Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Lelki táplálék

Hozzászólás a cikkhez

Az elmúlt hónap igéjében Isten szeretetének erejét a napfelkeltéhez hasonlítja a Bírák könyvének szerzője. Márta hite és szavakban kifejezett hitvallása − Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba − pedig számomra a ragyogó déli napsütést szimbolizálja.

Ugyanis ez a rövidre fogott bizonyságtétel azt jelenti, hogy Isten az ő Fia által viszi végbe szabadító, megváltó művét. A halál minden földi erőt legyőző hatalmával szemben Isten mindeneket újjáteremtő hatalma feszül. Tehát innentől fogva már nem valami törékeny hiszékenység a halál utáni életet feltételezni, hanem nagyon is megalapozott reménység.
Szüleink, házastársunk, gyermekünk, testvérünk elvesztése felett érzett fájdalmunkban hányszor nyílik szánk panaszra. Sokszor és sokan inkább átkot szórnának Istenre. Dehogy jut eszünkbe ilyen bizonyságtétel! (Amikor Márta ezt a hitvallást mondta, testvére, Lázár még a sírban volt!) Ez a magatartás jelzi az igazi hívő magatartást, amely a mi nagyon is lehatárolt emberi viszonyaink között is képes meglátni a Krisztust, a Megváltót. Igen, Márta is panaszkodott: „… Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem…”, de panaszában is hitvallása mutatkozik meg. Hiszi és tudja, hogy amit Jézus kér az Atyától, azt az Atya megadja neki. Nem tudta, hogyan, nem tudta, mikor fog segíteni az Úr, de hitte szilárdan, hogy biztosan segíteni fog. Élete talán legnagyobb fájdalmában, legnehezebb óráiban hangzik ez a diadalmas hitvallás. Vagyis nagyon rövid idő alatt Márta ajkát két hitvallás is elhagyja: egyik a biztos segítség hitvallása, a másik annak a tudata, hogy Jézus az Isten Krisztusa.
Temetések alkalmával mindig szomorúan látom, hogy a gyászolók egyáltalán nem vesznek részt a temetési liturgiában. Nem énekelnek, de gyakran még az Apostoli hitvallást és a Miatyánkot sem mondják együtt a gyülekezettel. Márta és testvére, Mária azért vigasztalódhattak meg, mert minden ellenkező tapasztalatuk ellenére − hiszen meghalt testvérük Lázár − mégis nyitottak tudtak maradni Jézus szempontjainak elfogadására. Ahogy Márta szívén könnyített, hogy kimondhatta, ki az, akitől egyedül segítséget, megértést, elfogadást remélhet, úgy a mi gyásszal, fájdalommal, szomorúsággal teli szívünkön is segít, ha megvalljuk, ki az Úr égen-földön, aki eljött, hogy vállára vegye a mi bűneinket is. Ki az, aki a keserűt megédesíti, a halott hamvakat életre kelti? Krisztus, az Isten Fia, és ha az ő életünkben való jelenlétén fordul meg végső sorsunk, akkor őt mindennél jobban meg kell ismernünk, hogy valamilyen képet alkossunk arról, ami a túlvilágon reánk és szeretteinkre vár.
Hitvallásunk, bizonyságtételünk által Jézussal lépünk kapcsolatba, és maradandó közösség jön létre vele. Maradandó még akkor is, ha a halál az ilyen kapcsolatban élő embereket is utoléri. Tudjuk, és valljuk azonban, hogy sem élet, sem halál nem választ el minket az Isten szeretetétől.
Hiszed-e ezt? Jézus minket is megkérdez. Tudjuk, hogy Márta hogyan válaszolt a feltett kérdésre. Mi mit válaszolunk? Ebben a rohanó időben nincs időm a válaszra. Majd máskor. Később, amikor már nincs a nyakamon a család, a munka terhe. Könnyű volt Mártának akkor szemtől szembe…
Kérlek, Uram, add meg nekünk a hitvallás lélektisztító gyönyörűségét, hogy ne csak akkor valljalak Uramnak, amikor minden rendben zajlik körülöttem, hanem akkor is, amikor a sír sötét mélyére kell tekintenem, amikor életem elbizonytalanodik. Engedd, hogy sziklaszilárd támaszként, ragyogó déli napsütésként éljen szívem mélyén a vallomás: „Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.”

Rostáné Piri Magda (ev. lelkész, Boba)

::Nyomtatható változat::