A hét témája

A pék kenyeret süt. A földműves szánt, vet, arat. A katona harcol, az orvos gyógyít. Egyszóval: élünk, mozgunk, vagyunk, tesszük a dolgunkat több-kevesebb sikerrel. Egymásra vagyunk utalva, hiszen nem lehet mindenki egy személyben pék, asztalos, földműves, katona, orvos, tanár, gyári munkás és minden egyéb. Így kerek a világ.

Az ember életéhez hozzátartozik a vallás. Hit egy felsőbb lényben, aki büntet, jutalmaz, akinek kezében vagyunk, aki értelmet, célt adhat a létezésünknek. A vallásosság egyik jele, hogy vannak templomaink, ahol gyakoroljuk a kultuszt, és vannak papjaink, akik végzik a szertartásokat. A pék, a földműves, a katona, az orvos, a tanár és a gyári munkás mellé tehát odasorolhatjuk a papot is. De vajon tudjuk-e, mit csinál? Nem csupán vaktában végzi a dolgát? Nem csupán begyakorolt liturgikus formaságokat ismételget?

Hiszen a vallást minden gond nélkül sokan nélkülözik. Aki kenyeret akar, az nem kerülheti meg a földművest és a péket. Aki meg akar gyógyulni, orvoshoz fordul. Aki házat épít, annak szüksége van a mérnök, a kőműves, az ács, a festő, a parkettás, a víz-, gáz- és villanyszerelő mesterek szakértelmére. De mire jó a pap?

Lukács evangéliumában olvassuk: „Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, az Abijá csoportjából. (...) Történt pedig egyszer, hogy amikor csoportjának beosztása szerint papi szolgálatot végzett az Isten előtt a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa a füstölőáldozatot. A nép egész sokasága pedig kint imádkozott a füstölőáldozat órájában. Ekkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt a füstölőáldozati oltár mellett jobb felől. Zakariás amikor ezt meglátta, megrettent, és félelem szállta meg. De az angyal így szólt hozzá: »Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak fogod őt nevezni.« (...) Amikor leteltek papi szolgálatának napjai, hazament.” (1,5.8–13.23)

Zakariás pap jámbor ember volt. Éppen rákerült a sor, hogy végezze a munkáját. Elment hát a templomba, fölvette az ilyenkor szokásos öltözékét, és elvégezte az ilyenkor szokásos szertartást. Utána pedig hazament. Így kerek a világ. A pék kenyeret süt, a földműves szánt, vet, arat, az orvos gyógyít. Több-kevesebb sikerrel végzik a munkájukat. Igaz, némelyik munka eredménye nem túl látványos. Más munkának viszont az eredménytelensége marad rejtve.

A nép kint áll és vár. Pedig tudják, hogy semmi olyasmi nem várható, ami ne történt volna meg máskor is. Mindenki tudja, hogy a pap bemegy, elvégzi a dolgát, azután kijön, átöltözik és hazamegy. De hát ez már csak így van. Ilyen a vallás. Zakariás ez alkalommal is elmegy, hogy megtegye a rábízott feladatot.

Arra senki sem számít, hogy találkozik az Istennel. Közvetítőnek nevezik, de nem azért, mintha komolyan vennék, hogy ez valóban így van. A kenyér, a ház, az egészség nem pótolható mással. A papi munkának viszont nincs látható eredménye. Senki nem is igényli ezt. Sőt a legjobban éppen akkor lepődnek meg, ha történik valami. Ha Isten megzavarja az istentisztelet megszokott, jól begyakorolt menetét. Ilyenkor a pap kiesik a szerepéből. A nép megbotránkozik.

Zakariással is ez történik. Nem megszokott dolog egy pap esetében, hogy Isten szól hozzá? A pék is így megretten, amikor kisül a cipó? A földműves a szívéhez kap, amikor a vetemény szárba szökken? Az orvos elámul, ha egy náthás beteg meggyógyul?

Úgy tűnik, a pap munkája értelmetlen látszattevékenység. De fontoljuk meg: ha az Isten nem szól, nem cselekszik, akkor nemcsak a pap munkája marad értelmetlen, hanem azzá lesz az egész életünk. Zakariást istentisztelet közben megzavarta az Isten. A mi istentiszteleteink kiszámíthatóak és nyugodtak. Az életünk viszont annál zaklatottabb. Mint falat kenyérre, úgy vágyunk a békességre. Bárcsak rejtegetnének az istentiszteleteink nem várt meglepetéseket!

(ops)