Keresztutak

Vándorok vagyunk a földön. Előbb vagy utóbb mindenkinek készülődnie kell a nagy útra – az e világi lét behatárolt, az örök élet a reménység. De itt a földön is sokszor, sokféle okból kényszerülünk vándorlásra. Ez lehet valóban kényszer, erőszak vagy éppen az erőszak előli menekülés következménye, ám számos pozitív motiváció – hivatásból, szerelemből, élmények kereséséből fakadó törekvések – is késztethetnek erre.

Isten választott népe vándor nép. Ábrahám, József, Mózes, Józsué és sok más jelentős személyiség vándorlásának történetét ismerjük. Máig ható üzenete van az egyiptomi fogságból szabadult zsidó nép negyvenéves pusztai vándorlásának. Pál apostol, az első keresztény gyülekezetek szervezője is fáradhatatlan vándor volt. A magyar nép szintén a vándorlása során került a Kárpát-medencébe, és talált itt hazát. Az ezt követő ezer esztendőt is sokfajta vándorlás jellemezte. Új népcsopor-tok érkeztek, így kunok és jászok, majd a török hódoltságot követően németek és szlovákok telepedtek meg e helyütt.

A huszadik század magyarságát három nagy menekülési hullám is meghatározta. Az utolsó az 1956-os forradalmat követte, amikor kétszázezer ember – többségében fiatal és értelmiségi – hagyta el az országot.

Ennyi ízelítő is talán visszaad egy keveset abból a gazdag gondolatiságból, amely az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) ez évi akadémiai napjait jellemezte. A „Vándorlásaink” fő témát az előadások spirituális, történelmi, szociológiai stb. szempontok alapján tárgyalták, majd a hallottakat a résztvevők munkacsoportokban dolgozták fel. Szabadka híres fürdőhelyén, Palicson került sor az immár harmincharmadik konferenciára, a hagyományoknak megfelelően áldozócsütörtök hetében.

A százhúsz állandó meghívott, az egyes napokon százhatvan-száznyolcvanat is elérő létszám ismételten pozitív választ adott arra a kérdésre, hogy van-e jövője a szabadegyetemnek. Hiszen az 1969-ben létrejött szervezet a rendszerváltozást megelőzően töltött be fontos küldetést: konferenciáinak hatása, könyvkiadói tevékenysége a nyugati magyarság azonosságtudatának ápolása mellett kisugárzott az anyaországra is. A nyitott protestáns szabadelvű szellemiség hozzájárult a rendszerváltozás előkészítéséhez, különösen is az anyaországi és a jelenlegi határokon túli Kárpát-medencei magyarság találkozásához. Ezért is kapott új távlatokat az EPMSZ tevékenysége a kilencvenes években, amikor már nemcsak Nyugaton, hanem az anyaországban, majd Lendván (Szlovénia), Erdélyben és most a Vajdaságban került sor az együttlétre.

Az időszerűség jelentőségét mutatta, hogy a teoretikus témáknál nagyobb figyelmet váltott ki a „Vándorlások Szlovákiában” (B. Kovács István, Rimaszombat) és a „Vándorlások a Vajdaságban és a Vajdaságból” (Gábrity Molnár Irén, Szabadka) címet viselő két előadás.

Azok számára is, akik sok részletet ismertek, torokszorító volt szembesülni a felvidéki magyarság megpróbáltatásaival, ebben az evangélikusság veszteségeivel. A jelen helyzet is problémákkal terhes, az Európai Unió új korszakot ígér, de a jó megoldásokért meg kell küzdeni.

Megrendítő volt a szemtanúktól hallani a kilencvenes évek balkáni háborúiról, a vajdasági magyarságnak a megmaradásért vívott küzdelméről. 1991 és 2002 között ötvenezer fővel csökkent a magyarság létszáma, 340 ezerről 290 ezer főre. Ez azt jelenti, hogy 16,8 százalékról 14,28 százalékra apadt a magyar népesség aránya. 1961-ben még 450 ezer magyar élt a Vajdaságban. A csökkenés soktényezős, az alacsony természetes szaporulattól a vándorláson (az anyaországba, illetve máshová külföldre) keresztül az elszegényesedésig, a politikai bizonytalanságig, amelyek gyengítik a nemzeti identitástudatot.

Jó volt a reményt is látni, részt venni áldozócsütörtökön Ómoravicán a gyönyörű református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten. Ez a vajdasági település (5700 lélek) csaknem színmagyar és református. Magukat is szinte meglepte, hogy a Milosevics-rendszer már nem is remélt bukása után milyen energiák szabadultak fel a társadalomban, milyen gyorsan indult meg a polgári fejlődés, benne az egyházi élet gazdagodása. Számunkra is tanulságos az a jelenség, ahogy az elmúlt évtizedekben a gyülekezetektől eltávolodott hívek viszszatérnek az egyházba, ott feladatot is vállalva. Ezeket – sajátos szóhasználattal – „kommunista reformátusoknak” nevezik. A visszatérők volumenére jellemző, hogy vannak presbitériumok, amelyeket szinte csak „kommunista reformátusok” alkotnak. Mindezt testvéri derűvel dr. Bordás László orvos és Réti Katalin szabadkai lelkész mesélték, akik a palicsi konferenciát helyi szervezőkként nagy-nagy szeretettel és hozzáértéssel készítették elő.

A szabadegyetemnek nemes hagyománya a kultúra ápolása. Ezen a konferencián többek között Gyurkovics Hunor festőművész képkiállítása, Klinka Rita zongoraművész koncertje nyújtott élményt. De a legmaradandóbb, sokkoló hatást a Szabadkai Népszínház előadásának megtekintése váltotta ki. Kristóf Ágota (Agota Kristof), Svájcban élő írónő „Nem fáj” című darabjában egy ikerpár sorsába sűrítve találkozunk az elmúlt évszázad rémségeivel. A „Trilógia” címen magyarul is megjelent regény elolvasása, illetve a belőle készült darab megtekintése mindazoknak ajánlható, akik nem lelki elhárítással védekeznek a mélyebb valóság megértésének kihívásai ellen.

Váratlan öröm tette még inkább emlékezetessé a palicsi konferenciát. Egyenesen a nyomdából érkeztek az „Európa keresztútján” címet viselő kötet első példányai. A kiadvány a szabadegyetem eddigi 33 évének krónikája. Maga a történet, a gazdag dokumentumgyűjtemény is jelentőssé teszi a művet, de további értéket hordoznak a benne szereplő megemlékezések, köszöntések, esszék is. Az elhunyt alapítók, ősök és társak részben helyet kapott ifj. Fabiny Tibor „Vajta Vilmos teológiai munkássága az ökumenéért” című tanulmánya is.

Bizonyos, hogy a könyv révén a mai nemzedékekhez is közelebb kerülhet a szabadegyetem szellemisége, amely a társadalomban és az egyházban egyaránt hozzájárulhat a megosztottság csökkenéséhez, a testvéri kapcsolatok erősödéséhez.

Frenkl Róbert