Keresztény szemmel

„Tiszteld apádat és anyádat, hogy hoszszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked!”

Felületes értelmezés szerint ez a parancsolat a gyermekeknek szól. A „tiszteld a szüleidet” annyit tesz, mint jól tanulni, szót fogadni, segíteni a házimunkában. Még a keresztény hitoktatásban is ez a szempont érvényesül leginkább, egyházunkban pedig kiegészül Luther kissé szerencsétlenül és kényszeredetten megfogalmazott – s oly sokszor nemtelen célok érdekében hangoztatott – felsőbbségtiszteletével. Pedig ez a parancsolat is Izrael egész népéhez szól. Vagy ha még szigorúbban vesszük az ószövetségi kultikus rendet, a felnőtt izraelita férfiakhoz. Mit jelent mégis? Hogyan értsük? Milyen tiszteletről beszél a parancsolat? Hiszen tudjuk, hogy nem minden ember tiszteletre méltó. Sajnos a szülők sem mindig azok. Fölvetődhet a kérdés: vajon mi tisztelni való akad egy olyan apán, aki nem dolgozik, viszont mindennap leissza magát, és gorombáskodik a családtagjaival? Mi tisztelni való lehet egy anyán, aki nem törődik gyermekeivel, ellenben minden idejét szépségszalonokban tölti, és csak magával foglalkozik?

Ennek a parancsolatnak a lényegét akkor értjük meg, ha számításba veszszük, hogy a választott népnek, Izraelnek adott belső alkotmányról van szó, nem pedig egyetemes erkölcsi normákról. Természetesen a tízparancsolat szellemisége összhangban áll az egyetemes erkölcsi értékekkel is, sőt nagy valószínűséggel – csakúgy, mint a Szentírás egésze – hatással volt azok kialakulására, de saját összefüggésében mégis Izrael népéhez szól.

Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked! Mit jelent ez? Azt, hogy kövesd az előtted járó nemzedék hitét. Isten ígéretei ugyanis a törvény megtartásához, a hozzá a való hűséghez kapcsolódnak. Amennyiben az előtted járó nemzedéket kegyelmesen megtartotta Isten, akkor ez a te lehetőséged is. Ha ugyanis letérsz erről az útról, nem leszel hosszú életű az ígéret földjén. Isten beváltja fenyegetését, és szétszór a népek közé. Ez a parancs tehát elsősorban kultikus jellegű: fordítsd oda füledet a törvényhez, apád és anyád intelméhez, és ahogy kaptad, úgy cselekedd meg. Ugyanakkor a következő nemzedék felé is ajtót nyit: légy te is olyan szülő, mint amilyenek a tieid voltak! Tanítsd gyermekeidet Isten ismeretére, hogy ők is hosszú ideig élhessenek azon a földön, amit az Úr atyáidnak adott!

Természetesen e parancs erkölcsi, szociális vonatkozását sem szabad elvitatni. Amikor Jézus megfeddi a farizeusokat, azon kortársait, akik magukat nagyon törvénytisztelőknek tartották, éppen azt veti a szemükre, hogy álságos, vallásosnak tetsző ürüggyel megtagadják idősödő szüleik támogatását. Ebben a vonatkozásban sajátos aktualitása van ennek a parancsolatnak. Profán olvasatban akár úgy is értelmezhetnénk a szöveget, hogy aki szeretne hosszú életű lenni, az ne sajnálja az előtte járó nemzedéktől sem a hosszú életet. Öreg napjait senki nem úgy képzeli el, hogy megszolgált jövedelméből ne tudjon magának élelmet, ruhát venni, számlákat fizetni, senki ne nyissa rá az ajtót, vagy még rosszabb esetben akár hajlék nélkül maradjon. Ha pedig saját jövőnket nem így tervezzük, akkor vegyük észre, hogy élnek körülöttünk olyanok, akik számára ez a jelen. Akik régebben voltak aktívak, és most töltik jól megérdemelt pihenésüket. Kevésnek bizonyulunk, és jobbra mi sem számíthatunk, ha csak olyasmi telik tőlünk az öregekkel való találkozások alkalmával, mint a „Nem tud vigyázni, tata?!”, vagy „Az a világ már elmúlt, mamóka, fogja be a száját!”. És akkor még nem is beszéltünk a tiszteletről. Mert az ilyesmit valóban gyerekkorban kell megtanulni. A mostani gyerekekért megint csak mi, mai felnőttek vagyunk felelősek. Bőven akad tehát tennivaló, ha tiszteletre méltó atyák és anyák szeretnénk lenni. Mégis megéri a fáradságot, ugyanis az eredményt a saját bőrünkön érezzük majd. Főleg akkor, ha hosszú élettel áld meg minket az Isten.

Bartha István