Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Lelki táplálék

Hozzászólás a cikkhez

“Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent.” (Lk 24, 50-53)

Lukács az egyetlen az evangélisták között, aki a mennybemenetel misztériumát úgy írja le, ahogyan az az emberi tapasztalás számára megfigyelhető volt, ahogyan azt a jelenlévők szemeikkel láthatták. A mennybemenetelnek csak a kiindulópontja volt látható, a végpont már a másik világhoz tartozik, ahová mi még most nem tekinthetünk be. De tudhatjuk azt, hogy az a másik világ nincs tőlünk elzárva, mert ahogyan megnyílt Jézus előtt, úgy reménységünk szerint előttünk is megnyílik majd, és bemehetünk oda az Atyához, akinél Jézus Krisztus elkészítette számunkra a helyet. Egykor Ádám és Éva előtt bezárult az Éden kapuja, s azóta mi is, az első emberpár bűnös utódai csak bolyongunk ezen a világon, keressük az elveszett Paradicsomot. Pedig Jézus Krisztus nyilvánvalóvá tette számunkra, hogy itt a földön csak átmeneti szállásunk van, az igazi, örök szállásunk az Atyánál lesz, s meg is mutatta számunkra az utat oda, amikor felvitetett a mennybe. Ezért énekelhetjük hittel és reménységgel mennybemenetel ünnepén ezt a szép énekünket: „Mi Urunk Jézus mennybe tért. Dicsérjük, áldjuk nagy nevét!” (EÉ 226), és bizakodunk abban, hogy számunkra is elkészíttetett a hely Istenünknél. Menybemenetel ünnepe húsvét ünnepe után a negyvenedik napon van, s ezután tíz nap múlva következik pünkösd ünnepe. Úgy szoktunk beszélni ezekről az ünnepekről, mintha külön-külön ünnepek lennének, pedig régen ezeket mint az egységes húsvéti idő napjait ünnepelték. Hiszen ezek a napok az üdvösség rendjét jelenítik meg és mutatják meg számunkra, amely egységes folyamat Jézus kereszthalálától és feltámadásától mennybemeneteléig és a Szentlélek elküldéséig. Régi hagyománya az a keresztény egyháznak, hogy a húsvéti gyertya ég a húsvéti ünnep egész idejében, vagyis egészen pünkösdig. A húsvéti gyertya fényében ünnepeljük az egyetlen húsvéti eseményt, amelynek része a mennybemenetel és pünkösd is. Mert a húsvéti hit világítja be Jézus Krisztus egyháza és annak minden tagja életét. Csak a húsvéti hittel nézve láthatjuk meg, hogy a mennybemenetel és a Szentlélek elküldése olyan jelek számunkra, amelyek irányt mutatnak, hol találhatjuk meg üdvösségünket: Jézusnál, aki felment az Atyához, és aki elküldte a Szentlelket, aki megerősít bennünket. Ez a mi hitünk, ebben a hitben él a keresztény egyház, és erről a hitünkről teszünk személy szerint is tanúbizonyságot minden alkalommal, amikor elmondjuk az Apostoli hitvallást. A hitvallás hitágazataiban az üdvtörténet eseményeit elevenítjük fel: azt, ami megtörtént, és azt, ami reménységünk szerint ezután fog megtörténni. Ebben az üdvtörténeti menetrendben fordulópont a mennybemenetel: „…fölment a mennybe” – mondjuk a hitvallásban, és ami ezután következik, jelen idejű: „…ott ül a mindenható Atya Isten jobbján…”. Ezért van értelme és értéke az életünknek, mert Jézus feltámadt és él! Ma, amikor nem munkaszüneti nap mennybemenetel ünnepe, kevesek ünnepe lett, hiszen hétköznap délelőtt csak néhányan érnek rá elmenni az istentiszteletre. Pedig régen – vagy nem is olyan régen! – nagy ünnep, sokak ünnepe volt, mert sok gyülekezetben ezen a napon tartották a konfirmációt. (Áldozócsütörtöknek is nevezik római katolikus testvéreink, mert a húsvéti ünnepkörben kötelező gyónásnak és áldozásnak az utolsó napja ez. – a szerk.) S bár ez a gyakorlat mára megszűnt, mégis tekinthetjük ezt a napot, a mennybemenetel ünnepét „egyéni konfirmációnak”. Isten segítségével konfirmálhatjuk, vagyis megerősíthetjük magunkat abban a hitben és reménységben, hogy a mi életünket is az élő és ható Krisztus élteti és tartja meg az örök élet reménységében. Isten adjon erőt mindannyiunknak ahhoz, hogy e hitben meg tudjunk maradni! Ámen.

Dr. Labossáné Sánta Anikó (ev. lelkész, Lajoskomárom)

Regionális hozzárendelés: Lajoskomáromi Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::