1%

A nagybörzsönyi evangélikus gyülekezet története

A gyülekezet története a reformációtól 1945-ig

A nagybörzsönyi evangélikus gyülekezet gyökerei a reformáció utáni évekig vezethetők vissza. Áttérésünk idejéről nem rendelkezünk pontos információkkal, de az 1580-as évektől kezdve a Rákóczi-szabadságharc idejéig már több ágostai hitvallású lelkész nevét ismerjük. Feltehető, hogy a hét felvidéki bányavároshoz hasonlóan a gyülekezet itt is egy emberként állt ki a Luther-i tanok mellett. Ennek terjedését és gyakorlását megkönnyítette, hogy a törökök Buda eleste után Hont és Nógrád megyék déli részére is kiterjesztették uralmukat, így meglazult Börzsöny felett a földesúr, az esztergomi érsek fennhatósága. Az bizonyos, hogy a XVII. század végén a helybéli népességnek csupán töredéke, összesen 15 személy katolikus, és 1697-ig a protestánsok használták a mai Bányásztemplomot. Feltehetően ekkor is csak kényszerítés hatására mondtak le róla. Valószínűleg a békés eszközökkel folyó térítés eredménytelensége miatt folyamodott erőszakhoz a katolikus oldal 1702-ben. Ekkor a Börzsönybe vezényelt császári katonaság, és a súlyos fenyegetések hatására 339 fő, azaz csaknem az egész ágostai hitvallású gyülekezet rekatolizált. A katolikus plébánián fennmaradt iratok alapján tudhatjuk, hogy 1702 februárjában 200 fegyveres katonát szállásoltak el a lutheránusok házaiba. Vezetőjük közölte a községi tanáccsal a pozsonyi helytartótanács rendelkezését, hogy „ ... akik a katolikus egyházba vissza nem térnek, azok jószágvesztésre, és a községből való elűzetésre ítéltetnek ...” A község vezetői felkeresték a gyülekezet akkori lelkészét, Roth Jakabot, mitévők legyenek. A lelkész a végzést elolvasva azt kettészakította. E miatt börtönbe (a községháza pincéjébe) került. A politikai helyzet hamarosan megváltozott, 1705-ben, Rákóczi kurucainak érkezésekor ismét evangélikussá lett a lakosság többsége, és néhány éven át, a szabadságharc bukásáig újra ők használhatták a Bányásztemplomot. A katolikus gyülekezet védelmében mindenképpen említést érdemel az, hogy – sajnos – a protestánsok sem tanúsítottak túl nagy türelmet ellenfeleikkel szemben; még 1708 novemberében a kuruc katonák elfogták Langner Ágoston helybéli plébánost, és az egri börtönbe szállították, ahonnan csak kilenc hónap múltán szabadulhatott. Hazatérte, és a császári csapatok győzelme után elűzte Roth Jakab utódját, Hinzel Jánost, és visszafoglalta hívei számára a korábban elfoglalt Bányásztemplomot. A helyi – evangélikus – németség a korban kiemelkedőnek számító kulturális szinttel rendelkezett: A XVI. század végéről származó bortized-jegyzékekből rendelkezünk először a helyi iskolára, ill. iskolamesterre vonatkozó adatokkal. A börzsönyiek írásbeliségét több, a XX. századig fennmaradt régi egyházi témájú könyv is bizonyítja. Szimonidesz Lajos még egy 1563-ból származó német nyelvű Bibliával is találkozott szolgálata idején.

