Archívum
Rovatoló
Keresés
Vonalvég
DH logo
Legfrissebb
Előfizetés
Egyházkerület
Evangélikus honlap

Rovatoló
Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Hírek
Egyházkerületünkben történt
Lelki táplálék
Igehirdetések, áhitatok, meditációk
Fáklyafény
"Szent igédnek fáklyafénye" - gondolatok az egyházi esztendő heti igéiről
Aktuális
Az eltelt hónap aktuális témája
Egyháztörténet
Válogatás egyházkerületünk múltjából
Iskoláink
Beszámolók oktatási intézményeink életéből
Megkérdeztük
Interjú érdekes emberekkel aktuális témákról
Könyvbemutató
Egyházkerületi és egyéb fontos kiadványok bemutatása
Gyermekoldal
Rejtvények, gyerekírások, gyerekrajzok
Versek
Irodalmi illusztrációk
Egyéb
Minden más
Visszhang
Szerkesztői üzenetek, levelek, reagálások
Pályázatok
Egyházkerületi pályázatok, díjak
Arcképcsarnok
Ismert lelkészek és nem-lelkészek
Evangélikus Egyház - Online újságok - Dunántúli Harangszó - Archívum - 2005 - 3 - Építkezzünk, de miből és hogyan?

Egyéb

Építkezzünk, de miből és hogyan?

E kérdés a családok és a közösségek életében gyakran kerül elő. Egyházunk életében kevesebb nyilvánosságot kap, talán mert a lelki építkezés valóban fontosabb, de talán azért is, mert a válaszadás nem egyszerű.

