Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Visszhang

Globalizálódó világunkban és az EU-csatlakozás után is egyre több fórum hangoztatja az önazonosság, az identitás fontosságát. Történelmi tapasztalat, hogy az elrabolt kis gyermekből nevelt janicsárokat eredményesen lehetett bevetni a csatában saját népük ellen.

Ez is tény, hogy a népe történelmét nem ismerő nemzedék eredményesebben manipulálható, mint a múltjában gyökerező. A liturgiai reformmal, az „új” istentiszteleti renddel kapcsolatban éppen az a leghangsúlyosabb, hogy az ősihez, az eredetihez legközelebb állóhoz szeretnénk ezt igazítani. Gyökereket keresünk az Ószöve-ségben, az Újszövetségben, a Deutsche Messé-ben. Szeretnék itt most hosszabban időzni a gyökér fogalmánál. Egy fa, például a dió, az első években több méteres mélybe, egészen a talajban mozgó vízig növeszti főgyökerét. Ez biztosítja stabilitását és életének alapját. Fordítsuk ezt most át az istentisztelet fogalmára! Istennek és népének találkozása ez, melyben ő megszólítja gyermekeit, azok pedig felelnek neki. Ez a főgyökér, az alap. Ebben teljesen egyetértünk. A reform a „hogyan”-t érinti. Most ismét visszatérek a fához. A főgyökér mellett elágazó mellék- és hajszálgyökerek hálózzák be a talajt a fa életében folyton növekedve. Életfontosságú feladat a másodlagos gyökereké! A keresztyén istentisztelet a zsidó istentiszteletből fejlődött tovább átvéve zsoltárokat, himnuszokat, betartva az imádság óráit, kezdetben még a szombatot is, hirdetve a próféciák beteljesedését a szem- és fültanúk bizonyságtételével. Fontos volt számukra a zsidó gyökér, ezen építkeztek tovább. A reformáció népe átvette a középkori istentiszteleti formát, de a Deutsche Messé-ben középpontba állította az igét, az igehirdetést és az úrvacsorát, annak áldozati jellege nélkül. Fontos volt a középkori gyökér, ezen építkeztek tovább. Mi történik azonban a fával, ha gyökérzetének egy részét elveszti? Elvágják, vagy aszályban kiszárad. Ha él a főgyökér, képes új mellékgyökereket növeszteni. Az ellenreformáció idején elvesztettük templomainkat. A patécsfalú, magtártípusú oratóriumok (imaházak) torony, harang és orgona nélkül váltak eleink számára Isten házává. Egyszerű szőttes oltárterítő, cserép szent-edények volt a felszerelés. Az elüldözött lelkészek és tanítók helyébe lépő prédikátorok új istentiszteleti formát voltak kénytelenek használni. Új gyökerek fejlődtek az elpusztultak helyébe. Mégis! Élt tovább az egyház! Most már magyar evangélikusságunk történetében az ellenreformáció utáni istentiszteleti forma gyökeresedett meg. Igaz, másodlagos gyökér, de tápláló, éltető elem! A gyökérhez való ragaszkodás életösztön. Ezért értem azokat, akik a „régi, megszokott”-hoz ragaszkodnak. Ez nemcsak kényelmi szempont, hanem mert drágának, értékesnek tartjuk, amit szüleinktől, nagyszüleinktől vettünk át. 1946-ban, amikor teljes létbizonytalanságban megtapasztaltuk Isten megtartó sz-retetét, naponta tartottunk otthon liturgikus házi istentiszteletet esténként. Édesapám egy német agendából fordította magyarra. Ebben ő mint lelkész, és édesanyámmal mi, a gyermekek mint gyülekezet vettünk részt énekkel is, szövegmondással is. Akkor tanultam meg szóról szóra a Níceai hitvallást. Ez az istentiszteleti forma – mivel a szülői házból kapott drága örökség – számomra nem idegen. Szeretném és kívánom, hogy amikor a régi gyökerekhez szeretnénk visszatalálni, ne vágjuk el a „másodlagos”, de a múltban életet adó gyökereket, hanem növesszük tovább! Fehér Károlynak a Dunántúli Harangszó januári számában leírt mondatát hadd idézzem nem kijelentő, hanem felszólító formában: „...ha kis lépésekben is, éljünk a rejtőzködő gazdagság megismertetésével” úgy, hogy el tudják fogadni gyülekezeteink, és épüljön általa is Jézus Krisztus egyháza.

Asbóth Lászlóné (gyülekezeti tag, Sopron)

Regionális hozzárendelés: Soproni Evangélikus Egyházközség