Az 1710 utáni 70 esztendő rendkívüli szenvedéseket rótt a prímási birtokhoz tartozó lutheránusokra. Erdőben, magánházaknál, vagy erdei tisztásokon gyülekeztek össze az ige hallgatására. Halottaikat csak a temető­árokba te­methetik. Évente egyszer családostól felkerekedtek, és Selmecbányán vettek részt a nagypénteki istentiszteleten. Ez a zarándoklás a „kalapos király” uralkodásáig tartott. A II. József-féle türelmi rendelet után, 1784. februárjában választották meg új lelkészüket, Kovács Jánost, akit Csernyánszky János bányai szuperintendens iktatott be hivatalába. 1785. február 2-án pedig újonnan emelt fa templomukat is felszentelhették. Ugyanekkor épült a lelkészlakás is, amely többszöri bővítés és renoválás után ma is áll, és használatban van. 1843. június és 1844. június 7-e között négy ízben volt tűzvész a községben. Sajnos az utolsó szerencsétlenség idején a falu nagyobb része mellett a templom porig égett,az iskolából és a parókiából is csak a kormos falak maradtak.1845- és 1846-ban újjáalakították a lelkészlakást és az iskolát is.1847.október 3-án lerakják az új templom alapjait. Megindul a gyűjtés. A lelkész a gondnokkal együtt, házról-házra járva kéri az adományokat.1849-ben már tető alatt van a templom,de a boltozat és a nyílászárók még hiányoznak.1850-ig a községházán tartottak istentiszteletet,de onnan is el kellett jönniük. Így használatba vették a csupasz templomot. Húsvét hóviharokkal köszöntött be. A huzatos fagyos templomban állva vesz részt az istentiszteleten a gyülekezet. Mindezek ellenére 180-an vettek úrvacsorát. A németországi Gusztáv Adolf Gyámintézet két alkalommal siet a templomát építő gyülekezet segítségére. Elkészül a boltozat, befedik a tornyot. Újabb adományokat adnak a hívek, míg végre befejeződik az építkezés. 1852.szeptember 26-án (Szthg.ü.u.-i .16.vasárnapon) Stromszky Sámuel szuperintendens és Szeberényi János bányakerületi püspök, Székács József és mások jelenlétében történt meg a templomszentelés ünnepi aktusa. Azóta ünnepli meg minden évben a gyülekezet ezt a napot. 1852-es építésű az orgona, amely megsemmisül. 1901-ben a ma is szolgálatban álló orgonát szentelik fel. A reformáció 400 éves jubileumára gyülekezetünk akkori felügyelője, Gregersen Nils aranykelyhet és paténát ajándékoz szeretett egyházközségének. Az I.világháború során -nyilván ágyúöntésre- elvittek 2 harangot a meglévő 3-ból. A harcok elmúltával 1921-ben gyülekezeti adományokból az egy árván maradt harang mellé újakat készíttettek. Emellett a templomot kívül-belül kifestették,a padokat újramázolták és az „elrekvirált” orgonasípokat is újakkal helyettesítették. 1928-ban a hívek adományából toronyórát vásároltak. 1942-ben a Gregersen család -emlékül és hálából- új színes , Róth Miksa által művészien megfestett ólomüvegablakokat ajándékozott templomunkba. Ezek a II.világháborúban több helyen megsérültek, egy közülük szinte teljesen elpusztult. A templomot több találat is érte. A javításokra csak 1947-ben kerülhetett sor 1944-ben a hívek újabb harangjuktól búcsúzhattak, melyet a háborúba vittek.(Később megtalálták egy budapesti hulladéktelepen és 48 óra alatt annyi vörös-és sárgarezet gyűjtöttek össze amennyiért kiválthatták és hazahozathatták.) A II.világháborúban a falu minden épülete megsérült. 3 alkalommal cserélt gazdát a község 5 hónap leforgása alatt. Teljesen kifosztották a csapatok a falu lakosságát. A harcok után csak rövid ideig tartott a béke,hiszen következett a -jórészt evangélikusok – kitelepítése...

A gyülekezet ismert lelkészeinek névsora: Cseh Bálint XVI. század vége, Cseh Éliás 1610, Henselius Marcus 1620-as évek, Wipacher Henrik 1628-1633, Burger Márton 1660-as évek, Hamer János 1666-1673, Fraidin Gottfrid 1673, Roth Jakab , Hinzel János 1707-1709, Kovács Martinyi János 1784-1785, Biszterszky Mályás (1785-1809), Biszterszky József (1809-1819), Pirovszky János (1819-1829), Braxatorisz Károly (1829-1835), Blaschkovics Lajos (1836-1840), Szomora József (1840-1849), Szeberényi János (1849-1853), Kolpaszky Mihály (1853-1904), Mayer Pál (1904-1907), Szimonidesz Lajos (1907-1924), Péter Henrik (1924-1959), Sárkány Tibor (1959-1964), Dedinszky Gyula (1964-1994), Thuránszky István (1994-2000),

Bevezetésül

Lehetetlen lett volna az evangélikus gyülekezet 1950-2000 közötti történetéről írni, ha nem ismernénk az 1945 utáni évek történéseit. Éppen ezért nemcsak az utóbbi 50 esz­tendő históriáját foglalom össze ebben a dolgozatban, hanem az ezt megelőző, II. Világháború utáni 5 éves időszakot is. Olyan jelentős és meghatározó események történtek az említett fél évtizedben, amelyek nyomai, sebei még ma is élnek az idős testvérek emlékezetében, lelkében, és amely történések utódaik életét is döntően befolyásolták.

