|
Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Dunántúli Harangszó
- Archívum
- 2005
- 3
- vitéz Kapi Béla ny. honvéd alezredest, néhai Kapi Béla püspök fiát
Megkérdeztük
vitéz Kapi Béla ny. honvéd alezredest, néhai Kapi Béla püspök fiát
Milyen emlékeket őriz édesapjáról?
Édesapám drága jó lélek volt, mindig hálás szívvel gondolok rá. Következetes keménységgel, igazságosan nevelt. Szokása szerint úgy csókolt meg bennünket, hogy két kezébe fogta arcunkat. Szerette a szépet és a jót. Hihetetlen memóriával áldotta meg az Isten. Ha bármilyen könyvről volt szó, azonnal tudta, hogy a könyvtárában hol találja, és hozzá tudott szólni bármilyen témához.
Egyszer egy vidéki előadáson nem érkezett meg az előadó, mert a kocsija meghibásodott. Édesapám bejelentette, hogy akkor ő fogja az előadást a meghirdetett témáról megtartani. A jelenlévőktől tudjuk, hogy nagyszerű előadást rögtönzött olyan stílusban, amilyen csak neki volt. Más alkalommal azon csodálkoztak, hogy egész napon át tartó tanácskozás végén sok felszólalónak egyenként válaszolt a hozzászólására anélkül, hogy jegyzetet készített volna.
Édesapám pontos napirend szerint élt. 5 órakor kelt, l-2 órát jó tempóban sétált. 8 órakor már az íróasztalánál ült. Ez akkor is úgy volt, amikor a 35 éves Dódi lánya temetése után hazaérkezett, fegyelmezetten végezte tovább a munkáját. Amilyen példamutatóan élt, olyan fegyelmezetten dolgozott, és ezt követelte meg munkatársaitól és lelkésztársaitól is. Lelkészeit „édes fiam”-nak szólította. Ha délelőtt akár lelkész, akár tanító hivatalos megbeszélésre érkezett hozzá, akkor kiszólt édesanyámnak, hogy drágám, ennyivel több terítéket tegyenek az asztalra. Sok bölcs döntés született a fehér asztal mellett.
Én 10 éves koromban elkerültem a szülői háztól, és Budapesten folytattam tanulmányaimat, így kapcsolatunk ritkább alkalmakra korlátozódott. Hazaérkezésemkor édesapám belém karolt, és a dolgozószobába mentünk beszélgetni. Így gondjaimat és problémáimat beszéltük meg, ő bölcsen és szeretettel elmondta a véleményét, és sok nehézségen segített át. A távolság csak szeretetem mélységét fokozta, és szüleimhez való hűségemet növelte. Édesanyám mindig mint őrző angyal állt fölöttem, a ritka együttléteknek minden percét kihasználtuk. Az este a családé volt, áhítat után csendes, meghitt beszélgetések közben sokszor megcsillogtatta humorát. Mikor egyszer szabadságra jöttem a katonaiskolából, édesanyám kedvenc ebédemet készítette. Miután pár rántott hús eltűnt a tálból, és a finom süteményt is megettük, imádkozásra került a sor. Édesapám a kezét szeretettel a kezemre tette, és mosolyogva megszólalt: Öcsikém, te még egyszer imádkozzál, mert kétszer annyit ettél, mint más.
Húszéves győri szolgálata idején munkatársai közül három püspök, egy teológiai tanár és több kiváló lelkész került ki.
Édesanyámat hűséggel ápolta, pedig maga is ápolásra szorult. A nagy püspöki lakásból a szeretetház két szobájába költöztek, s ezt természetesnek vették. Jóságos diakonisszák segítették őket, mikor gyengült erejük. 6 gyermekük távol élt tőlük, de egyikünk sem rendelkezett olyan lakással, hogy az elhelyezésük biztosítva lehessen.
Édesanyám 1954-ben, édesapám 1957-ben hunyta le szemét a győri szeretetház I. emeleti szobájában. Isten hűséges szolgája volt egész életén át, alakja példa lehet a mai világban is!
Menyes Gyula (püspöki titkár, Győr)
|
)