Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Egyéb

IV. Dietrich Bonhoeffer és Ordass Lajos
az evangélikus szenvedéselhordozás nagy alakjai

A II. világháború befejezése utáni évtizedekben ezek a levelek egy új teológiai eszmélődésnek váltak kiindulópontjaivá. „Wiederstand und Ergebung“ (Ellenállás és engedelmesség) címen adták ki először őket, és 1999-ben elkészült a magyar kiadás is „Börtönlevelek“ címen. Ordass Lajos magyar evangélikus püspök 1948 augusztusától 1956 októberéig volt első ízben hivatásától elzárva, és közben közel két évet töltött „gazdasági bűncselekménnyel“ vádolva az ítélethirdetést követően két magyarországi börtönben. Ő viszont 1955 böjtjén írta meg „A keresztfa tövében“ című meditációs kötetét. A mű érdekessége az, hogy 1958-ban jelent meg először Amerikában angolul (1.) , a magyar kiadás pedig csak 1989-ben. (2). Amíg Bonhoeffer szüleivel, barátaival – a legtöbbet Eberhard Bethgevel –, menyasszonyával beszélget, addig Ordass Lajos Jézus Krisztussal magával. Ordass tehát imádkozik, miközben végighalad Jézus Krisztus szenvedéstörténetén. A beszélgetések, illetve Ordass imái azonban sok ponton egybecsengnek, máshol viszont kiegészítik egymást. Amiben a legnagyobb egybecsengés van, az a személyesség. Egy fiatal és egy középkorú Krisztus-tanítvány valllomásai kerülnek rajtuk keresztül elénk. Mind Bonhoeffer, mind Ordass Lajos egészen konkrétan foglalkozik a velük történt dolgokkal – egy jobb, illetve baloldali diktatúra által történt lehetetlenné tételükkel –, viszont egyéni passiótörténeteik egy pillanatra sem szakadnak el a nagy passiótól, Jézus szenvedéstörténetétől. Mindketten éberen figyelik világuk – egyházi és világi világuk – aktuális állapotát, a benne lévő egyének és közösségek bűneit, annak következményeit és a lehetséges megoldásokat. Abban is egyek, hogy akár a személy vagy struktúra, egyház vagy világ bűneiről és ennek következményeként szenvedésekről, illetve szenvedtetésről beszélnek, ezt minden esetben a „kis és nagy remény“ hangján teszik, úgy saját maguk, mint más összefüggésekben. Önmagukról szóló beszédeik így válnak mindenkiről, mindenről és mindenkihez szóló beszédekké. Bonhoeffer passiója elején és végén is hitvallásszerűen fogalmazza meg: „Hiszem, hogy Isten mindenből, még a legrosszabból is jót tud és akar kihozni…Hiszem, hogy Isten minden bajban annyi ellenálló erőt ád,amennyire szükségünk van…Ennek a hitnek a jövőtől való minden rettegésünket le kell győznie…Hiszem, hogy vétkeink és tévedéseink sem hiábavalóak, s hogy Istennek azokkal sincs nehezebb dolga, mint vélt jócselekedeteinkkel“ (3.) Az utolsó feljegyzett szava, melyet társaitól való búcsújakor mondott egybecseng ezekkel a mondatokkal: „Ez a vég számomra az élet kezdete.“ (4.) Ordass a maga Jézus Krisztussal folytatott beszélgetéseiben többször tekint vissza, ugyanakkor egy köszönettel zárja mondanivalóját. A visszatekintésben a II. világháború előtti keresztyénségre – benne konkrétan saját egyháza, de általában a korra és benne a keresztyén egyházak működésére –célozva mond ki egy igazságot. Mivel műve folyamán ez a kérdés újra meg újra felmerül benne, azért is fontos beszélnie erről. Ordass így fogalmaz: „Most látom világosan, hogy ez a mi keresztyénségünk, amelyre olyan nagyon büszkék voltunk, a nagypénteken innen álló keresztyénség volt. Alkalmatlan arra, hogy vele megálljunk.“ (5.) Egy másik helyen még konkrétabban nyúl vissza az elmúlt korszakhoz, amikor így vall: „Közéletünk nem volt tiszta beszédű akkor sem, amikor országunkat keresztyén országnak szerettük volna nevezni. Nyilván ez volt az oka annak a sok emberhez méltatlan jelenségnek is, amely miatt azt a multat sem látjuk verőfényesnek. Ez volt az oka annak, hogy sokszor bűnbánattal sajog a szívünk, ha akkori emlékeinkre visszatekintünk. De te azt is tudod…, hogy akkori világunkban volt őszinte odaadás és szeretet is irántad. Ha annyi nem is, amennyit keresztyén társadalomtól el lehet várni.“(6.) Az utolsó mondatai Ordass Jézus Krisztushoz szóló imájának pedig a köszönet szavai azért, hogy a vele történtek következményeként megszületett benne egy olyan békesség, amely már összetörhetetlen. „Ma az életemet hasonlítani tudom a nagy tenger vizéhez. A külső világ orkánjai és a belső töprengő kérdések fölszántják. Néha még vihart is támasztanak. Ilyenkor gondolataim szegényes sajkáját erősen hányják-vetik a hullámok. De a mélyben, a mélyben – ott csönd van. Oda nem ér a vihar. Ott békesség van. A te békességed, URAM! Ezt most is örökké köszönöm.“ (7.)

Böröcz Enikő (ev. lelkész, az országos ev. levéltár munkatársa)