéjéből is. De ugyanilyen kétségtelen bizonyosság és hitbeli tapasztalatunk erre vonatkozóan az imádság is. Mert imádkozni csak az élő, személyes Istenhez lehet! Az egy Istenben való hittel találkozunk a legkülönbözőbb vallásokban, sőt még egyes filozófiai rendszerekben is. De a Szentírás igéjének egyedülálló üzenete a vallások világában, hogy az egy örök, szent és kegyelmes Isten ugyanakkor három önálló, egymástól megkülönböztetendő személy: Atya, Fiú és Szentlélek Isten. „A kereszténységet győzelmes útján az antik világban áthatotta az a meggyőződés, hogy egészen új üzenetet és valami egyedülálló sajátosságot képviselt mind a zsidósággal, mind a világhódító rómaiak és görögök vallásával szemben... Már Pál apostolnál világos bepillantást kapunk ebbe a kettős szembeállításba. Pál azt hirdeti, ami a zsidóknak botránkozás, a pogányoknak pedig bolondság” – írja a keresztények Szentháromságba vetett hitéről Gustaf Aulén, a múlt század nagy svéd teológusa. Valóban, a kereszténység elleni leghevesebb és sok-sok ezer vértanút is magukkal hozó támadások az ókorban a keresztények Szentháromság-hite ellen irányultak. Egyfelől a kereszténység talán legfélelmesebb, leghatalmasabb ellenfelévé vált manicheizmus részéről Kis-Ázsiában és Észak-Afrikában (Augustinus egyházatyának a legtöbb küzdelme éppen a manicheizmus ellen irányult). Másfelől az egyházon belül támadtak a Biblia Szentháromság-hite ellen a legkülönbözőbb, szektás tévtanítások, amelyeknek részletezésére itt nem térhetünk ki. De tudnunk kell azt, hogy a Niceai-Konstantinápolyi Hitvallás, majd az Athanasiusról elnevezett Hitvallás éppen ezektől a Szentháromság-tagadó, belső tévtanításoktól védelmezték az első századok keresztény gyülekezeteit. Az újkorban, annak első századaiban újra megjelent a nyugati kereszténységben a Szentháromság-hit elleni támadás. Az unitarizmus különféle irányzatai a Szentírással szemben egyedül a mennyei Atyát vallják Istennek. Szerintük a Názáreti Jézus a legtökéletesebb ember volt, aki kereszthalált halt Istenbe vetett hitéért, és csupán emiatt nevezték „Isten Fiának”. Szerintük a Szentlélek nem külön személy Istenben, hanem csupán Isten láthatatlan, bennünk munkálkodó Lelke. Komoly, hívő életük miatt az unitáriusok sok követőre találtak ugyan Európában és Észak-Amerikában, de emiatt a Szentírás igéjével való szembehe-lyezkedésük miatt az ökumenikus világ-mozgalom nem tudta befogadni őket tagjai közé. Ugyanakkor fontos ma is hallgatnunk Luther reformátor-társának, a bölcs és szelíd Melanchthonnak, az Ágostai Hitvallás megfogalmazójának és az első evangélikus dogmatika szerzőjének (Loci communes, 1521) komoly figyelmeztetésére mind teológiánkban, mind igehirdetésünkben és személyes életünkben: „Isten létezésének titkait sokkal inkább imádjuk, mint kikutatni próbáljuk”. Isten létének titka legyen sokkal inkább hitünk, imádságaink és végső reménységünk tárgya, tartalma, mint régi és újabb teológiai irányzatok egymással való vitája efölött a legcsodálatosabb titok fölött!

(Folytatjuk: A Teremtő és a teremtett világ)

Dr. Nagy Gyula (nyug. evang. püspök, Budapest)

::Nyomtatható változat::