Rovatoló

Hírek - Lelki táplálék - Fáklyafény - Aktuális - Egyháztörténet - Iskoláink - Megkérdeztük - Könyvbemutató - Gyermekoldal - Versek - Egyéb - Visszhang - Pályázatok - Arcképcsarnok

Egyháztörténet

Hrabowszky György életéről nem sokat tudunk. 1762. március 8-án született Homokbögödén. Középiskoláit Sopronban végezte, majd a wittenbergi és hallei egyetemen készült a lelkészi szolgálatra. Hazajövet csak Dunántúlon: Uraiújfaluban, Várpalotán és Kissomlyón végezte lelkészi szolgálatát. Az anyakönyvi beírásokon kívül ezek a gyülekezetek sem tudnak többet róla. 1803-ban az alsó- veszprémi egyházmegye esperesévé választotta, ami megbecsülését jelzi. 1812-ben azonban erről a tisztéről lemondott. 1828-ban halt meg. Ha meglenne fejfája, rá lenne írva: élt 66 évet. Adatokban ennél többet életéről nem tudunk. Mégis érdemes róla megemlékeznünk több okból is.

Tudunk gyökereiről. A Hrabowszky csa-lád a Trencsén megyei Hrabova községből származik. A név végződése szláv származásra utal. Hogy oda mikor kerültek, nem tudjuk, de onnan már jó régen lehúzódtak a Dunántúlra. „Ároni családként” tartjuk számon őket. Dédapja, Hrabowszky Fülöp volt az első, aki Dunántúlon megjelent. Fertőszentmiklósi tanító, majd söptei lelkész volt (1646–1651 között). Hitvallási irataink aláírásával ő vállalta először evangélikus egyházunkban a szolgálatot. Hrabowszky Jakab, György nagyapja kuntaplócai tanító, majd tabi lelkész volt. Az ő fia, György édesapja, Hrabowszky Sámuel (1728–1812) téti, majd nemesdömölki lelkész volt, akit 1786-ban püspökké választottak a dunántúli kerületben. A türelmi rendelet utáni korszak püspöke volt, aki a kerület bővülésének örömteli korszakát élhette meg. Az ő fia volt György, akinek élete állomásairól már röviden megemlékeztünk. Négy nemzedéken át evangélikus egyházunk és kerületünk lelkészi szolgálatában álltak a Hrabowszkyak. Tudunk gondolkodásáról, működéséről is. Payr Sándor dunántúli egyháztörténészünk írja róla: „a filantrópizmus első harcosa volt itthon.” A „filantrópia” ismert görög szó, emberszeretetet jelent. Ez a filozófiai és teológiai gondolkozás mintha a pietizmusban – ebben a kegyességi irányzatban – is gyökeredzett volna, de igazából az ezután következő felvilágosodás gyümölcse volt. Németországból indult ez a mozgalom, habár a francia Rousseau-t is „atyjuknak” tartották. A német Johann Bernhard Basedow 1768-ban megjelent műve tűzte célul a korabeli családi és iskolai nevelés reformálását. Sok képviselője volt, azt vallották, hogy az ember alapjában jó, csak „csiszolni” kell. Tessedik Sámuel is ennek az irányzatnak képviselője volt itthon. Hrabowszky György is ezt hozta magával külföldi útjairól, és itthon két szolgálati helyén, Várpalotán és Kissomlyón (de mások szerint Lajoskomáromban is) „alumneumot”, mai szóval kollégiumot alapított szegény diákok számára. Nemcsak a gyermekek, hanem a betegek felé is fordult segítő szeretettel. Tudunk máig megmaradó történetkutatói munkájáról is. 1796. december 1-jén felhívást adott ki, és adatokat kért a dunántúli lelkészek és tanítók életrajzához. Sok más írása mellett nevéhez fűződik az első evangélikus lelkészi névtár: „Papi tükör, avagy a dunántúli evang. conf. superintendencia prédikátorai” (Veszprém, 1806) cím-mel. (Képünkön.) Ez már önmagában is nagy munka volt, és igen sok értékes adatot gyűjtött össze. Mellette azonban jelentős a „Scrinium Antiquitatum” („Régiségek ládája”) több mint 20 kötetes kéziratgyűjteménye a dunántúli egyházkerület történetéről, amiből Payr Sándor is közöl többet az Egyháztörténeti emlékek c. művében, de fennmaradt része a soproni levéltárban is megtalálható. Munkája következtében igen kiterjedt levelezést folytatott, mintegy 2000 kötetes könyvtárat gyűjtött. Emléke legyen ösztönzés, hogy mai gyülekezeteink is megtalálják a szolgálat mai módjait, és lelkesebben töre-kedjünk dunántúli egyházkerületünk történetének kutatá-sára és annak rögzítésére.

Dr. h.c. Keveházi László (ny. ev. lelkész, Kőszeg)