GYÜLEKEZETÜNK TÖRTÉNETE A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN

A második világháború során Nagybörzsöny, és így gyülekezetünk is súlyos veszteségeket szenvedett. Sok férfi a magyar, mások a német hadseregben szolgált; ez utóbbiak többségét származásuk miatt, kényszerrel, akaratuk ellenére, a magyar csendőrség segítségével sorozták be. Az e miatt bekövetkezett – két lépcsős – kitelepítés főként az evangélikusokat érintette, mivel a falubeli katolikusok közt nagyobb volt a magyarság számaránya. Az 1946-ban, és később, 1948-ban a Nógrád megyei településekre áttelepített, vagyonelkobzásra ítélt 50-60 család túlnyomó többsége gyülekezetünk tagja volt. A kitelepítésnél nem csak a német nemzetiséget vették figyelembe, hanem – az idősek visszaemlékezései szerint – a vagyoni helyzet is fontos szempont volt. Nem egy példa volt rá, hogy olyanok is elvesztették tulajdonukat, akik sem a Volksbundnak, sem az SS-nek nem voltak tagjai, és magukat magyarnak vallották az 1941-es népszámláláskor, viszont tágas, takaros házzal, és több hold földdel rendelkeztek, amire szüksége volt a településre érkező új lakóknak, az akkori Csehszlovákiából, Losonc környékéről magyarságuk miatt elüldözött katolikus családoknak. A gyülekezetet ért csapások sokakban életre szóló sebeket hagytak, volt aki a traumák hatására megnémult, más öngyilkosságot követett el. Amíg a háború előtti időben német és magyar nyelven is prédikáltak, addig 1945 után már csak magyarul szólt az igehirdetés. A háború utáni évek kimondhatatlanul sok nehézséget hoztak a vidéki, mezőgazdaságból élő emberek számára. Az első csapást még a „felszabadító” háború jelentette, amikor is, 1944/45 telén három hónapon keresztül állt a front az Ipoly völgyében, és ezen idő alatt szovjet csapatok állomásoztak a községben, amit teljesen kifosztottak. Az evangélikus templom tornyát megfigyelőállásként használták az orosz katonák, ami így célponttá vált, és egy akna megrongálta északi falát, és az egyik díszes festett üvegablakot. Ekkoriban több offertóriumot is a szovjet hadseregnek kellett felajánlani. Az ötvenes évek folyamán a Nógrádba került börzsönyiek közül szinte mindenki hazatért szülőfalujába, de – főként a fiatalok – helyben nem találtak munkalehetőséget, éppen ezért ismét, – most már végleg – elköltöztek, és a környékbeli városokban telepedtek le. Az erőszakos téeszesítés, padlássöprések és beszolgáltatások is sok testvért késztettek szülőföldje elhagyására. Ily módon a gyülekezet nagy része szétszóratásra került. (1941-ben lélekszámunk még 851 fő, ma már csak 220 felnőtt egyházfenntartót tartunk nyilván.)

A gyülekezet háború utáni történetében az első jelentősebb esemény Péter Henrik lelkipásztornak – közel harminc évi szolgálata elismeréséül – a Nógrád-Hont-Barsi Egyházmegye tiszteletbeli főesperesévé való választása volt 1951 szeptemberében.1952 június 29.-étől azonban – az akkori egyházigazgatási rendezés eredményeképpen – már a Budai Egyházmegyéhez tartozunk. 1952 szeptember 28.-án, Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnapon ünnepelte a gyülekezet temploma száz éves szentelési évfordulóját. Szerény külsőségek közt, de igen nagy örömmel és hálaadással vettek részt a hívek az ünnepi istentiszteleten. 1954 áprilisában a presbitérium elhatározta, hogy először a parókiára, majd a templomba vezetik be a villanyt. A következő év februárjáig már 6879 forint adomány érkezett erre a célra. 1955 január 23.-án a norvég származású Dr. Gregersen Nilset választják a gyülekezet felügyelőjéül, aki egyben patrónusa is volt egyházunknak, de szolgálata csak rövid ideig tartott, mivel egy hónap múltán elhunyt. (Korábban családja adományozta gyülekezetünknek a reformáció négyszázadik évfordulójára az úrvacsorai kegytárgyakat, és 1942-ben templomunk számára a Róth Miksa által megfestett ólom üvegablakokat. Az 1956-os jegyzőkönyvekben a forradalmat meg sem említik, de gyülekezetünk több tagja is részt vett a Hunyadi téren tartott nagy gyűlésen, ahol Soltész István római katolikus plébános kezdte el a Miatyánkot, amibe aztán a hallgatóság is bekapcsolódott. A Mindenszentek ünnepén tartott összejövetelen egyik asszonytestvérünk koszorút helyezett el a Hősök kertjében az ezen napokban elhunyt anyák emlékére. Még ennek az évnek a decemberében közgyűlésünk egyhangúlag elfogadta Túróczy Zoltánt az Északi Evangélikus Egyházkerület püspökéül. Péter Henrik egészsége megromlott, éppen ezért helyettes lelkészként Sárkány Tibor érkezett hozzánk 1958 október 16.-án. A lelkészlakás igen leromlott állapotban volt, éppen ezért ígéretet kaptunk az Országos Egyháztól, hogy a renováláshoz 5000 forint segítséget nyújtanak. 1958 decemberében a presbitérium megállapítja, hogy a templombelső és a torony piszkos, koszos, éppen ezért felújítandó. Az elhatározás megvolt, de a szükséges pénzügyi háttér hiányzott. A presbiterek házról-házra jártak az adományok után aki nem tudott egyszerre fizetni, az havi részletekben is törleszthette önkéntes adományát. A gyülekezet nagy része keserves szegénységben élt, de 1960 tavaszán a templomfelújítási munkák mégis elkezdődtek. A külső munkák után 1960 nyarán a templombelsőt kezdték kifesteni, majd szeptemberében a parókia és a templom tetőzetét újították meg. A szűkös anyagi helyzet abban is kifejezésre jutott, hogy a lelkészlak még jó állapotú cserepeit felhasználták a templomnál. A renoválási munkák 1967 áprilisában fejeződtek be, a műszaki átadás május 5.-én volt. 1969-ben azonban a parókia tetőzetének cserepeit ismét cserélni kellett, a felhasznált anyag gyenge minősége miatt. A munkákat külföldi ismeretlen evangélikus evangélikus testvérek, és a gyülekezeti tagok adományából, valamint harminc ezer forintos központi egyházi támogatásból végezték el. 1958 február nyolcadikán Sárkány Tibor beiktatására került sor, rendkívüli közgyűlés keretében. Péter Henrik lelkészt rossz egészségi állapota miatt nyugdíjazták. Az új lelkész igen fontosnak találta, hogy a gyülekezet felnőtt tagjait is tanítsa, éppen ezért úgynevezett felolvasásokat tartott az igehirdetések után. Az 1958 február 15.-i hirdetőkönyvben ezt olvassuk: „ Az oltáron nyitva áll a Biblia. A nyitott Biblia azt jelképezi, hogy egyházunk és gyülekezetünk Isten igéjéből él. S mint ahogy testünknek szüksége van napi táplálékra, úgy lelkünknek is minden nap Isten igéjéből kell táplálkoznia.„ 1959 június 28.-án a vámosmikolai református imaterem harangjának felszentelésére került sor. Ezen az alkalmon részt vett a nagybörzsönyi lelkész a presbitériummal együtt. A kapcsolat ápolása azért is fontos volt, mivel ez a helyiség a vámosmikolai evangélikusok számára is istentiszteleti helyül szolgálhatott. 1959 szeptember 6.-án Szabó József püspök igehirdetését követően díszközgyűlés keretében a templomszentelési emlékünnepen megemlékeztek a középső harang elkészítésének 100. évfordulójáról, és arról, hogy: „175 éve, hogy hosszú üldöztetés után gyülekezetünk megtarthatta első nyilvános istentiszteletét, és beiktathatta első lelkészét.” Már 1961 januárjában Nagybörzsönyben is érezték az ökumenikus imahét áldásait, éppen ezért Sárkány Tibor lelkész a következőket hirdette: „A protestáns gyülekezetek világszerte január 22-29-ig tartják az idei egyetemes imahetet. Ma, és a hétköznapi istentiszteleteken bekapcsolódunk a keresztyén egységért imádkozók nagy családjába.” Mindezt azért is fontos volt hangsúlyozni, mert a községben évszázadok óta éltek együtt – gyakran ellenségeskedve – a katolikus és az evangélikus hívek. Ekkor történt a későbbiekben kialakult ökumenikus imahét megalapozása. 1961 november 10.-én hosszú betegség után Budapesten elhunyt Péter Henrik gyülekezetünk nyugalmazott esperes-lelkésze. A nagybörzsönyi temetőben helyezték végső nyugalomra. Gyülekezetünk a mai napig szeretettel és tisztelettel gondozza az ő, és családja sírját. 1963 januárjában jött elő újra a reverzális kérdése, mert több gyülekezeti tagot is arra csábítottak bizonyos szektások, hogy kilépjenek egyházközösségünkből. Az akkori lelkész békésen próbálta megoldani a kérdést: „ A megbékélés és a szeretet híve vagyok, szavaimmal, cselekedeteimmel egyaránt.” Ennek az évnek az augusztusában felolvasta a Szavak a keresztyénekhez című röpiratot, amely a Jehova tanúi szekta tévtanításairól szólt. A hatvanas években a helyi tanács igyekezett mind a katolikus, mind az evangélikus gyülekezeti életet megkeseríteni, megnehezíteni. Az alkotmány ünnepe miatt megváltozott az istentiszteletek időpontja, illetve az aratási időszakban kérték az istentiszteletek és a misék elhagyását. Mindkét felekezet ezeken időpontokban titokban, harangozás nélkül tartotta meg alkalmait. Az iskolákban is a gyermek bibliaórák idejére tették az iskolai rendezvényeket, amelyeken kötelező volt a megjelenés. 1964 áprilisában Sárkány Tibort ifj. Dedinszky Gyula követte a lelkészi szolgálatban. 1968 januárjában felajánlotta megvételre a gyülekezet a rossz állapotban lévő harangozói házat, és ennek bevételéből kívánták fedezni a harangok villamosításának költségeit. Ekkortól szűnik meg az ingyenes emlékharangoztatás. (Egy vers 30 forintba került.) A teljes harang-villamosítás 1972 júniusában készült el. A német gyökerű gyülekezet mentalitásához mindig is hozzátartozott a rend és a tisztaság szeretete, éppen ezért a felújított templomuk körül szép kertet alakítottak ki. 1973 március 15.-étől megszűnt a „csörgős” perselyezés, így a gyülekezeti tagok a templomajtóban az istentisztelet után, annak rendjét nem zavarva, lelkiismeretük és anyagi helyzetük szerint adakozhattak. 1970 júliusában püspöki körlevél érkezett, mely szerint el kell adnia használaton kívüli épületeket. Bár korábban szinte már mindent államosítottak, mégis a gyülekezetben mindez felháborodást keltett. A békesség megtartása, és az orgona javításának költségének fedezésére a présház-soron lévő egyházi pincét eladták... . A hetvenes években a gyülekezeti tagok agyagi helyzete jobb lett, hiszen a Tsz-ben is pénzért dolgoztak, nem csak terményben fizettek nekik. 1975-ben sor kerülhetett – Kanadába elszármazott testvérünk adományából –, az egyik, a második világháború során megsérült festett ólomüveg templomablak helyreállítására. Mindemellett folytatódott az evangélikusok elvándorlása, aminek több oka is volt. Egyrészt országosan ismert a szocialista kormányzat politikája, mely szerint a kistelepülések csak minimális támogatásban részesülhettek. E mellett a községi tanács – átgondolva vagy átgondolatlanul – nem adott ki új építési telkeket, és így a fiatalok arra kényszerültek, hogy más – katolikus többségű – településeken építkezzenek. Ennek következtében a nagybörzsönyi anyagyülekezetnek több szórványa keletkezett. „Nagyobb” szórványaink: Szob, Letkés és Vámosmikola. A távolabbra költözött testvéreink rendszerint beolvadtak a helyi gyülekezeti életbe, mégis mind a mai napig nekik is küldünk meghívót a templomszentelési ünnepre. Sokan közülük ellátogatnak jelentősebb alkalmainkra is, pl.: konfirmáció. 1971 áprilisában a konfirmandus szülők a parókia hátsó részében lévő gyülekezeti termünkbe szószéket és oltárt adományoztak. Így a hétközi alkalmak is liturgikus környezetben folyhattak. Tradicionális, hagyományőrző gyülekezet lévén nagyon újszerűnek tetszett az 1971 januárjában felvetődött lehetőség, mely szerint a presbitérium tagjai közé nőket is választhassanak. Nagy vita támadt e kérdés következtében, mely sokáig megosztotta a gyülekezetet. (Ma már presbitériumunk fele részét asszonytestvérek alkotják.) 1972-ben a finn Rauma gyülekezete látogatott meg minket. Ekkor Koren Emil tolmácsolt mind az istentiszteleten, mind a közös beszélgetéseken. Dedinszky Gyula és Dr. Szappanyos Béla helyi plébános (1960-1974-ig szolgált Nagybörzsönyben) között igen szoros baráti és testvéri kapcsolat alakult ki. Ennek következtében a két felekezet tagjai is sokkal közelebb kerültek egymáshoz. Ekkoriban már nem számított ritkaságnak a különböző hitvallású személyek házassága sem. A temetések idején egymás templomában is megszólaltak a harangok, és még arra is figyelmet fordítottak, hogy azok „ne feleseljenek egymásnak, hiszen a harang a léleknek szól” . 1983 februárjától bevezetésre került a ma is használatban lévő énekeskönyv. A régi, hagyományos dallamokhoz szokott idős testvérek nehezen tanulták meg az új énekeket. (Ma, húsz év eltelte után már szinte mindegyik dallamot jól ismeri a gyülekezet.) Az LVSZ hetedik, 1984-es, Budapesten, a Népstadionban tartott nagy gyűlésére a gyülekezet 35 tagja külön busszal látogatott el. 1988 április 3.-i offertóriumot az Erdélyből menekült testvéreink megsegítésére gyűjtötték. A gyülekezet a későbbiekben eképpen is együttérzett a rászorulókkal, pl. az árvízkárosultakkal. Egy évvel később az egyik offertóriumunk a vámosmikolai református templom munkálatainak befejezésére lett felajánlva. 1989 április 30.-án a Hunyadi téren a második világháború elesettei, áldozatai emlékére gyászistentiszteletet tartottak, majd felavatásra került emlékművük. Egy héttel korábban, mivel még hiányos volt az áldozatok névsora, az evangélikus istentisztelet után a torony alatti kijáratnál ívet helyeztek el, segítséget kérve, hogy mindenki tüntesse fel az általa ismert elesettek nevét. Mindazon testvéreink számára, akik 1989 júliusában elutaztak és meghallgatták Billy Graham budapesti evangélizációját, ez nagy lelki élményt és feltöltődést jelentett, amelyet továbbsugároztak gyülekezetünk körében. 1990 áprilisától az ökumenikus fordítású Miatyánk és Apostoli hitvallás hangzik el istentiszteleteinken. Dedinszky Gyula közel harminc évig volt a gyülekezet parókus lelkésze, majd a nyugdíjkorhatárt elérve még két évig helyettes lelkészként szolgált tovább 1994 december 31.-éig. Utódját, Thuránszky Istvánt 1994 júliusában Nagybörzsönyben avatták lelkésszé, majd még fél évig elődje vezetése, irányítása, segítsége mellett végezte szolgálatát. Ez idő alatt harmónikus munkakapcsolatnál szorosabb testvéri, mi több atyai jó baráti viszony alakult ki a leköszönő és a kezdő lelkész között. Az új lelkipásztort 1997 november 23.-án hívták meg parókusi szolgálatra. A kilencvenes években is folytatódott a gyülekezet lélekszámának lassú csökkenése, és az elszórványosodás. Az anyakönyvekben található temetési és keresztelési bejegyzések nem tükrözik valósan a gyülekezet fogyását, hiszen a megkeresztelt gyermekek között mindig voltak, akik nem a gyülekezet területén laktak. A rendszerváltás után lehetőség nyílt az államosított egyházi ingatlanok visszaigénylésére. A parókia melletti, rossz állapotban visszakapott korábbi iskolaépületet a Budai egyházmegye jelentős anyagi támogatásával sikerült helyreállítani. Az egykori tanterem ma gyülekezeti teremként szolgál, ahol bibliaórák, gyermek istentiszteletek, énekkari próbák, presbiteri ülések és más alkalmak kapnak méltó helyet. A többi helyiség ifjúsági szállásá lett átalakítva, ahol télen-nyáron tudjuk fogadni a különböző csoportokat. A Reménység Házában vendégül látott testvéreink mind lelki mind testi megújulást megélve térhetnek haza. 1995-ben gyülekezetünk az Országos Egyháztól új szolgálati gépkocsit kapott. Erre azért is szükség volt, mert a szórványhelyek szolgálataira, hittanóráira így biztosan el lehetett jutni. 1997 novemberére befejeződött a parókián a gázfűtés beszerelése. A lelkészlak hátsó részében lévő gyülekezeti teremből két szobát és egy fürdőszobát alakítottak ki, mert a közös alkalmakat már a Reménység Házában lehetett tartani. Gyülekezeti adományokból 1998-ban templomunk orgonájának felújításra is sor került. Ennek eredményeképpen azóta több orgonakoncertet hallgathattunk meg neves előadók tolmácsolásában.

ISKOLAI HITOKTATÁS, KONFIRMÁCIÓ, GYERMEKALKALMAK

Iskolahelyzet

A II. Világháború ideje alatt a római katolikus gyülekezetnek és az evangélikus gyüle­kezetnek is külön iskolája volt. Az oktatás nálunk – tagozatonként – két külön épületeben folyt. Az evangélikus tanítók akkoriban mindössze ketten voltak: Petényi Pálma és Mercs Sámuel. Ők ta­nították a teljes alsó és felső tagozatot; nem voltak könnyű helyzetben. Az 1946-os esz­tendőben a két felekezeti iskolát felső utasításra összevonták, így, amire még nem volt példa a falu történetében, a katolikus és a protestáns gyerekek egymás mellett ültek az iskolapadban. Sokak szerint az egyesülés problémamentesen zajlott le, nem volt nézet­eltérés, vitatkozás a tanárok között és a diákok között sem. De sokan voltak azok, akik úgy emlékeztek, hogy a feszültség abban is megmutatkozott, hogy „a két felekezet ta­nulói nem akartak egymás mellé ülni. Az első igazgató Mercs Sámuel volt, az egykori evangélikus iskola tanítója.” Az iskolaigazga­tó egyben a gyülekezet kántori szolgálatát is ellátta, de 1951 ó-év estéjén kihirdettette, hogy „rajta kívülálló okoknál fogva nem láthatja el a szolgálatot”. Sokan úgy emlékez­nek, hogy nem egészségügyi vagy személyes okok miatt mondott le az addig általa oly buzgalommal végzett kántori szolgálatról... 1961-ben épült fel az egy emeletes hat tanteremből álló új iskolaépület, amely központosította a faluban „szétszórt” tantermeket.

Hitoktatás

Az '50-es években is folyamatos volt a hitoktatás. A gyermekeket az iskolában kellett hittanra beíratni. Az 1946-ban összevont felekezeti iskolák vezetői persze igyekeztek a szülőket minderről lebeszélni. Természetesen a párttagok, rendőrök, hivatalsegédek gyermekei már eleve lehetőséget sem kaptak a beíratásra. „A hittanórák helyét, idő­tartamát illetőleg – az állami rendelkezések értelmében – az iskola igazgatója állapítja meg. Hittanra csak azok a gyerekek járhatnak, akik az iskolában be lett íratva külön hittanra. Kivételt senkivel sem tehettek, mert egy-két be nem íratott gyermekért nem kockáztathatom a beíratott gyermekek hitoktatását.” - hirdette 1959 októberében Sár­kány Tibor lelkész. Kihirdették továbbá azt is, hogy kit írattak be. 1958 októberében a presbiterülésen a családok nehéz anyagi helyzetére tekintettel azt a határozatot hozták, hogy a gyermekeknek az egyházközség megelőlegezi az új és éppen kapható hittankönyveket, amelyeket a szülőknek csak később kellett kifizetniük. Az iskolában való beíratás gyakorlata egészen 1989 júniusáig eltartott, amikor már a lelkész határozhatta meg – alkalmazkodva a tanárokhoz, egyeztetve az igazgatóval – a hittanórák rendjét, idejét, módját. Nagybörzsönyben egy hittancsoportnak heti két, míg a szórványhelyeken (Vámosmikola, Szob, Letkés) heti egy órája volt. A községünkből való elköltözés miatt gyülekezetünkben egyre kevesebb a gyermek, ezért előfordul, hogy 5, vagy annál kevesebb hittanos van egy csoportban. Éppen ezért az utóbbi években két évfolyamot is össze kellett vonni. Mindemellett örömmel mondhatjuk, hogy majd' minden evangé­likusnak keresztelt, helyben lakó gyermek jár hitoktatásra.

Konfirmáció

A II. Világháború után szinte „zavartalanul” folyt a konfirmandusok felkészítése. Ak­koriban elképzelhetetlen lett volna, hogy egy-egy évben néhány gyermek ne erősíttetne meg. Ezt azonban nehéz anyakönyvvel igazolni, hiszen ezek a dokumentumok elvesz­tek az idők folyamán. Sárkány Tibor lelkész ezért arra kérte a már megkonfirmált test­véreket (1959 tavaszán), hogy „ … aki emlékszik konfirmációja évére, és azok nevére, akikkel együtt konfirmált, legyen szíves ezt papírra vetni és hozzám eljuttatni.” A kon­firmandusoknak kötelező volt megszentelni az ünnepnapot, elmenni a templomba. Az ülésrend is kötött volt: „A konfirmandusok ezentúl az első padban ülnek, a férfiak oldalára a fiúk, nők oldalán a lányok. Így a gyülekezet mindig szemmel tarthatja őket.”. A konfirmációi előkészítők sokszor csak novemberben (1959) vagy csak január elején kezdődtek. Először még külön alkalom volt a konfirmációi vizsga, és külön az isten­tisztelet. A gyülekezet tagjainak elvándorlásával azonban egy napra került a két alka­lom, hogy, a vidéki rokonoknak, hozzátartozóknak –a rossz közlekedési felté­telek mellett – ne kelljen kétszer Nagybörzsönybe utazniuk. A '80-as, '90-es években je­lentősen javult a közlekedés, ennek ellenére a „hagyomány” – hogy a konfirmációi istentisztelet és vizsga egy napon van – megmaradt. Nagyon jelentős esemény mindmá­ig, hiszen erre az alkalomra a közeli és távolabbi hozzátartozók nagy számban kísérik el a fiatalokat.

Gyermekalkalmak

A lelkészek igyekeztek még a kommunista diktatúra „fénykorában” is összefogni a gyermekeket. A II.világháború után a mindennapi reggeli áhitatok rendje megszűnt.De később mindezt Sárkány Tibor újraszervezte.1958.októberében eképpen hirdette egy istentiszteleten:”...ezentúl a reggeli áhitatokon mindig lesz igeolvasás és igehirdetés is.” Ezek az alkalmak azért voltak fontosak,mert nemcsak a gyermekek látogatták, hanem a munkába igyekvő szülők is Isten igéjével kezdték a napot. 1961-től a hétköznapi istentiszteletek reggelről átkerültek este 6-ra, ”mert a gyülekezet érdeke úgy kívánja”. 1958. március 8-tól minden vasárnap gyermekbibliakör indult a lelkészi hivatalban. Mindez persze nem ment nehézségek nélkül, hiszen az akkori iskolai vezetés progra­mokat szervezett párhuzamosan az egyházi alkalmakkal. Később a '70-es évek végén és a '80-as években már a hittanos korosztály „nyugodtabban” járhatott a bibliakörbe. Thuránszky István lelkész gyülekezeti tagok segítségével megújította a gyermekistentiszteletek rendjét, menetét. A faluból elkerülő, továbbtanuló ifjúság összefogása a nagy távolságok miatt mindig nehézkes volt, ezért leginkább a nagy ünnepekre készültek énekekkel. Karácsony szentestéjén a gyermekek szavalata, éneke, betlehemes játéka is szolgált „igehirdetésként”.

Továbbtanulás

A '40-es évek második felében szinte lehetetlen volt a német nemzetiségű, evangélikus fiataloknak továbbtanulni. Mindez történt azért, mert a kollégiumokba való beköltözéseket nem engedélyezték. Egyszerűen a falu akkori elöljárósága nem írta alá a lakáskijelentéseket. Főleg a volksbundistáknak mondott szülők gyermekeit érte ez a megkülönböztetés, hátrány. 1948-ban azonban már megenyhült az ez irányú szigor és a tehetséges gyermekeket nem korlátozták ily módon a továbbtanulásukban. A nehéz anyagi helyzetben lévő családok azonban nem igen tehették meg, hogy gyermeküket továbbképeztessék. A nyolc osztály elvégzése után a legtöbb fiatal a mezőgazdaságban vagy a közeli, fejlődő ipari jellegű településeken talált munkára (például Nyergesújfalu, Vác, Szob). A '70-es, '80-as években azonban szinte általánossá vált, hogy a gyermekek továbbtanulnak, szakmát tanulnak, érettségiznek és néhányan diplomát is szereztek. Az utóbbiak – többségükben – sajnos elhagyják a települést, mivel nehéz a környéken képesítésüknek megfelelő munkahelyet találni.

HATÁRONTÚLI TESTVÉRGYÜLEKEZETI KAPCSOLATAINK

Mint a legtöbb gyülekezetben, így Nagybörzsönyben is csak a rendszerváltás utáni időkben adódott lehetőség arra, hogy ilyen kapcsolatok szóba kerülhessenek. 1996-ban Thuránszky István lelkész személyes ismeretség útján felvette a kapcsolatot az ellerstadti evangélikus gyülekezettel, akik a következő években többször meglátogattak bennünket. Ezek az alkalmak egyfajta színt hoztak mindkét gyülekezet életébe, és anyagi segítséget is jelentenek számunkra. Viszonzásképpen évente két fiatalt láttak vendégül a német családok. 2000 folyamán találkoztak első ízben gyülekezetünk tagjai az ipolyszakállosi evangélikus közösség képviselőivel. Ipolyszakállos (Ipelske Sokolec) az Ipoly túlsó, jobb partján fekszik, és a Trianoni szerződés eredményeként kerül Csehszlovákiához, majd 1990 óta Szlovákia része. A börzsönyiek az itteni evangélikusokkal évszázadokon keresztül szoros kapcsolatban álltak, mely a határváltozások miatt meggyengültek, ill. megszakadtak. Az utóbbi három évben a nagyobb ünnepeken ismét rendszeresen találkozunk, és vendégül látjuk egymást.

HAGYOMÁNYOK, SZOKÁSOK

Mint minden gyülekezetben, Nagybörzsönyben is vannak, voltak helyi szokások, hagyományok. A hirdetőkönyvek lapjainak tanúskodása, és a gyülekezet tagjainak elmondása alapján a következő csokrot lehet belőlük kötni. A szószéki szolgálat végén a lelkész a „nagy glóriát” mondta, és ezt a gyülekezet felállva hallgatta meg. A lelkész az igehirdetési szolgálat előtt a szószéken térdet hajtott. A 1968 március 31.-i hirdetőkönyvben ezt olvassuk: „ … minden egyháztagunk halálakor a templomra kitesszük a fekete gyászlobogót.” A tavasztól ősz végéig tartó kerti munkák miatt a lelkész leginkább télen látogatta a gyülekezetet. Az egyházi esztendő utolsó előtti vasárnapján van az aratási hálaadó istentisztelet. Az 1969. október 15.-i hirdetőkönyvben ezt olvassuk: „ Ha halott van a gyülekezetben, este megszólal az esti istentiszteletre hívó harangszó, az esti istentisztelet gyászistentiszteletet jelent.” A gyülekezet tagjai, élükön a presbiterekkel húsvét ünnepe előtt rendbe hozzák, kitakarítják a temetőkertet. Korábban gyülekezetünkben két férfit jelöltek ki exactornak, ami annyit jelentett, hogy az ő feladatuk volt a járulékok beszedése. A konfirmandus szülők ajándékot adnak a gyülekezetnek. Örök élet vasárnapján a temetőben is van istentisztelet. Az első (fa-) templom felszentelésének emlékünnepén, február másodikán az utóbbi időkig szokásban volt istentiszteletet tartani. A templomszentelési emlékünnepen (szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap) vendéglelkész szolgál. Minden évben Szentháromság ünnepe utáni hetedik vasárnapon felolvasták a Hirosima-napi üzenetet (Lelkipásztor 1959 júliusi szám). Minden év október 31.-én délután a temetőben elhunyt testvéreinkre emlékezünk istentisztelettel.

REMÉNYSÉGGEL ÉLNI A JÖVŐBEN

A közel fél évezred alatt -a Szentlélek segedelmével és az ÚR földi szolgáinak vezetésével- a Börzsöny hegység lábánál megmaradt evangélikus(ágostai) hitvallásában gyülekezetünk. Eleink sok nyomorúságot, testi-lelki megpróbáltatást éltek meg. Az ő példájuk is erőt adhat az erősen megfogyatkozott és egyre inkább elszórványosodott mai gyülekezetnek. Kérjük Urunkat és imádkozunk, hogy a Belé vetett reménységünk azonban soha el ne fogyjon, s a katolikus testvéreinkkel együtt békességben tudjunk Krisztus Urunk nyomdokába lépni, szavára figyelni, öt hallgatni.

A FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS IRODALOM JEGYZÉKE

A gyülekezeti tagok visszaemlékezései, szóbeli közlései. Hirdetési könyvek. Közgyűlési és presbiteri ülési jegyzőkönyvek. Dedinszky Gyula: Képek a Nagybörzsönyi Evangélikus Egyházközség történetéből, Kézirat. Nagybörzsöny, 1972. Horváth M. Ferenc: Nagybörzsöny. 100 Magyar falu könyvesháza. Kiadja a Száz magyar falu könyvesháza Kht. Budapest, 2001. Thuránszky István: 1994 és 2000 közti eseményekről való beszámoló. Kézirat. Budapest, 2003.

Készítette:Lajtos János