evél&levél

Döbbenet és megrendülés töltötte el mindazokat, akik az Evangélikus Élet február 23-i számát olvasták. Döbbenet és megrendülés, amely egyhamar nem múlik és nem is múlhat el. Most már a bőrünkön érezzük, hogy nagy a romlás.

Építhetünk, adhatunk programokat, de a szívekben nagy a szomorúság. Gyilkosság, égbekiáltó szeretetlenség, félelem, inkább csak támadásra való készség mindenütt. Valóban: Isten legyen nekünk irgalmas!

Elhagytuk a XX. századot, amelynek vége sok – addig szenvedő – embernek igazságot szolgáltatott. Sokan elégtételben részesültek, mások árnyékba kerültek… Még meg sem érthettük a múltat, amikor betört a XXI. század még súlyosabb kihívásokkal. Most mihez lesz bátorságunk? Hol, miből nő ki a krisztusi hajtás?

A halál értelmetlennek tűnik számunkra, de Istennél nagy, mély értelmet nyerhet. Betölthet küldetést is. Radikális felkiáltójellé válhat: meg kell térni, mert valóban elveszünk! Új belátásra kell jutni…

A XIII. században Assisiből indult el egy spirituális mozgalom, amely megtermékenyítette a maga korát. Erre a szellemiségre lenne ma is szükség. Jézus bolondjaira, akik az Ő tekintetével néznek a világra, az emberekre, a bárhol rájuk bízottakra, aki „amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül” (Mk 9,36).

A lelki-testi nyomor növekszik – a technika, az orvostudomány és más megoldási kísérletek pedig kevesek lesznek. Jézus tekintetére van egyre égetőbb szükség.

K. I. (Budapest)