Nagybörzsönyi Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Nagybörzsönyi Evangélikus Egyházközség
templomnb
 

Evangéikus templom

   A községben lutheránus templom az 1784-es Türelmi rendelet nyomán épült, mivel azonban az 1843-44-es esz-tendőkben tűzvész dúlt a településen, az ekkor épült templom megsemmisült.
  A fenti események eredményeként adományokból épült 1847-52 közt Belcsák Károly tervei alapján, a Börzsöny-patak partján álló gyülekezeti hely, melyet 1852 szeptember 26-án szentelnek fel. E napot azóta is ünnepli az evangélkus közösség.
  Színes ablaküvegei 1942-ből szár-maznak,   a norvég Gregersen család adományaként.
   Az oltárképet Pesky József festette, tárgya Jézus megjelenése Mária Magdolnának "Ne illes engem" jelenete. Az oltár két oldalán Mózes és Pál apostol szobrai láthatóak. A szószéket Luther Márton fafaragásos szobra díszíti.
    A templom harangjai közül mindkét világháború idején többet elvittek.
    Érdekesség, hogy a II. világháború idején, 1944-ben háborúba vitt haran-got egy budapesti hulladéktelepen találták meg. A hívek 48 óra leforgása alatt annyi vörös- és sárgarezet gyűjtöttek össze, amennyiért kivált-hatták azt. A templom a II. világháború alatt több belövést kapott, ezeket 1947-re javíttották ki.

Társoldalak
Elérhetőségek
falutörténet
Gyülekezet története 1945-től
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster