Időszerű szeretet
Túróczy Zoltán igehirdetéseiben mindig az 1908-as, revideált Károli-fordítást használta. A textusokat az igehirdetések elején ebből idézzük.
Heti igehirdetések
Időszerű szeretet
Igehirdetések az 1953/54-es egyházi esztendő
epistolai sorozata alapján
A mögöttünk hagyott egyházi esztendő heti igehirdetéseivel megkíséreltük Túróczy Zoltán félévszázados igehirdetői szolgálatát bemutatni. Ezzel emlékeztünk meg halálának 50. évfordulójáról.
A most kezdődő 2021/22-es liturgikus év sorozatát tervezve be kellett látnunk, hogy a levéltári hagyatékban olyan egységes gyűjteményt már nem találunk, amilyeneket az elmúlt években közreadtunk. A későbbiekben csak arra lesz majd lehetőségünk, hogy a gazdag anyagból hétről hétre alkalmanként válasszunk ki egy-egy, még nem közölt prédikációt. A mostani, "átmenetinek" gondolt évben a 2013-ban - alapítványunk és a Luther Kiadó közös kiadásában - megjelent, de már nem kapható IDŐSZERŰ SZERETET c. igehirdetés-kötet kincseit szeretnénk újra megosztani Olvasóinkkal. Ebben a formában elsősorban azokkal, akikhez nem jutott el kötetünk. Jó reménységben vagyunk afelől, hogy nem kevesen lesznek Olvasóink között olyanok, akik itt, ez évi HETI IGEHIRDETÉSEK sorozatunkban először olvashatják Túróczy Zoltán igehirdetéseinek ezt a gyűjteményét.
Itt nem ismételjük meg azokat az információkat, amelyekkel eddig minden alkalommal befejeztük sorozataink beköszöntőjét. De Olvasóink figyelmében ajánljuk, hogy a könyv előszavát elérhetik honlapunkon a "Már nem kapható kiadványok" linken a kötet címére kattintva. Kérjük is, keressék fel ezt az oldalt, mert ott találnak tájékoztatást a kötet szerkesztésével kapcsolatos kérdésekről, a sorozat összeállításáról.
Isten áldja az ige olvasóit!
Miért késel, Jézus? - Szentháromság ünnepe utáni utolsó (Örök élet) vasárnap - 2Pt 3,3-13
Jézus Krisztus rendelkezik az idővel - Szentháromság ünnepe utáni 26. (Reménység) vasárnap - Jel 2,8-11
Próbás idők - Szentháromság ünnepe utáni 25. (Ítélet) vasárnap - Zsid 10,32-39
Mikor? - Szentháromság ünnepe utáni 24. vasárnap - Mt 9,18-26
Az élet prédikációja - Szentháromság ünnepe utáni 23. vasárnap - Tit 3,1-8
Járjunk megbocsátásban! - Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnap - 2Kor 2,3-11
A hit harca - Szentháromság ünnepe utáni 21. vasárnap - Zsid 12,1-6
A világosság ünnepe - Reformáció emlékünnepe - 2Kor 4,5-7
Szent mámor - Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap - Ef 5,15-21
A kezek prédikációja - Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap - ApCsel 20,32-35
A szeretet jutalma - Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap - 1Jn 3,18-24
Egység a különbözőségben - Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap - 1Kor 12,12-26
Krisztusban elrejtett élet - Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap - Kol 3,3-7
Aratási hálaadó - Aratási hálaadó ünnep - Fil 4,4-13
Istenfélelem megelégedéssel - Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap - 1Tim 6,6-11
A Lélek elevenít meg - Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap - Róm 8,6-11
Holt hit - Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap - Jel 3,1-6
Isten szabad kegyelme - Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap - Róm 9,15-16
Mindig kegyelemre szorulunk - Szentháromság ünnepe utáni 11. vasárnap - Fil 3,7-14
Hit által igazulunk meg - Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap - Róm 4,2-8
Vigyázzatok! - Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnap - Zsid 3,12-14
A szeretet parancsa - Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap - 1Jn 5,1-3
Örök életünk van - Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnap - 1Jn 5,9-13
A keresztségben járjunk! - Szentháromság ünnepe utáni 6. vasárnap - Kol 2,12-15
Hívás bizonyságtételre - Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap - ApCsel 4,32-37
A keresztyén ember szabadsága - Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnap - Gal 5,13-14
Tied-Uram-a-dicsoseg-mienk-orcank-pirulasa - Szentháromság ünnepe utáni 3. vasárnap - 1Tim 1,12-17
Ne hagyd el Istent! - Szentháromság ünnepe utáni 2. vasárnap - Zsid 12,15-25
Megtartatás - Szentháromság ünnepe utáni 1. vasárnap - Róm 10,12-17
A Szentháromság munkája - Szentháromság ünnepe - 2Pt 1,16-21
A Lélek gyümölcsei - Pünkösd 2. napja - ApCsel 2,42-47
Kaptok Szentlelket ajándékul - Pünkösd 1. napja - ApCsel 2,36-38
Legnagyobb a szeretet - Húsvét utáni 6. vasárnap - Róm 14,13-19
Az Úrra néző gyülekezet - Mennybemenetel ünnepe - 1Thessz 1,2-10
Könyörgő gyülekezet - Húsvét utáni 5. vasárnap - Kol 4,2-4
Két ének - egy szöveg - Húsvét utáni 4. vasárnap - Jel 15,3-4
Minden - Húsvét utáni 3. vasárnap - 1Thessz 5,16-24
Gyónjatok, imádkozzatok, térítsetek! - Húsvét utáni 2. vasárnap - Jak 5,16-20
Az új élet - Húsvét utáni 1. vasárnap - 2Kor 4,10-14
Halottak feltámadása - Húsvét 2. napja - 1Kor 15,21-23
Találkozás az élő Jézussal - Húsvét 1. napja - Jel 1,17-18
Holtomig áldalak - Nagyszombat - Jel 5,11-14
Mi történt nagypénteken? - Nagypéntek - Zsid 9,24-28
Nem hagy el Isten - Nagycsütörtök - Róm 8,31-37
A király - Virágvasárnap - Zsid 7,1-3
Könyörülő és hív főpap - Böjt 5. vasárnap - Zsid 2,17-18
Úrvacsorai közösség - Böjt 4. vasárnap - 1Kor 10,15-17
A szentség erőforrásai - Böjt 3. vasárnap - 1Pt 1,17-20
Böjti út - Böjt 2. vasárnap - Fil 2,6-8
A hívő és a bűn - Böjt 1. vasárnap - 1Jn 3,5-8
Kétféle bölcsesség - Ötvened vasárnap - Jak 3,13-18
Meg ne vessétek azt, aki szól! - Hatvanad vasárnap - Zsid 12,25-29
Növekedjetek! - Hetvened vasárnap - 1Pt 2,1-5
Vigyázz! - Vízkereszt utáni utolsó vasárnap - Jn 12,37-43
Ketten a tükör előtt - Vízkereszt utáni 5. vasárnap - 1Thessz 2,9-13
Krisztus dicsősége - Vízkereszt utáni 4. vasárnap - Kol 1,15-20
Isten gyermekei vagy az ördög gyermekei - Vízkereszt utáni 3. vasárnap - 1Jn 3,10-12
Isten akaratának szolgálatában - Vízkereszt utáni 2. vasárnap - Zsid 13,20-21
Isten dicsőségének szolgálatában - Vízkereszt utáni 1. vasárnap - Ef 5,8-14
A világ világosságának szolgálatában - Vízkereszt ünnepe - 1Jn 2,7-11
Alázzátok meg magatokat Isten hatalmas keze alatt! - Újév utáni vasárnap - Jak 4,10
Ami velünk jön az új esztendőbe - Újév napja - Ef 2,8-10
Az élet óév estéjének tükrében - Óév estéje - 2Kor 5,9-10
Ő a mi békességünk - Karácsony utáni vasárnap - Ef 2,13-18
Isten szeretete - Karácsony 2. napja - 1Jn 4,9-16
Megjelent a kegyelem - Karácsony 1. napja - Tit 2,11-15
Kicsoda Krisztus? - Szenteste - Zsid 1,1
Hallelujah! - Advent 4. vasárnapja - Jel 19,6-9
Üdvrend - Advent 3. vasárnapja - 2Tim 1,8-14
Az Úr közel - Advent 2. vasárnapja - Jak 5,5-10
A szeretet parancsa és ajándéka - Advent 1. vasárnapja - 1Pt 1,22-25
|