Régen egyszerűbb volt. 100 éve még voltak olyan „kegyurak”, akik falujuk templomépítését jórészt a maguk vagyonából állták. Vagy a városokban voltak olyan jómódú polgárok, akik bőven és versengve áldoztak ilyen célra. (Pl. Szombathelyen egy téglagyáros ingyen adta a téglát a toronyhoz, de közölte, hogy 48 m magas legyen, emlékeztetvén az 1848-as eseményekre.) A második világháború után az én falumban, Szergényben át kellett építeni a templomot. A családok gyakran havi jövedelmüknek megfelelő összeget adtak a gyűjtéskor. De volt, ahol a lelkész terményt gyűjtött, és a piacon „árulták” a templomra valót. Azután a szocializmus felőrölte a falvakat, és szétrobbantotta a városi egyházfenntartó gyülekezeteket. A mi falunk népessége kevesebb, mint fele a háború utáninak, és jórészt elöregedett. Városba költözött a falu népe, ahol vagy oda sem talált a templomhoz, vagy ha igen, anyagi ereje messze elmaradt a régi téglagyárosokétól. Egyházunk évtizedeken át örült, hogy élt. Igaz, volt idő, amikor a szegénységet lelki ébredés és az elnyomottak szolidaritása jól ellensúlyozta. Rendszeres volt a szeretetotthonokba való élelmiszergyűjtés. Nemcsak falun, városon is. Az építkezésekhez meg segélyeket kaptunk a német testvéregyháztól, amelyet még ki kellett egészíteni helyi anyaggal és munkával. Igaz, a támogatás néha túlzottan is az egyházpolitika eszközévé vált, de mégiscsak épültek vagy megújultak belőle megmaradt templomaink, parókiáink. A nagy változást a 90-es évek hozták. A magyar gazdaság összeomlása kikényszerített olyan változásokat, amelyekről nem is álmodtunk. Egyházunk visszakapott iskolákat, gyülekezeti termeket, másutt kárpótlási összegeket. Országos és külföldi támogatásokból jelentős építési, tatarozási munkák indultak meg, amelyeket most már az önkormányzatok is támogattak. Új templomok, szeretetházak épültek jelentős ráfordítással és jó minőségben. A régi kisebb templomokra viszont kevesebbet fordítottunk, így azok gyakran avultabbak, mint a környező lakóházak. Közben gyülekezeteink is mintha elkényelmesedtek volna. Minek gyűjteni, ha úgyis kapunk? Lehet, hogy városban nem is ismerjük eléggé egymást, ezért nehezebb az összefogás. Falun a közös elhatározás és a közös munka természetesebb. (Az is igaz, hogy egy felújítás nem olyan népszerű, mint újat építeni.) Az utóbbi években az állam is nyújtott támogatást bizonyos kijelölt feladatokhoz (lelkészlakás felújítása, számítástechnika stb.). Ez a pályázati rendszer azonban nem a szükséglet szerint differenciál, hanem a cél és az önrész vállalása szerint. (Egyházunk az önrészt sok esetben átvállalja, így a gyülekezet szinte ajándékként kapja a támogatást.) Úgy tűnik azonban, több a pályázat, mint a reális lehetőség. Ha gazdagok lennénk, akkor is fennállna a dilemma: újat építsünk-e ott, ahova átköltöznek az evangélikusok, vagy ragaszkodjunk műemlék templomaink fenntartásához ott is, ahol elfogy a gyülekezet? Tartok tőle, hogy pár évig egyikre sem lesz mód, mert anyagi lehetőségeink ismét korlátozottabbá váltak. Miért? - Lassan véget ér a kárpótlásokból kapott (és váratlan) anyagi fellendülés. - A rendszerváltás után „helyezkedő”, de talán csak érdek-keresztény újgazdagok rájöttek, hogy a kereszténység ma is kisebbség. (Szavazat-szerzésre és politikai reklám céljából inkább provokálni érdemes, mint támogatni.) - Külföldi támogatóink más – valóban üldözött – evangélikus egyházak felé fordulnak. Jogos igény, hogyha szabadok vagyunk, álljunk meg a saját lábunkon. Nem lehetünk örökké segélyezettek. - Országos pénzügyi forrásból egyre többet kell az inflációtól és más állami intézkedésektől szorongatott intézményeinkre és a fizetésekre fordítani, így kevesebb marad az építésre, felújításra. (Országosan és több forrásból együtt pár százmillió forint, amit egyetlen nagyobb intézményre el lehetne költeni.) Azért, hogy szerény lehetőségeinkkel jól gazdálkodjunk, az országos egyház szabályozta a beruházások, felújítások rendszerét. A legfontosabb változásokat a 2/2004 (VI: 4.) sz. országos szabályrendelet rögzíti. Eszerint csak a szolgálati út betartásával lehet központi támogatást kapni. Előbb az egyházmegyék, majd az egyházkerületek mérlegelik a kérelmeket. Elsőbbséget élveznek az életveszély elhárítására irányuló munkák, majd a szabályzatban felsorolt további szempontok: önrész vállalása, állagmegóvás, hitéleti szempontok, állami támogatási pályázatokhoz önrész biztosítása stb. Ezek mérlegeléséhez azonban több szükséges, mint egy kérelem. Építészeti előkészítő terv, szakvélemény, költségszámítás. Ha nagyon nagy a gond, ezen előkészítő munkákhoz külön is lehet egyházkerületi támogatást kérni. Elhagyni viszont nem lehet a műszaki előkészítést, a tervezést és a műszaki ellenőrzést. Hiszen a hibás felújítás költséges, sok kárt okozhat. Erről egy éve ugyanitt én is írtam bővebben, de minden építkező maga is megtapasztalhatja. Természetesen a szabályozott eljárásrendtől még nem lesz több pénzünk. Legföljebb remélhetjük, hogy igazságosabban lehet elosztani, és szakszerűbben felhasználni. (Az Evangélikus Közlöny 6. évf. 4. számában található presbitériumi határozatok rögzítik az egyházkerületünkben építkezők feladatait. Ugyanezen számban a másik két egyházkerület felügyelője is foglalkozik az építkezők lehetőségeivel és anyagi korlátainkkal.) Még egy változás lesz 2005-ben. Miközben a nagyobb beruházásokra fordítható fedezet 100 milliós nagyságrendben csökkent, a 3 egyházkerület eddig 10 - 10 milliós saját szétosztható gyorssegélye 20 - 20 millióra növekedett. Így a kisebb vagy sürgősebb munkákat „közelebbről” lehet támogatni. A fentiekhez evangélikusként és tapasztalt építésztervezőként néhány javaslatot is tennék: - Komolyan mérje fel minden kis egyházközség a vagyonát. Mi az, amit a visszakapott ingatlanokból valóban használ, és fenn tud tartani? Ha düledező kápolnája van, lehet, hogy le kell bontani, és a jó állagú, fűthető iskolát lehet templomként is használni. Kis falvakban régen is volt iskola-templom egyházunkban. (Műemlék templom persze nem bontható el, de ahhoz van műemléki támogatás.) - Manapság a tőkeerős vállalatok is felszámolják vállalati üdülőiket, továbbképző központjaikat. Amit évente 2-3 hétig használnak csak, az sokba kerül. Ne akarjunk minden üres iskolából újabb és újabb intézményeket létrehozni, inkább a meglévőket becsüljük meg és használjuk. - A fenntartás, üzemeltetés egyre nagyobb gond lesz. (A korszerűnek mondott könnyűszerkezetes épületeknél különösen.) Érdemes is, illő is régi vagy visszakapott épületeinket jó karban tartani, felújítani. A közvagyon is a miénk! (Ausztriában nincs olyan ház, aminek rossz az esőcsatornája és beázik a padlása. A mi kastélyaink ezért mentek tönkre. Bizony néhány templomunk is így járt.) - Az ország és egyházunk szűkülő lehetőségei mellett a gyülekezetek önfenntartása egyre fontosabb. Miközben sok családot sújt a munkanélküliség, ne lehetne társadalmi munkát szervezni? A közös munka, áldozatvállalás a hétköznapokat is megnemesíti. Ez az igazi „önrész” a gyülekezeti munkában, nem az, amit a hivatalok adnak. - És végül bízzunk abban a segítségben, ami valóban fentről jön, magasabbról, mint a napi ügyeskedések és gondok közt gondolnánk.

Vincze Csaba (építészmérnök, Szombathely)

Regionális hozzárendelés: Szombathelyi Evangélikus Egyházközség

 

Keresztény honlapok

Evangélikus Egyház

Keresztény portál

Internetes lelkigondozás

Luther élete

   Legendák

   Luther kora

   Luther életrajza

   Barátai, bizalmasai

   Aktuális

Protestáns honlap

   Egyházak

   Intézmények

   Mérföldkövek

   Panteon

   Szellemi központok

   Művészetek

   Aktualitások


© Magyarországi Evangélikus Egyház,
Internet Munkacsoport, 2002.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster