Minden ember egyszeri, megismételhetetlen egyéniség, akinek joga van ahhoz, hogy az emberi méltóságát elismerő tiszteletteljes és törődést közvetitő szakszerű támogatásban és bánásmódban részesüljön a számára problémát okozó élethelyzetben.

Az új környezetbe kerülés - jelen esetben a kórház - rendkivüli mértékben próbára teszi a beteg alkalmazkodó képességét, önfegyelmét, türelmét. A beteggel való találkozáskor sok függ a megfelelő kapcsolatteremtő és kapcsolattartó képességünktől. A látszólag egyszerű feladat valójában nagyon is összetett, és apró mozzanatokból áll. A betegek szempontjából lényeges a személyes kapcsolat felvételének biztosítása, így a megszólítási lehetőség, érdeklődés az egyéni gondok, problémák iránt, figyelmes ügyintézés. Központi kérdésnek a beteg problámáját tekintjük, úgy ahogyan a beteg látja.

A valódi törődés azt jelenti, hogy a beteg problémájára koncentrálva törekszünk a beteg komfortérzésének fokozására. A beteg és az egészségügyi dolgozó között kölcsönös bizalom alakuljon ki, annál hatékonyabb, értékesebb a gyógyítás, az ápolás. A nővér együttérző képességének a feltétele, hogy tudatában legyen annak, hogy a beteg milyen lelki változásokon ment keresztül a betegsége miatt. A beteg és a nővér kapcsolata akkor ideális, ha gyorsan rá tudunk hangolódni a beteg szavak nélküli nyelvezetére, ő is megérti esetleges jelbeszédünket. Ebben nagyon fontos szerepe van annak, hogy viselkedésünk következetes legyen.

A betegség hatása, amelyet az ember betegségélményként él át, megjelenik mind a magatartásában, mind a környezethez való viszonyulásában. A betegségélmény meghatározza a betegséggel szembeni állásfoglalást, befolyásolja a hangulatot, az érzelmeket, a gondolkodást, zavart okozhat az önértékelésben. A tanácstalanság és szorongás még tovább fokozza a betegség nyomában fellépő bizonytalanságot.

A beteg ember magatartása közvetíthet számunkra elkeseredettséget, idegességet, csendes szomorúságot és segítségkeresést is. De találkozunk agresszív beteggel is, a magatartásukban megjelenhet a visszautasítás, barátságtalanság, sőt a modortalanság is. Ez a magatartás a sorsukkal való elégedetlenséggel szorosan összefügg. Az elkeseredett emberek lelki fájdalmukat mutatják meg nekünk. A keserűség hátterében az egészség kedvezőtlen változása, a megszokott környezet elhagyása, és a meglevő szorongás áll.

Személyes kapcsolat kiépítéséhez elengedhetetlenül fontos a kommunikáció, vagyis a beszélgetés. A személyes kapcsolat módot nyújt arra, hogy foglalkozzunk a beteg érzelmi világával, szorongásával, aggodalmaival.

A beteg a nővértől várja a segítséget, a bizonytalanság leküzdése érdekében. A beteg ember tekintetéből kiolvashatjuk félelmét, hangjának reszketése elárulja zaklatottságát, testének görnyedt tartása a kiszolgáltatottság érzését sugallja. A beszélgetés megindítását a későbbi munkában jól szolgálják az első kedvező benyomások, például: barátságos fogadtatás, bemutatkozás, hellyel kínálás, vagy a beteg ágya mellé ülés beszélgetésre. Ezek a lényegtelennek tűnő mozzanatok igen nagy jelentőségűek a betegek számára. A nővér-beteg kapcsolat az őszinteségre épül. A nővér tevékenysége minden időben a kötelező titoktartással járó hivatások körébe tartozik.

Mennyi mindent tehetünk a feszültség feloldása érdekében, ha oda figyelünk a betegre? Észrevehetjük a ránk szegezett tekintetet, meghallhatjuk a beszéd szomorú dallamát. Egy-egy pillantás, mosoly, fejünk biccentése és egyéb apró jelek, láthatatlan és mégis erős szállal fűzhetnek össze bennünket. A beteg felé küldött mosoly napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodóknak.

A visszaküldött hálás mosoly mindennél többet ér. Ez ad erőt, hogy mi is mosolyogva végezzük munkánkat.

Én a szemészeti osztályon dolgozom, ahol a munkán során gyakran találkozom vak és látáscsökkent emberekkel. Az ő célkitűzésük: