Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Lelki táplálék

A nagykanizsai gyülekezeti otthon bejárata

Emberi világunknak egyre sűrűsödő gondjai között, sőt már-már egyre inkább kilátástalanabbnak tűnő kaotikus lelkiállapotában Isten igéje szólít meg elcsendesedésre. Elcsendesedésre, mert tudja, hogy nyugtalan a mi szívünk, és mindaddig az marad, amíg nem rendeződnek életünk nagy kérdései, amíg őhozzá nem megyünk.

A böjti időszak mindig a megtérés ideje, a megtérésre való felhívás alkalma. Megtérni Istenhez! De hogyan? – kérdez vissza gyakran az ember. Amikor Jakab apostol levelében az életünk nagy kihívásairól, próbatételeiről, kísértéseiről beszél, akkor annak először is a pozitív oldalát emeli ki. Így írja: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.” (12. v.) Sőt, a levél elején, a 2. versben így írja: „Teljes örömnek tartsátok testvéreim, amikor különféle kísértésbe estek.” – Talán ellentmondónak látszik, hogy örömről, boldog emberről beszél az apostol akkor, amikor az embernek semmi oka nem lenne erre. Hiszen a kísértés, az élet különféle kihívásai sem a levélíró korában, sem ma nem valami kellemes, üde „vizsgáztatást” jelent, hanem üldözöttséget, talán betegséget, lelkiismereti kínokat, emberi kapcsolatokban próbára tett döntéseket. És ezek úgy tűnnek első látásra, hogy a legnagyobb, legnehezebb kihívásaink, amelyek feszültséget teremtenek gondolkodásunkban. Most mégis ezek a feszültségek hívják fel figyelmünket a lényegre: a próbát kiálló nyeri el az élet koronáját. Jakab apostol szeretné helyére tenni gondolatainkat, amikor így folytatja: „Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki a saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz. Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim!” (13-16. v.) Amint érzékeljük is, a levél szerzője a kísértések eredetére, okára akar választ adni. Arra a kérdésre, amely napjainkig az ember kérdése maradt, örök kérdés: miért vannak próbák, kísértések, miért nem olyan egyszerű Isten és ember kapcsolata? Hogyha az Isten szereti az embert, akkor óvja meg minden rossztól, gonosztól! – Természetesen ez a kérdés azok számára, akik az egész Isten-ügyet ennyire elméleti szinten, szellemi, értelmi fokon akarják megélni. Ezen a ponton azonban sokszor ugyanannak az eseménynek, történésnek két megvilágítását vehetjük észre: van, aki számára próbatétel egy-egy nehéz élethelyzet, döntési szituáció. Van, aki számára kísértés, vagyis bűnre csábítás. Ez teljesen attól függ, hogy közelebb vagy távolabb kerül az ember a Teremtőjéhez. Tény az, hogy a kísértés gyökere bennünk van. Az ember maga felelős a tetteiért, és nem tolhatja a felelősséget másra azon a címen, hogy kísértésbe hoztak, és nem háríthatja a felelősséget Istenre sem. Az Isten szent, ő felette áll a gonosznak. A gonosz őt meg nem környékezheti, éppen ezért ő csak jót akar adni. Tehát a kísértésben nem Isten ellen kell harcolnunk, hanem a bűn ellen. Mindenkit kísért és édesget a saját vágya és kívánsága. A vágy, a kívánság, amely szenvedéllyé erősödhet, és az embert kísérti rosszra, bűnre, Isten és felebarát elleni vétkezésre. A becsvágy, kevélység, irigység, a birtoklás vágya ugyancsak súlyos vétkezésbe vihetik az embert. Keresztyén ember életében mindezek állandó harcot jelentenek önmagunkkal. De hogyan lehet ebben a küzdelemben győzni önmagunk felett? Sehogyan. Éppen ezért tud pozitívan szólni Jakab apostol a próbatételekről, mert ismerte Jézus Krisztus számunkra kivívott győzelmét. Luther Márton énekére is gondolhatunk, amikor ő így vallja meg: „Erőnk magában mit sem ér, Mi csakhamar elesnénk. De küzd értünk a hős vezér,Kkit Isten rendelt mellénk...” (EÉ 254,2a) Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy a keresztyén ember teljesen tökéletes, és nem csetlő-botló tanítvány. De a kárhozat, az Istentől való elszakadás ott már végleg nem következhet be, ahol van bűnbánat, bűnismeret, imádkozó élet, a Teremtőhöz való ragaszkodás, állhatatosság. Mert az elveszettségének állapotába jutott embert Isten kegyelme őrzi, hogy elsegítse arra a felismerésre, hogy „minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.” (17. v.) Istennek a legdrágább és legegyetemesebb ajándéka Jézus Krisztus az embervilág számára. Őáltala lehetünk igazán bizonyosak abban, hogy Istenben csakugyan nincsen változás; Isten szeretete nem olyan, mint az emberi szeretet, amely alá van vetve hangulatunk és egyéb testi-lelki adottságaink forgandóságának. Az emberi szeretet a csalódások hatására néha ellenkezőjére fordul és gyűlöletbe csap át, a megkeseredett és kihűlt szív nem tud már szeretni. Mindez Istennél nem így van. Istennél nincs változás. Isten tökéletes, legdrágább ajándéka Jézus Krisztus, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. „Az ő akarata szült (újjá) minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek.” (18. v.) A zsenge, az érkező tavasz első kedves üzenete a tél mély alvásából, a természet éledése. Valami friss íz, örömhír, jó újság, amire mindenki arca felderül. A zsenge vagyis mintadarab, amin az emberek ízlelhetik Isten jóságát, szeretetét. Csodálatos feladat ez a ma élő gyülekezet számára. Hirdetni szavunkkal, életünkkel Isten irántunk megnyilvánuló kegyelmét, szeretetét. A kérdés mindig az, hogy tudjuk-e, merjük-e rábízni magunkat. Merjük-e Atyánkhoz vinni vágyainkat, kívánságainkat és hibáinkat, vétkeinket is. Mert az egész próbatétel, kísértéskérdés itt dől el. Boldog az az ember, akinek van kihez odavinni kételyeit, kérdéseit, fájdalmait, kudarcait. Mert a próbatétel, kísértés célja soha nem önmagában a magasabb erkölcsi szint elérése vagy megfelelés egy vágy nélküli, kívánságmentes élet-elvárásnak, hanem mindig az Isten felé való közeledésem vagy távolodásom elősegítése. Ismerve azt, hogy Jézus Krisztus ugyanúgy megkísértetett, ugyanúgy voltak vágyai, de életének döntéseit mindig is Atyjával harcolta ki és küzdötte meg. Mi legyünk ebben is követői. Tudván azt, hogy van Megváltónk, élő Urunk, győzelmes Krisztusunk!

Vajda István (ev. lelkész, Ajka)

Regionális hozzárendelés: Ajkai Evangélikus Egyházközség