Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Lelki táplálék

Ökumenikus vadászkápolna Csákvár határában

Az evangéliumok párbeszédeit olvasva felfedezhetjük, hogy Jézus néha kíváncsi a tanítványainak véleményére. Az egykor így feltett kérdés viszont minden kor tanítványaihoz szól. „Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy-e el megkeresni azt, amelyik tévelyeg?”

Azt ma már nem érthetjük, hogy mennyire lehetett reális egy ókorban élő pásztor szempontjából, hogy a biztos nyájat őrizetlenül hagyva az eltévedt egyet keresi meg, de az biztos, hogy a mi szempontunkból nem ilyen egyszerű a válasz. Jézus azt mondja, hogy az ő mérlegén az elveszett egy nagyobb hangsúlyt kap, mint a biztonságban meglévő kilencvenkilenc. Azt hiszem, nem vagyok egyedül, aki azt mondja erre, hogy nem lehet mindent ilyen fekete-fehéren szemlélni. Az élet sokkal bonyolultabb, mint Jézus válasza. És ha nem akarjuk megsérteni Jézust, legfeljebb azt válaszolhatjuk kérdésére, hogy ez attól függ. Példaként Galgóczy Erzsébet egyik novellája jut eszembe, amely jól ábrázolja, hogy milyen kegyetlen tud lenni az a döntés, amikor egy embernek döntenie kell emberi életek felett. A címe Tizenegy több mint három. A történet valamelyik kis bányászvárosban játszódik a 60-as, 70-es években, ahol tűz keletkezik a tárnában. Az egyik bányatérségben tizenegy, a másikban három bányász reked a föld mélyében. Sürgősen el kell dönteni, hogy kiket mentsenek meg, mert csak egy lehetőségük van. Az ügyeletes bányamentő-parancsnok kiadja az utasítást, hogy a légáramlat irányának megváltoztatásával fordítsák meg a tüzet, és inkább három bányász haljon meg, mintsem tizenegy. Az egész cselekményt viszont bonyolítja még az is, hogy ennek a bányamentőnek közismert viszonya van az egyik bányász feleségével, akinek férje felett a „tizenegy több mint három”-mal kimondja a halálos ítéletet. És ezzel önkéntelenül is belesodródik abba a helyzetbe, amibe Dávid király került, aki megkívánta a hettita Uriás feleségét, Betsabét, és úgy szerezte meg magának, hogy férjét egy csatában a biztos elesők közé állította. Ennek az embernek azután nincs maradása a városban, mert a szúrós tekinte-tektől nem tud szabadulni, akik – úgy tűnik – inkább elviselték volna, ha tizenegy hal meg a három helyett. Akkor nem lett volna gyilkos, így viszont igen. Ha tehát Jézus a véleményünkre kíváncsi, akkor elmondhatjuk, hogy az élet nem ilyen egyszerű, és főleg nem úgy, hogy az egy több mint kilencvenkilenc. Túl nagy aránytalanság ez. Most lehetne azt mondani, hogy nekünk ilyen Istenünk van, aki keresi az eltévedtet, jó pásztorként utánamegy az elveszettnek, és visszatereli a nyájba. Isten angyalai pedig örvendeznek a mennyben minden egyes bűnös megtérésén. De ez a történet nem a jó pásztorról, hanem az elveszett juhról szól. Rólunk, akik miatt elveszik az a bizonyos bárányka. Az igeszakaszt összefüggésében vizsgálva láthatjuk, hogy a zsidók és a tanítványok lenézték és megvetették a gyermekeket. Ezzel szemben Jézus a kicsinyeket állította a felnőttek elé példaképül. És ezután hangzik el az elveszett juh példázata. Ilyen értelemben ennek mondanivalója rólunk és hozzánk szól, akikre rá van bízva a jövő nemzedék, gyermekeink sorsa. Nálunk ma nem az a probléma, ami egykor a zsidó-ság szemléletében tükröződött. Ma az a kér-dés, hogy mi, felnőttek, milyen példát muta-tunk abból, hogy a kereszténység, Jézus követése élet és halál kérdése. Látják-e raj-tunk gyermekeink, hogy jó ehhez a nyájhoz tartozni, vagy inkább érdemesebb elkóbo-rolni? Akinek több gyermeke van, az jól érti, hogy miről szól ez a példázat. Egy családban mindig az után a gyermek után kell menni a szülőknek, aki tévúton jár, aki a legjobban rászorul a szülők közelségére, szeretetére, gondviselésére, segítségére. És amikor egy eltévedt gyermek hazatalál, akkor a szülők értelemszerűen jobban örülnek az ő meglét-ének, mint annak a gyermeknek, aki a szülők közelében volt nap mint nap. A tékozló fiú példázata jól jellemzi ezt a képet. Minden gyülekezetünkben halljuk a pa-naszt, hogy a gyermekek eltűnnek a templomból. Higgyük el, a fiatalok azért lesznek igénytelenek, mert nincs előttük igazi példakép, hogy igényesen is lehet élni. Alkalmi sztárokká formált emberek beszélnek a médiában a szeretetről szánalmas módon. De vajon hallanak-e a gyermekeink arról, hogy Jézus annyira szereti őket, hogy az életét adta értük. Hallják-e, hogy nála az egy a legtöbb, a legfontosabb, akihez ő szeretne lehajolni. Így nála az egy valóban több mint a kilencvenkilenc. De ebben az igében nemcsak véleménykérés van, hanem útmutatás is. Jézus egymásra bízott bennünket. Így éljünk, így segítsük egymást üdvösségre! Annak tudatában, hogy ő a jó Pásztor, aki keres minket, és velünk van a világ végezetéig.

Menyes Gyula (ev. lelkész, Győrság)

Regionális hozzárendelés: Gy?rsági Evangélikus Egyházközség